Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)
Az Anyaszentegyházról
90 BETHLEN NAPTÁR alapjukról sohase tértek le az evangélikusok, de annál merészebb egyéniség jellemezte őket egyházpolitikájukban, szervezeti kérdésben és anyanyelvükhöz való ragaszkodásukban. Különösen az utóbbi kérdésben voltak kitartóak és makacsok, ami sokszor elkülönüléshez vezetett. Az evangélikus egyháznak sokkal nagyobb lett volna a fejlődése, ha “vasfejü” egyházi vezetők nem tiltakoztak volna olyan sokáig az elamerikaiasodás ellen. Az itt élők, a más országokból idevándoroltak és későbben az angolul beszélő generációk előtt ez a szűk felfogású egyházpolitika egyszerűen bezárta az egyház ajtaját a betérés előtt. Fejlődés helyett stagnált az Egyház és csupán bevándorlókból tartotta fenn magát. Az első világháború vetett véget ennek a sovinizmusnak, amikor is az ébredő nemzeti öntudat a nemzeti hűség kérdését szerezte az Egyház lelkiismeretének. Kritikus idő volt ez az evangélikus egyház életében, mely azonban ráeszméltette őt uj történelmi hivatására. Az evangélikus egyház csak most döbbent rá, hogy Amerikához tartozik s ez az a föld, amelyen egyrészt kötelezettsége, másrészt pedig történelmi hivatása van. Ennek a felfedezésnek nyomán, uj felelősségének tudatában azonnal megszólal az angolnyelvü igehirdetés és mintegy feloldódik benne az eddigi elzárkózódottság. Az amerikai evangélikus egyház hazát talált és megtalálta honfitársait, akiket szolgálni immár szivbeli kötelességének tekintett. Ez volt az a nagy lelkiismereti tusa, amellyel minden magyar bevándorló megismerkedett, amikor “két hazát adott végzete”. A tradíció talán legjobban a Missouri Synodusnál maradt meg a legerősebben. Náluk ma is szinte kivétel nélkül minden gyülekezetnél van elemi fokú paróchiális iskola. A United Lutheran Church viszont az állami iskolák rendszerében hisz és inkább a középfokú egyházi iskolákra helyezi a fő súlyt. EGYSÉGFELÉ VALÓ TÖREKVÉSEK Talán nincs egy más felekezet, amelyik óvatosabb volna az egységfelé való törekvésében, mint az evangélikus egyház. Minden vágya ellenére, fontosabbnak tartja az organikus egység helyett a teljes belső egységet, mely a sziveket minden fenntartás nélkül teljes bizalommal kapcsolja össze. Luther szellemi örökségéből származik az a féltő gond is, amellyel a hitnek kérdéseit mindig csakis az írás alapján tudja elfogadni. Ezért vizsgálja mindig a hitrendszerét és lelkiismeretét minden olyan alkalommal, amikor az erő és szervezeti egyesülés gondolata felmerül. Ez teszi sokszor nagyon lassúvá ezt a folyamatot. Néha szinte bizalmatlanságnak látszik ez az óvatosság. Az egyesülési folyamat azonban megindult s az egységes Amerikai Evangélikus Egyház gondolata ott lebeg minden egyházát szerető hivő előtt. A régebbi mozgalmakból a következő dátumok jelentenek fontosabb csoportosulási eredményeket: 1820-ban alakult a General Synodus. 1860-ban az Augustana Church. 1867-ben a fentiek liberalizmusával szemben megalakult a General Council. 1872-ben a Missouri Synodus. 1917- ben az Evangelical Lutheran Church. 1918- ban a United Lutheran Church. 1930-ban az American Lutheran Church. Közvetlen napjainkban folynak a legújabb egységesitési törekvések, melynek alapján minden reménység meg van arra, hogy 1963-ban az amerikai evangélikusság már csak négy nagyobb csoportot fog képezni, mégpedig: 1. LUTHERAN CHURCH IN AMERICA, három millión felüli taggal. 2. AMERICAN LUTHERAN CHURCH, két és egynegyed millió taggal. 3. MISSOURI SYNOD, kétmillió taggal. 4. Kisebb, csatlakozás előtt álló csoportok, félmillión felüli tagszámmal.
