Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)

Szépirodalom

34

BETHLEN NAPTÁR

vették. Csak a következő percektől féltek. Valakinek ömlött szájából a vér, három fogát verték ki az imént, az egyik sovány, öregebb rab egy piszkos kendővel igyekezett elállitani a nyakán éktelenkedő seb vérzését. Az ávósok felcsatolták a derékszíjukat, mindenki fellélegzett, gondolták, bizonyára magára hagyják a barakkot.

— Hát a karácsonyi imát elmondtátok-e már? Mi? Vagy csak vacsora után áhítoztok? A szentekre, a Jézuskára nem is gondoltok? Na, ki tud imádkozni? Ki tud imádkozni?! — hangzott az egyik ávós szava.

Előbb mindenki mozdulatlan maradt, majd itt is, ott is bátortalanul emelkedtek a kezek, vagy csak az ujjak a levegőbe.

— Az a hosszú ott, ott ni! Na, gyere csak! Milyen vallásu vagy?

— Református.

— Református? No, az se baj. Letérdepelni! És ima! Érted? Ima! Mindenkiért! Értetek, értünk, Rákosi elvtársért, a szép karácsonyért, a vacsoráért. A jó karácsonyi vacsoráért

A nyomorult, megkínzott rab homlokán széles vörös-kék esik húzódott, derékszíj nyoma. Letérdepelt. De hang nem jött a torkára. Zavartan nyelt néha egyet-egyet, várta, hogy történjék valami.

— Imádkozz! Az anyád . . . ! S csattant a közben lecsatolt derékszíj, ami megint véres nyomot hagyott a térdeplő arcán.

— Imádkozz! — üvöltötte az ávós és uj ütésre emelte a szíjat.

— Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved. — hullott ki alig hallhatóan az úri ima a megvert, megalázott ember szájából. A következő soroknál már hangra kapott:

— A mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. . . Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen! — Az utolsó szavakat már szinte kiáltotta. A három ávós arcán állati vigyorgás ült. Tetszett nekik a cirkusz.

— A Hiszekegyet tudod-e? Gyerünk azzal is! De tedd össze a kezed, ha már református létedre térdepelsz!

A térdeplő ember válla megrogyott, kicsit ráhajolt az összetett kezére, s kezdte:

— Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében, ...

A birkanyáj módjára összehuzódott emberek szája is mozogni kezdett, s előbb egészen halkan, majd fennhangon mondták valamennyien az imát. Az ávósok arcáról lehervadt a vigyorgás, az egyik idegesen topogott. Most már zugot az egész barakk, s mint a templomi ima, szállt a lyukas cseréptető felé, amelyen keresztül megmutatkoztak a csillagok:

— az Ö egyszülött fiában, az Ur Jézus Krisztusban, ... aki fogantatok a Szentiélektől, született Szűz Máriától...