Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)
Szépirodalom
30 BETHLEN NAPTÁR lehet semmit tudni,.. hogy ő is tisztviselő ember, ha hajtott is valamikor, a kezei elpuhulhattak. És igy tovább. Szegény Polgár ur, aki mindegyre csak azt hajtogatta: “megfogom kérem, megfogom kérem”, e kinzások alatt, de még később, amikor az üzemigazgató az izomrostokról áttért arra, hogy Polgár ur mindenért vállalja a felelőséget, az előtte ismeretlen és oktalan félelem láttán megzavarodva, s főnökével szemben kötelességérzetében feszengve, éppen ellenkező irányba haladt, mint bizakodni kezdő anyám. És amikor csak a pontot kellett volna feltenni az igenre, amikor már — anyám arcát nézve — repestem a boldogságtól, hirtelen rombadőlt minden. — Megfogom kérem, megfogom. Nincs hatalom, hogy kivegye kezemből. Anyám megnyugodva, szinte kacér könnyességgel, — mint felesleget — ejtette ki még egyszer: — S ha mégis elszakad a gyeplő? ... — Akkor, drága tekintetes asszony — változtatott hangot és viaskodott a szavakkal Polgár ur — már magam se tudom mit mondjak, .. egyszer mindnyájunknak meg kell halnia ... Nos, otthonlétem alatt elmaradt a kirándulás. Mint ez a régi is. S pár nap múlva örökre búcsút vettem anyámtól,.. s talán szülővárosomtól is. TE SZÜLTÉL ENGEMET Te szültél engemet földi vándorlásra, robotoló kornak örök robotjára. Az Isten kertjébe szélhordta giz-gaznak, lenézett, megvetett, nyomorult parasztnak; — szegény Édesanyám. Te szültél engemet: ugy-e csak magadnak? Fényes drágakőnek, nem műhely-salaknak, sötétülő szobád gyertya-világának, alkonyuló élted aranyló napjának, — szegény Édesanyám. Te szültél engemet kínok éjjelére, örök indulásra s meg nem érkezésre. Két öreg szemedből gördülő könnycseppnek, vérző glóriául dér-ütött fejednek, — szegény Édesanyám. Ugy-e, mikor szültél, királyfinak szültél? A szeretetedbe pólyáltál, göngyöltél . . . Most meztelen szivem sírva nyújtom feléd, Ugy-e, az a pólya most is olyan fehér? . . . — szegény Édesanyám . . . SÁRKÖZY GERŐ
