Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)
Európa
106 BETHLEN NAPTÁR goszláviai egyháznak. Jellegzetes egyéniségek voltak a Kármán lelkész-testvérek Torzsán és Ujverbászon, a “zsidótudós”, hivő Keck Zsigmond cservenkai lelkész, az “egyházszervező” torzsai lelkész és első országos esperes Klepp Péter, a “törvénytudó” ujverbászi lelkész Weimann Péter és még sokan. Ezek a férfiak vezető szerepet játszottak az első világháború után Ágoston Sándor püspökkel egyetemben. A világiak közül megemlitendő elsősorban Dr. Kurtz Henrik kulai ügyvéd, aki a jugoszláviai egyház megalakulása után az egyháznak gondnoka lett és maradt mártírhaláláig 1944-ben. Mellette álltak még Dr. Schick Károly és Dr. Stolz Ferenc kulai ügyvédek mint tanácsbirák. Ennek a szép, áldott és áldásos egyházi életnek, melyet soha komoly veszedelem nem fenyegetett, az 1944. évi háborús események hirtelen és megsemmisítő fordulatot adtak. Október első napjaiban a magyar csapatok feladták a Bácskát. Velük együtt a németajkú lakosság is menekült észak-nyugati irányban. Senki sem tudta hová. A német csapatok a Magyarországon és Ausztrián keresztül menekülők zömét Alsósziléziába terelték. A jugoszláviai németek számát 1944-ben 490,000-re becsülik, ezekből református volt 16,000, evangélikus 130,000, a többi római kathólikus. Természetesen a reformátusok is a menekülők soraiban voltak minden magán- és egyházi vagyont ott hagyván. A jugoszláv állam elkobozta a vagyonokat, csak a templomokat tudták megmenteni a magyar református testvérek azzal, hogy használatba vették őket. Minden német református egyház megszűnt, a harangok busán kisérték a szerencsétlen földönfutókat a hontalanságba. E népnek és egyháznak 160 éves története váratlanul véget ért; néhány nap alatt véget vetett néki a háború. Akik ott maradtak, embertelen üldöztetésnek, kínzásoknak lettek kitéve és nagy részben áldozatai is lettek, ezrével pusztultak el a “gyüjtőtáborokban”. Csak kevesen élték túl a nagy Halált. A menekültek számát 290,000-re becsülik. Jugoszláviában visszamaradtak kereken 200,000-en, akik nagy részben a hírhedt járeki (Tiszaistvánfalva), rudolfsgnádi (Rezsőháza) és a gákovci (Gádor) “haláltáborokban” pusztultak el. Ezeknek és a más módon halálra kinzottaknak száma 100-105,000-re tehető. Vagy 30,000-et Oroszországba hurcoltak kényszermunkára, ahol 5,000 meghalt. A most még Jugoszláviában élők száma 65,000. A menekültek nagy része Nyugatnémetországba került, de anynyira szétszóródva, hogy tömörülésre és egyházszervezésre gondolni sem lehetett. Az itteni német evangélikus egyház menedéket nyújtott nekik és ők lassan beolvadnak a vendégadó egyházba. Egy csillag lehullott... Kiégett... Yung Christian volt esperes.
