Bethlen Naptár, 1960 (Ligonier)
Szépirodalom
52 BETHLEN NAPTÁR A bevándorló magyarság között főkép egyházi vonalon a legmozgékonyabb elem a reformátusság volt; ez volt például az, amelyik a gyülekezetté szervezkedést New Yorkban már 1851-ben megpróbálta, azután 1879-ben a tótokkal közösen a pennsylvániai Mount Carmel-en, ismét 1884-ben New Yorkban és amelyiknek először sikerült az állandó jellegű szervezkedés 1890-ben Pittsburghban, 1891-ben Clevelandban és amelyik azóta máig 120 gyülekezetei épített fel. A református résznél az egyleti szervezkedés az egyházi után következett. — 1896-ban alakult meg 272 dollár alaptőkével a mai már közel 40,000 tagot számláló, 10 millió dollár vagyonnal rendelkező Amerikai Magyar Református Egyesület, amelynek székháza “Kossuth Ház” néven az ország fővárosában Washingtonban van.— Ugyancsak a reformátusság volt az, amelyik a legelső szeretet intézményt megalkotta 1921-ben a pennsylvániai Ligonierban “Bethlen Otthon” néven, amelyik e sorok Írásakor 30 gyermekre és 50 élemedett korú magyarra visel gondot. Az egyházi szervezkedéseknél és egyesületeknél járván, meg kell még említenünk a negyedik nagy biztositó intézményt a Bridgeport-i Szövetséget, amelyik ma “American Life Insurance Company” néven örmeretes. Az eredetileg négy, de ma már egyesülés folytán háromra csökkent nagy magyar egyesület kb. 150,000 tagot számlál és 45 millió dollár vagyonnal rendelkezik. Összesen ma 120 református gyülekezetünk és kb. 80 római kát. hitközségünk van, amik közül a legelső 1892-ben alakult. Az evangélikus egyházközségek száma 10, a magyar görög katolikusoké 12, a baptistáké kb. 20. A kerekszámban 250 magyar hátterű egyházközség kb. 175,000 lelket ölel fel s birtokaik értéke kb. 20 millió dollár. Az a csucsszervezet, amelyik egész amerikai magyarságot összefogja, a Washingtonban székelő, saját székházzal rendelkező, immár több mint ötven éves “Amerikai Magyar Szövetség”. A szervezkedés egyik erőteljes eszköze a magyar sajtó volt. A legelső magyarnyelvű újságról az 1851-ben megjelent “Amerikai Magyar Számüzöttek Lapjáról” már megemlékeztünk. A második próbálkozás “Magyar Amerika” címen 1879-ben történt. Úgy az első, mint a második kísérlet rövidéletü volt. Az az újság, amelyik évekig fennállott, 1884 február 1.-én indult meg “Amerikai Nemzetőr” címen Erdélyi Gusztáv szerkesztésében. 1891-ben indult meg a ma is meglevő Cleveland-i “Szabadság” és 1900-ban a New York-i “Amerikai Magyar Népszava”. — Az egyházi sajtó terén a reformátusok jelentkeztek először az 1895-ben megindult “Őrálló”-val, amit 1900- ban a ma is megelvő “Reformátusok Lapja” és az 1922-ben megindult “Magyar Egyház” követett. A magyar sajtó fénykorában 3 napilap, több, mint 50 hetilap és 3-4 havi folyóirat jelent meg. 1960-ban mindössze 2 napilap (az is egy kézben és jobbára azonos szöveggel), legfejebb 25 hetilap és