Bethlen Naptár, 1960 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAPTÁR 51 rendszer eredményeként megkezdődött a magyarországi második s inkább gazdasági, mint politikai jellegű kivándorlás. Igen érdekes, hogy ez a második kivándorló hullám Abauj és Moson megyéből indult el. A magyarázat: egyrészt a cipszer, másrészt az ausztriai német hatás. A magyarok őrajtok keresztül kaptak először bátorítást a kivándorlásra. Az első állam, New Yorktól eltekintve, ahol fő­kép a magyar zsidóság kötött ki, a pennsylvániai kemény-szén vidéke volt. — 1880 táján itt Hazelton környékén a magyaroknak már be­tegsegélyező egylete volt, a későbbi Verhovai egylet őse. — Az acélipar fejlődésével nagy kelete lett a puha szénnek is. így kerül­tek a magyarok a 80-as évek közepétől Nyugatpennsylvania szén­mezőire. 1880-tól 1914-ig a magyar kivándorlás szakadatlan volt és pusz­tán magyar anyanyelvű, minimálisan félmilió vándorolt ki. Telepü­lési helyük egy háromszög, amelynek két felső csúcspontja Buffalo és Chicago, déli sarokpontja pedig Pocahontas Virginiában. A Hud­son, a Raritán, a Delaware, a Lehigh, az Allegheny, a Monongahela, az Ohio és a Mahoning folyók völgyében, valamint a nagytavak partján keletkeztek településeik. A magyarság — nem úgy, mint például az angolok, Írek és németek — amerikai tartózkodását csak átmenetinek tekintette. A kivándoroltak egyetlen célja az volt, hogy mennél hamarább meg­kereshessék azt a néhány száz, vagy ezer dollárt, amivel otthoni adósságukat kifizethetik, vagy némi földet ragaszthatnak maguknak. Egészen 1914-ig, sőt a huszas évek közepéig folytonos jövés-menést figyelhetünk meg a kivándoroltak részéről. Számtalan olyan magyar volt, aki az Amerika és Magyarország közötti utat egy tucatszor is megtette. Nevezetesen az, aki az amerikai életmódot egyszer meg­próbálta, nagyon nehezen tudott beilleszkedni újra faluja régi tár­sadalmi keretébe. így magyarázható meg, hogy a magyarságban más népeknél nagyobb mértékben meglevő hazaszeretet ellenére is, az Amerikát megkóstolt magyarok túlnyomó része itt maradt. A tömeges bevándorlás, ami magyar részről még egyházi szem­pontból is teljes mértékben irányítatlan volt, az egyre növekvő magyarságot szervezkedésre kényszeritette. A legelső összefogás az önsegélyezés terén történt. A munkaadók, sőt maga az állam sem törődtek azzal, hogy betegség, vagy halál esetén van-e valamije a munkásnak vagy családjának. Mivel pedig a bányákban gyakoriak voltak a végzetes balesetek, igy csak természetes, hogy az önsegé­lyezés szükségességét a bányászok érezték legjobban. A legelső állandónak megmaradt s országos méretűvé fejlődött magyar biz­tositó intézményt a Verhovay Egyesületet 1886-ban a pennsylvániai Hazeltonban bányászok alapították. Ezt követte azután 1888-ban a bridgeporti Rákóczi Egyesület. Ez a két országos alakulat az utóbbi időkben egyesülvén, a William Penn Testvérsegélyző Egyesület név alatt ismeretes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom