Bethlen Naptár, 1960 (Ligonier)
Szépirodalom
50 BETHLEN NAPTÁR got, de ami néhány szám után szintén megszűnt. — Hasonlóképpen 1851-re megy vissza a legelső kisérlet egy magyar Betegsegélyező Egylet megalakítására. Iowa 1851-ben lett állammá és ez a még kiimában is a magyar alföldhöz hasonló állam tárt karokkal várta volna a magyarokat. Történt is kisérlet arra vonatkozólag, hogy itt magyar települések jöjjenek létre, de csak egy sikerült, az is rövid időre: Uj Buda, amelyik New Buda néven került térképre s aminek a postamestere is magyar volt: Újházi László, Komárom volt polgári biztosa. — A magyar szabadságharcban szerepet vitt irók közül Kerényi Frigyes is Amerikába került és itt halt meg valahol Texasban. A sok, gyökerét vesztett és az uj világrészben talaját nem lelő magyar között volt egy, amelyik karriert csinált: Haraszty Ágostonnak hivták. 1840-ben került Amerikába családjával és egy Halász Károly nevű unokaöccsével. Wisconsinban egy angol barátjával várost alapított, amit ma Sauke-Citynek hivnak. Haraszty az 50-es években Kaliforniában élt, ahol a szőlőtermelésnek vetette meg az alapját. Tudtunkkal ő volt az egyetlen magyar, aki Kalifornia állammá alakításában mint képviselő tevékeny részt vett. A polgárháborút 1861 április 12.-én a Fort Sumter-re leadott ágyulövés vezette be. Estván Béla 1863-ban megjelent “War pictures from the South” cimü könyve szerint Fort Sumter ostromát ő készítette elő, aki a délieknél lovas-ezredes volt a ha hinni lehet, igy ez a kétes dicsőség a magyaroké. — A magyarok szimpátiája természetesen Lincolnnal volt és amint azt különösen Vasváry Ödön kutatásai alapján ma már tudjuk, a 4000 lelket kitevő magyarságból kb. 800 vett részt az öt esztendős küzdelemben. A déliek oldalán alig találunk többet egy tucatnál. Az 1848 után közvetlenül kivándorolt magyarok többsége az inteligencia köréből kerülvén ki, nincsen csodálkozni való rajta, hogy jóval több, mint 100 tiszt került ki közülök, közöttük 10 tábornok (—egy: Stahel Számvald Gyula a legmagasabb katonai kitüntetést, a Congressional Medal of Honor-t is megkapta), jó néhány ezredes és alacsonyabb rangú tiszt. Az északiak oldalán a legelső győzelmes ütközet is magyar névhez fűződik a Zágonyi Károlyéhoz, aki 48-as huszártiszt volt. — Hősi halottak is kerültek ki a magyarok közül, de eddig mindössze kilencnek a nevét tudjuk. A polgárháború befejezése után megkezdődött az ország újjáépítése, illetve ipari, gazdasági fellendülése. A gyárak, bányák embert kivántak; a kanadai, amerikai és argentínai búzaföldek letörték az európai búzaárakat, a középafrikai és amerikai hatalmas réz és egyéb nemesfém-lelő helyek költségessé tették a magyar bányák termelését, az ausztráliai megszámlálhatatlan juhnyájak lenyomták a gyapjú árát, amihez hozzájárult a középeurópai gyors népességszaporulat és az inkább többé, mint kevésbé elmaradt földbirtok