Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)

Amerikai Magyar Református Egyesület

94 BETHLEN NAPTÁR lom előestéjén megszokott programjával olyan érdektelenségre talált, hogy tevékenységét már-már befejezni látszott, a magyar forrada­lomra való hivatkozással azután hatalmas gyűjtési kampányba fo­gott. Zuhogtak a sloganak rádión, televizión és mozihiradókon keresz­tül, gurult a dollár a gyüjtőközpontjaiba s a rivaldafényben nem egy magyar közéleti nagyságot láttunk, amint közösségének súlyos ezreit adta át. Az évvégi eredmény jóval a tizmillió dollár felé emelkedett. Ki vonja kétségbe, hogy a váratlanul bezúdult milliók minden dol­lárja magyar életbe és magyar szenvedésbe került? De vájjon há­nyadrésze jutott ténylegesen azoknak a kezei közé, akiknek a vére és könnye nyitotta meg az adakozók addig bezárt zsebeit? Anélkül, hogy számokat idéznék, innen is szeretném minden magyar testvér leikébe vésni, hogy kell magyar segélyakció; magyar hivatástudattal rendelkező amerikai fiainknak az országos segélyszervezetekbe való delegálása pedig kényszerítő szükségesség. Mert mi vagyunk és csakis mi lehetünk őrizői a mi atyánkfiának. És aki kirendelt, számon is kér. Van a,mi elhivatásunknak politikai jellege is, mely az idők során jelentőségében egyre inkább növekedik. Amerikai magyarságunk első komoly jelentkezése a politika fórumain a trianoni szégyenbéke elleni egységes tiltakozása volt. Felvilágositó munkájának sok része kellett legyen abban, hogy befogadó hazánk kormánya ezt a béke­okmányt soha nem is ratifikálta. E tiltakozásban nem szabad meg­­restülnünk mindaddig, mig egy nagy amerikai gondolatának — a wilsoni elveknek — arculcsapásával történelemhamisitók ülhetnek kisebbségi sorsba kergetett testvéreink nyakán. Ennek a magyarság­nak a szervezetei nem szűntek meg kormányzatunk illetékeseit figyelmeztetni a szovjet barátság mézesheteiben sem arra, hogy ban­ditákat talán fel lehet használni alvilági társaik elleni harcra, de kezetfogni velük vagy épen ölelgetni őket túlzás, amit valaha még szégyenleni fogunk. Igazuk lett! Ennek a magyarságnak a szerveze­teit illeti a köszönet azért, hogy a második világháború menekült­jeinek megitélésénél amerikai hatóságaink nem tértek el a józan mértéktől annak ellenére, hogy bizonyos körök jobb ügyhöz méltó buzgalommal szorgalmazták az egyetemleges felelősségre vonás elvének irgalmatlan alkalmazását. Amerikai polgárok vagyunk. Más országok belügyeibe való avat­kozás még akkor sem engedhető meg, ha az történetesen szülőföl­dünk. Dicséretére szolgáljon ennek az amerikai magyar csoportnak, hogy mindaddig, mig az óhazában ilyen vagy olyan pártállásu de magyar vezetők tartották a kormányt kezükben, soha nem ment tovább annál a nagyon is megengedhető mértéknél, hogy biztosította itt azok számára a szólás és sajtó szabadságát, akiket ettől óhazai ellenfeleik elzártak. Ma azonban, amikor idegen fajta és orosz pol­­gárságu politikai biztosok rémuralma kényszeríti némaságra az egész magyar nemzetet, a nemzetközi fórumokon pedig népünk judásai

Next

/
Oldalképek
Tartalom