Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyesület
94 BETHLEN NAPTÁR lom előestéjén megszokott programjával olyan érdektelenségre talált, hogy tevékenységét már-már befejezni látszott, a magyar forradalomra való hivatkozással azután hatalmas gyűjtési kampányba fogott. Zuhogtak a sloganak rádión, televizión és mozihiradókon keresztül, gurult a dollár a gyüjtőközpontjaiba s a rivaldafényben nem egy magyar közéleti nagyságot láttunk, amint közösségének súlyos ezreit adta át. Az évvégi eredmény jóval a tizmillió dollár felé emelkedett. Ki vonja kétségbe, hogy a váratlanul bezúdult milliók minden dollárja magyar életbe és magyar szenvedésbe került? De vájjon hányadrésze jutott ténylegesen azoknak a kezei közé, akiknek a vére és könnye nyitotta meg az adakozók addig bezárt zsebeit? Anélkül, hogy számokat idéznék, innen is szeretném minden magyar testvér leikébe vésni, hogy kell magyar segélyakció; magyar hivatástudattal rendelkező amerikai fiainknak az országos segélyszervezetekbe való delegálása pedig kényszerítő szükségesség. Mert mi vagyunk és csakis mi lehetünk őrizői a mi atyánkfiának. És aki kirendelt, számon is kér. Van a,mi elhivatásunknak politikai jellege is, mely az idők során jelentőségében egyre inkább növekedik. Amerikai magyarságunk első komoly jelentkezése a politika fórumain a trianoni szégyenbéke elleni egységes tiltakozása volt. Felvilágositó munkájának sok része kellett legyen abban, hogy befogadó hazánk kormánya ezt a békeokmányt soha nem is ratifikálta. E tiltakozásban nem szabad megrestülnünk mindaddig, mig egy nagy amerikai gondolatának — a wilsoni elveknek — arculcsapásával történelemhamisitók ülhetnek kisebbségi sorsba kergetett testvéreink nyakán. Ennek a magyarságnak a szervezetei nem szűntek meg kormányzatunk illetékeseit figyelmeztetni a szovjet barátság mézesheteiben sem arra, hogy banditákat talán fel lehet használni alvilági társaik elleni harcra, de kezetfogni velük vagy épen ölelgetni őket túlzás, amit valaha még szégyenleni fogunk. Igazuk lett! Ennek a magyarságnak a szervezeteit illeti a köszönet azért, hogy a második világháború menekültjeinek megitélésénél amerikai hatóságaink nem tértek el a józan mértéktől annak ellenére, hogy bizonyos körök jobb ügyhöz méltó buzgalommal szorgalmazták az egyetemleges felelősségre vonás elvének irgalmatlan alkalmazását. Amerikai polgárok vagyunk. Más országok belügyeibe való avatkozás még akkor sem engedhető meg, ha az történetesen szülőföldünk. Dicséretére szolgáljon ennek az amerikai magyar csoportnak, hogy mindaddig, mig az óhazában ilyen vagy olyan pártállásu de magyar vezetők tartották a kormányt kezükben, soha nem ment tovább annál a nagyon is megengedhető mértéknél, hogy biztosította itt azok számára a szólás és sajtó szabadságát, akiket ettől óhazai ellenfeleik elzártak. Ma azonban, amikor idegen fajta és orosz polgárságu politikai biztosok rémuralma kényszeríti némaságra az egész magyar nemzetet, a nemzetközi fórumokon pedig népünk judásai
