Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyesület
BETHLEN NAPTÁR 93 toborzó, aki az épen fennálló munkáskereslet szerint irányitotta magyarjainkat a szélrózsa minden irányába. A szétszórattatás pedig idegen földön már fél halál egy kis nép fiai számára. De a kikerülhetetlennek látszó kimúlás helyett zsenge magyar élet sarjadt. Próféta lelkületű papok és tanitók körül egyházak keletkeztek: magyar gyülekezetek. Álmokat látó vezető emberek egyesületek alapjait vetették meg. Megjelent előbb egy, majd egyre több hirlap s a magyar sajtótermékek mindennaposakká váltak testvéreink asztalán. A kezdetben elszigetelt kis csoportok kapcsolatot teremtettek egymással s mire az első világháború elválasztotta kivándorolt testvéreinket az óhazától, Magyar Amerika már élő valóság volt. Az Úristen eszközt teremtett benne s eszközt csak meglévő feladatra készíthetett. Volt hivatása amerikai magyarságunknak itteni közösségünk születésének pillanatától, de eleinte csak kevesen hallották a hivó szót. Ez az eszköz a huszas évek elején még olyan kezdetlegesnek látszott, hogy itt látogató egyik nagy tekintélyű püspökünk jégtáblára plántált virágoskerthez hasonlította, mely melegebb vizek felé úszik s igy végleges beolvadása csak idő kérdése. De a Mindenható utjai sokszor még a legpallérozottabb agyak előtt sem láthatók előre. Fennmaradtunk, mert elhivattunk. Jellemző, hogy magyarságunknak ezek a “Józsefei” épen akkor kezdik meg testvérsegitő munkásságukat, mikor a fenti klasszikusan szép, de soha be nem következett prófécia elhangzott. A “jégtábla” ugyan állandóan olvadt, vizenyős lelkű emberkék észrevétlenül belefolytak róla az amerikai élet kényelmes, meleg óceánjába, de gránitlelkü, rendíthetetlen hüségü munkásnépünk nagy többsége elmoshatatlan sziklaszigetként üllepedett le az uj földön természetszerűleg vonzva magához az óhazából érkezőket. A születésünk földjére zuduló sorscsapások következtében ez a testvérsegitő feladat egyre nőtt és súlyosbodott. Maradéktalan és áldozatoktól vissza nem riadó betöltéséről többek között épen mi tehetünk jó bizonyságot, akiket a názi vagy bolsevista imperializmus űzött el az ősi földről. Az európai menekült táboroktól kezdve, a kivándorlási eljárások útvesztőin keresztül, egészen az uj haza földjén való megkapaszkodásig mindenütt ott érezhettük amerikai magyar véreink felemelő és támogató kezét. A második világháborút követő években sok millióra rúgott azoknak az adományoknak az összege is, melyeket a Magyar Segélyakció juttatott az óhaza nyomorgóinak. Istentől való elrendelésünknek ez a karitativ része a vérbefolytott októberi forradalmat követőleg gigászi méreteket öltött. Földönfutóvá vált szabadságharcosaink tízezreinek elhelyezése és a kifosztott, gyakran kereső nélkül maradt hazaiak támogatása rettenetes felelősségként nehezedik vállainkra. Sokra tartott az Úristen, hogy ily nagyra hivott el. Meg ne szégyenüljünk! A megoldhatatlannak tűnő feladat teljesítése nem odázható el részünkről a nagy segélyszervezetekre való utalás struccpolitikájával. Az egyik ilyen hires nemzetközi segélyakció a magyar forrada
