Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
Az Anyaszentegyházról - Ausztrália
BETHLEN NAPTÁR 127 szövegmagyarázatnak. A theologla minden diákja kezébe veszi majd. Nem ismerjük Isten rendelését a mi jövőnk felől; itt maradunk-e vagy újra elmegyünk egyszer és meddig lesz protestáns magyar egyház ebben a városban. Akárhogyan is lesz, ezek a könyvek ott maradnak egy könyvtár polcain, lelkészgenerációk merítenek majd belőle isteni titkot és tudományt. “Donated by the Hungarin Congregation” olvassák majd az első lapon és jólesőn, talán hálával gondolnak majd arra a nemzetre, melynek fiai a biblia taglalását adják ajándékul. Mig megvan benünk a lélek gazdagsága, mig adni tudunk mi, a templomtalan szegény eklézsia, addig erősek vagyunk és meg tudunk maradni magyar egyházközségnek”, — irtuk hatodik körlevelünkben. A perthi gyülekezet magáramaradtan, árván él az ausztráliai kontinens nyugati felén. Ez a magánosság okozója talán annak, hogy igyekezett felvenni a kapcsolatot a szétszórtságban élő magyar protestáns gyülekezetekkel. Hamar kapcsolatot teremtett az Evangéliumi Világszolgálattal és ma is azokból a zsoltárokból énekel, melyeket a detroiti gyülekezettől kapott. Levélben üdvözölte a clevelandi találkozót, összeköttetésbe lépett a SZEMRE-vel, figyelemmel kisérte a protestáns magyar gyülekezetek munkásságát szerte a világban. Sokat nem tehetett, alig többet mint ezeket a kapcsolatokat ápolta és ápolja ma is. Amit megoldhatónak vélt a maga szerény eszközeivel, az egy ausztráliai magyar protestáns konferencia volt, melynek ötletét örömmel fogadták a testvéregyházközségek Brisbanetől Adelaideig. A melbournei presbitérium elvállalta a szervezés és vendéglátás gondját és a konferenciának időpontját 1957 januárjára tüztük ki. Az egyhetes programmot dr. Bényei László, a melbournei egyház lelkes és agilis presbitere és Domahidy András dolgozták ki. A konferenciának kettős lett volna a célja. A gyülekezetek számadása a végzett munkáról, nehézségekről, eredményekről egyrészről és a hallottak s okultak alapján a pásztoriás uj mikéntjeinek megállapitása az ausztráliai körülmények között másrészről. Lett volna a célja, irtuk előbb. Októberben kitört a magyar forradalom. A konferencia költségeire kuporgatott alapok a Vöröskereszt számlájára Íródtak át és a konferencia időpontja bizonytalan időre elhalasztódott. Mint a többi ausztráliai gyülekezet (mert a konferencia gondolata, tervezése arra jó volt, hogy a gyülekezetek vezetői levelezni kezdtek egymással, megismerték egymást, kapcsolatok létesültek és az eddigi izoláltság eltűnt) úgy a perthi is felvetette magában a kérdést: mi a mi feladatunk, a távolból aggódok-é a kék ausztrál ég alatt? Elég-e, hogy pénzt adtunk és ruhát és imát? Viszonyunk a presbiteriánus egyházzal eddig is példás volt. A presbiteriánus egyház zsinata elhatározta, hogy egyik kis árvaházát bocsájtjá a menekült magyar gyermekek rendelkezésére, majd mikor ez a terv megoldhatatlannak bizonyult, idős emberek számára ajánlott fel otthont menházaiban. Ez utóbbi ajánlat most kezd a megvalósulás útjaira lépni; a presbiteriánus egyház levelezésben van a WCC európai szervezeteivel. Viszont a legutóbbi időkig, nevezetesen a magyar forradalom kitöréséig, semmiféle kapcsolatunk nem volt a többi nyugatausztrál protestáns egyházzal (anglikán, methodista, congressionális baptista stb.). Az otthoni események kezünkbe adták ezeket az ismeretlen kilincseket, uj kapcsolatok teremtődtek. Az uj kapcsolatoknak az eredménye volt a WCC nyugatausztráliai szervezetének ünnepélye 1957 március 29.-én este a King’ Park-i nemzetközi teniszpályán, mikor is a város jeles művészei a rádió, a Salvation Army zenekara működtek közre az este sikeréért. Minden munka, a dekorációk, világítás, nyomtatványok, ingyenes volt, hogy minél több jövedelem gyűljön össze az Interchurch Aid & Service for Refugees alap számára, hogy az alap tovább tudja segíteni az európai táborok lakóit.
