Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
Az Anyaszentegyházról - Ausztrália
128 BETHLEN NAPTÁR A gyülekezet ezzel az ünnepéllyel távolabbi célok felé is nézett. Az ünnepélyen a gyülekezet gondnoka egy emlékplakettet adott át Rév. Bryantnek, a WCC nyugatausztráliai szervezete alelnökének. A plakett Mészáros Andor melbournei szobrászművész alkotása volt, a Szent Család menekülése Egyiptomba. Az uj hazátlanoknak is csak arra van szükségük mint a Szent Családnak egykoron: áldozatos szeretetre. Magyar keresztelő. Dr. Domahidy András balról az első. A gyülekezet elgondolása az volt, hogy ezt az estét egy uj gyűjtés kezdetévé teszi. Az uj gyűjtés, számolva a megváltozott körülményekkel (a menekült már nem szenzáció, hanem teher) úgy kivánta volna felserkenteni az adakozási kedvet, hogy mindenkinek — legyen az magános vagy gyülekezet, egyesület vagy cég, — aki egy bizonyos összegen felül adományoz, ennek a plakettnek egy érem-replikáját kapja. Az ünnepélyt lefilmezték és taperecordolták és megküldték minden ausztrál állam fővárossába a WCC helyi szervezeteinek, hogy hasonló indulásra ösztökélje őket.. Valami elindulhat Perthből, gondoltuk álmodozva. Hónapokig nem jött semmi viszhang. Ám most, amikor ezeket a sorokat Írjuk 1957 augusztusában, valami reménykedéssel tölt el. Rev. Bryant néhány hete tért vissza útjáról a keleti államokban. A WCC ausztrál szervezete magáévá tette az Interchurh Aid alapra történő gyűjtések széleskörű megszervezését és tárgyalásokba bocsájtkozott Mészáros Andorral az érmek veretése céljából. Ez a gyűjtés persze már túlnő a magyar menekültek körén és általános évi megajánlásokká és adományokká szélesedik. Híreink szerint egy replikát megküldenek Genfbe és talán szerte a világban, láthatunk majd érméket a pihenő anyával karján a Gyermekkel és József, amint élesztgeti az apró tüzet a sivatagban . . . Végezetül néhány adat. A gyülekezet aktiv része 17 család. Passzív része - ide számítjuk azokat, akik Istentiszteleteinket nem látogatják rendszeresen és az egyház életében kevéssé veszik ki részüket — 20 család. Szomorúan kell bevallanunk, hogy a vidéken elszórtan élő híveinkkel nincs, vagy alig van kapcsolatunk. A távolságok nagyok, ezt legyőzni pénz kellene és idő. Most, amikor ezt a beszámolót irtuk látjuk csak, hogy mennyi lenne még a feladat, amit elvégzetlenül hagytak az évek. Kicsiny ez a gyülekezet. Ám felelősségét érzi és igyekezik jól sáfárkodni szegényes talentumaival. Amit eddig tett, az sem az ő dicsősége. Soli Deo Gloria, dr. Domahidy András gondnok, lelkigondozó
