Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)
Szépirodalom
46 BETHLEN NAPTÁR járt Violácskával, pillangót kergettek s boldogan futottak egy szép, szőllőlugasos, hófehér kicsiny parókia felé... Árpád már a kilincsre tette kezét, mikor hirtelen fölriadt: az ébresztő óra berregett... * * * Másnap este tisztelettel megkérte Violácska kezét. Első képzőbe járt még csak a Tóth Pálba Miskolcon, hogy is tehetett volna Ígéretet házasságra... Tiszteletes Balogh Árpád légátus ur nehéz szívvel vett búcsút Violácskától, akit meg is feddett édesapja, édesanyja: ne játszék a tűzzel... * * * A Bódva völgyön visszafelé zakatolt a vonat: vitte Tiszteletes Balogh Árpád légátus ur duzzadó erszényét, nehéz szivét.., szivére nehezedő végtelen nagy bánatát... Vitte, vitte vissza Patakra... Alig pöfögött alatta . . . Sokáig, nagyon sokáig sajgott a seb.., lassan, nagyon lassan gyógyult.., forradása most is meg van még most már Nagytiszteletü Balogh Árpád lelkipásztor szivén... De azért szép volt.., nagyon szép volt . . , csodálatosan szép volt az a légáció ... FAJTÁM Irta: BAGDY ISTVÁN Neve: paraszt, tudatlan csőcselék Hullhat, veszhet, sarjad tövén elég. Jámbor tömeg megy, mint a birkanyáj, S nyeli mohón gyár, műhely, bányaszáj. Szorgos keze fúr, farag éj s napon, Másnak munkál, ha sző, ha varr, ha fon. Hőben izzad, hidegben fagyra vál S üres marad előtte a fatál. Őse földjén jött-mentekért arat, Idegennek jár malmán a garat. Sőrét hizlal, része mégis a csont És ha mérik, ott is hamis a font. Lelkét, testét öli a kór, a vész, Égbe küldött imája porba vész. Álpróféták szavára tüzbe mén, S védi a hont, de csak mint közlegény. És ilyenkor — felül áll a vitán — Hogy mindenik félisten, hős titán. De ha elül a harc, lehűl a vér, Harc-robotból ismét robota tér. S lesz belőle guzsbatört őserő, Örök Tiborc, bu rabja, gondtevő. Nyövi nyakát holtáig az iga S hogyha meghal, helyébe lép fia. Váltjuk egymást, mióta a világ, De hát meddig? ... választ rá ki ád?
