Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)

Szépirodalom

40

BETHLEN NAPTÁR

— Nem veti meg, nem “nem veszi meg,” te birka.

És már pofon is hajitotta, de miért? Most pedig itt viszi a sajtot poroszkálva neki a Kerekhegynek. Utána majd, hogy átadta a jegyzőnek, bekopogott Annuskához is, mert azóta nem látta az édesarcut.

De nemsokára olyan éhség fogta el, hogy a Kerekhegybe is belevágja a jó kétsor fogát, ha sajt az a hegy, vagy valami más ehető. Fakó bácsi mellett mindennap szüntelen egyformaságban csak száraz kenyér, körömnyi avas szalonna, kiszipolyozott tej, savanyu, mint a csevice a hegy alatt, de talán annál is vékonyabb, azok járták. Az útra is egy félkaréj kenyeret kapott. Azt már elindulása előtt elsüllyesztette. Úgy gondolta most a gyomra tájáról, ahogy egyszer egy mesélő embertől hallotta: Ha most patkót nyelnék, lemeneszteném, hát apró szegek lennének belőle bennem.

— Decsak még egy patkót se látok, — igy szólt hangosat és komolyan kutatott a szeme az ut porában.

Már akkor leült a sajttal a partra, kibontotta a durva sárga keszkenőt, két marokba emelte a sajtot és csókot nyomott a közepébe.

— Lám te sajt, — szólongatta a sajtot, — hogy mennyire szeretlek, hogy mennyire.

Hanyatfeküdt a füvön, felhúzta az ingét és csupasz gyomrára ráültette a szép sárga, hideg, selymes sajtot.

— Jujj, — kiáltotta, — jujj, de csiklandozol. De jó hideg vagy!

Hamar letépett egy lapulevelet, mert ismerte, hogy annak a

szára szépen festi a fehéret, szép sötétzöldre. A kerek sajtra két szemet, bunkós orrot, vastag beszélőajkat festett a lapulevéllel. Két irgalmatlan fület is. Megfogta aztán a két fület, megcibálta. Sebesen letörölte a rajzot a sajtról, elmázolta zölden, a keszkenőbe dugta és kötötte volna csomóra a kendő négy végét, de az éhség, a gondtalan, követelő, fiatal éhség megállitotta a kezét.

Visszabontotta a kendőt. A sajt egyik oldalán kicsi, lapos forradás volt ott nyomta talán a deszka, amelyen felállítva szikkadozott. Itt ráhajolt most a szájával és megnyalta a nyelvével. Bugylibicskáját előkapta a nadrágja zsebéből, óvatos szeletet vágott le a sajtból. Nem is látszott. De levágta a második szeletet és a harmadikat is. Nem gondolkozott semmi egyebet, csak kerekítette, faragta és gyűrte magába.

Káprázott a szeme, mi már csak a fele maradt meg? ! Mit tegyen vele mit tegyen? Felkapta a félsajtot és szaladni kezdett.

Jóllakottan lelkesedett:

— Ezt most már Annusnak adom!

Szivenverte egy gondolat. Mi lesz, ha a jegyző, a bacsó a világ megtudja? Reszketve ált meg, beugrott egy bokor alá s a félsajtot, a bűnjelet hamar bekebelezte. Alig tudta magába nyomni, szuszogva fuldokolva falta, mint amikor a kacsát ügyetlenül tömik.