Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 41 Hazabotorkált, megállt az öreg Fakó bácsi előtt, aki feltolta a pápaszemét a homlokára. — Mi bajod gyerek? —Nincs sajt, — hebegte válasznak — nincs sajt. — Nincs. Azután osztán mi lett vele? — Itt, — mondta és a gyomrára mutatott, — jókedvem volt.... Jóllaktam.... Egyszerre csak megettem.... Látta, hogy most valami szörnyűség jön világomlás, égzengés és az öreg pofon ver rá, mint annyiszor. Az öreg Fakó el is orditotta magát, de úgy, mint még soha. Akkorát üvöltött, mint akinek a lábát vágják. Hátraszaladt a botért, a feje fölé emelte és rekedten kiáltozva közelgett feléje. Most látta igazában Peti Pali, hogy mit cselekedett. A bünbánat össze is Toppantotta a mellét, a lelke is sippantott egyet a száján keresztül rongyos, sovány kis lelke. Elugrott a lesújtó bot alól, foszlott kis testi alakja elfutott a büntetés elől. Egészen a rudaskutig futott. Felhágott rá, belelépett és megcsobbant benne. Nagyokat kortyolt a vizből, szomjasan ivott, a lába, a keze, a melle és kivülről a gyomra is szomju nagy kortyokat nyelt. Hátradült valahová, mint egy hideg nedves nagy fekvőhelyen és akkorát ivott, amekkorákat az imént megevett. Nem tudott betelni a túlságos sajtra locsolódó bő vízzel. Egyszerre mégis felugrott a kút fenekén, feljajdult, hogy most már elég, hanem akkorra elfogyott körülötte a világ minden sajtja és minden itala. + Nincsen a gyermeknek olyan erős vára Mint mikor az anya két karjába zárja. Nincsen őrzőbb angyal az édes anyánál, Éberebb csillag sincs szeme sugaránál. Nincs is annyi áldás, amennyi sok lenne, Amennyit az anya meg ne érdemelne. Pósa Lajos
