Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 37 Egy levél az apai szeretetről — Örömmel adunk helyet ezévi naptárunkban az alábbi szép levélnek, amelyet egy — első generációs — édes apa irt, a Bethlen Otthon nyári magyar iskolájába beíratott, s ott vallást és magyart tanuló kisfiának. — E levél nemcsak példaadó amerikai-magyar szülők és gyermekek számára, de egyik legszebb dokumentuma a gyermekét, mint féltett kincsét, a hitét és magyarságát, mint drága örökségét megmenteni akaró szülei szeretetnek. — Drága egyetlen szerelmem édes kis fiacskám: A kártyáidat megkaptam és igazán jól esett, hogy gondoltál a Te aggódó Szüléidre, akik téged az életüknél is jobban szeretnek. Természetesen még nagyobb lett volna az örömöm ha magyarul Írtad volna már a kártyákat, de remélem édes bogaram hogy az-az idő is eljön még az életbe és Te épp úgy mint Zoltán vagy Mariska: magyarul fogsz nekünk Írni. Tudod édes gyermekem nekíiak a magyar szó, a magyar betű olyan nagyon sokat jelent... Mert az édesanyánk, a bölcsőnk és minden, ami az életünkben szép és felejthetetlen volt. Tudnod kell még neked szerelmetes kisfiam, hogy minket az életbe az édesanyánk csókja és az édesapánk féltő szeretete simogatott bele és azok — magyarok voltak. — Talán jobbak mint mi voltunk, mert nem hagyták el hazájukat, nem vándorodtak egy másik országba, hogy ott szebben, jobban éljenek, hanem hittek a költő, az anyaföld szózatába: “Áldjon vagy verjen sors keze: itt élned, s halnod kell” Azt hiszem édes Gyermekem, már tanítottalak erre a versre és meg is magyaráztam neked ennek értelmét. S arra is emlékszem, hogy okosan és érdeklődéssel kérdezted tőlem a magyar történelem részleteit, amelyről én neked anyiszor beszéltem. Nem is gondolod édes kis Fiam, milyen jól esett nekem, amikor Te annyi érdeklődéssel kérdezted és hallgattad a magyar múlt minden mozzanatát és tudom, hogy benned élni fog tovább édesapád örök szeretete és lelkiismerete, hütlenül elhagyott szülőhazája iránt. Fiacskám, én már elég idős vagyok és nem hiszem hogy valaha is még hazamehetek. De te, mint egy született igazi jó amerikai magyar gyerek, talán tehetsz valamit a — magyar feltámadásért, — édes szüleid szerencsétlen honfitársaiért, akik az amerikai magyarságtól várják a segitséget! Tehát legyél te édes gyermekem egyike azoknak a zászlóvivőknek, akik Krisztusban élve, hisznek a magyar feltámadásban is. Ezért kérlek drága kis Fiam, hogy tanulj ott minél többet magyarul, hogy megérthessed édes anyanyelvemen azokat az intelmeket, azokat a kötelességeket, amelyeket reád bízok s amelyeket tudom, te teljesíteni fogsz, mert magyar véredet nem fogod megtagadni még akkor sem, ha az élet vihara elsodor tőlünk. Te, mint itt született amerikai magyar talán többet tudsz majd valaha tenni hitünkért és fajtánkért, mint én. De ezt csak akkor tudod igazán erős akarattal cselekedni, ha tökéletesen megtanulod a magyar olvasást-, Írást-, beszédet és kiejtést. Egyszóval kisapám, ne sajnáld feláldozni még a játszó-idődet sem, a magyar nyelv tanulására! Azért adtunk téged oda Ligonierba és váltunk meg tőled olyan fájdalmasan, hogy minél több alkalmad legyen magyarul tanulni. Bocsáss meg nekem édes Gyermekem, hogy én téged mindig erre figyelmeztetlek! Bennem azonban annyira él a kötelességérzet elhagyott szülőhazámmal szemben, hogy nem szeretnék csalódni benned, mint sajnos a legtöbb itt született magyar származású gyerekben csalódnak szüleik, amikor nemcsak, hogy megtagadják származásukat, de még szégyenük is ha a Szüleik hozzájok magyarul beszélnek. Legyél Te külömb mindegyiknél! Legyél hűséges, jó-amerikai! Imádd ezt az áldott országot, de abból a soha el nem fogyó szeretetből amit Pál apostol a Szentirásban, levelein keresztül lelkűnkbe plántált, aján
