Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Ravasz László: A Hazáról
80 BETHLEN NAPTÁR nagy irgalmassággal egybegyüjtelek; Busulásom felbuzdulatában elrejtem orcámat egy pillanatig előled, de örök irgalmassággal könyörülök rajtad, ezt mondja Megváltó Urad! Vigasztaljátok, népem, igy szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szivéhez és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsájtatott; hiszen kétszer sújtotta őt az Ur keze minden bűneiért. Egy szó kiált: a Pusztában készítsétek az Urnák utát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy felemelkedjék, minden hegy és halom alábbszálljon és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Ur dicsősége . . . Korazin, Bethsaide nem tért meg. Jeruzsálem megölte a prófétákat s azért Ítélete elvégeztetett. Vége van az én nemzetemnek is, hacsak mássá nem lesz. A völgynek fel kell emelkednie, a halomnak alá kell szállnia, az egyenetlen legyen egyenessé, a bérc rónává: más magyarság, lelki magyarság támadjon! Ha ez a nép újra hivő néppé lesz, meghódol Isten akaratának és örök szövetségét megtartja, uj élet és uj föld következik el: “megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod és neveztetel romlás építőjének, ösvények megujitójának . . .” (Es. 58:12.) Már nem kérdezem: kicsi lesz vagy nagy ez a nép; nem fontos: régi határai maradnak meg, vagy újakat von az Isten keze; az sem rám tartozik: mikor és miképpen megy minden végbe. Rám csak az tartozik, hogy ez a nagy belső megújulás megkezdődjék s én már kezdet lehetek. Viszem azokat, akik hozzám fűződtek: családomat, híveimet, barátaimat. Látok szemem előtt hivő népet, imádkozó népet, egy országot, amelynek Krisztus a királya, hallok egy nyelvet, mely Istent magasztalja és Róla beszél; kibontakozik szemem előtt, mint egy óriási panoráma, nagy történelme egy kicsiny népnek, akin végbemegy a tékozló fiú csodája: elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadott . . . Részlet Ravasz László Hazafelé c. müvéből. * * * AZ IMÁDSÁG Imádság: a lélek őszinte vágya, Mely ajkon zeng, vagy hangtalan remeg, A rejtett tűznek reszkető hulláma, Mely a kebel mélyén lelt tűzhelyet. Imádság: egy sóhaj legördült terhe, Mely a szemből egy könnycseppen lehull, Egy fölpillantás a magas egekre, Mikor közel senki sincs, csak az Ur. Szabó László.
