Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Ravasz László: A Hazáról
BETHLEN NAPTÁR 79 . "fz '<]c /'' > iyé;uC A HAZÁROL “És mikor közeledett, látván a várost sira azon." Luk. 19:41. Jézus prófétai érzéseibe két igén át pillanthatunk be. Egyik a keserű, prófétai hang jajszava, amit Khorazin és Bethsaida felett ejtett, midőn szemére hányá azoknak a városoknak hitetlenségüket, ahol jelei és csodái lőnek. Jézusnak különösen fájt szülőföldjének hitetlensége azért mert különösen szerette azt; és különösen azért szerette, mert az a föld az Ő hazája volt. A másik ige a zokogó Jézust állítja elibénk. Micsoda érzés lehetett az, amely könnyekre bírta a nagy Szenvedőt, aki könytelenül vitte a Golgothára az egész világ bűneit! Ebben a fájdalomban Jézus embersége zokog fel: Neki hazája van és annak vesztét siratja. Övé volt az örökkévalóság, bírt az egész földdel és mégis fájón drága volt neki egy parányi föld, rajta járókelő szomorú emberek, hegyeknek s halmoknak édes vonala, az anyanyelv muzsikája, átöröklött szenvedések, álmok és remények szövedéke. Kicsiny volt az Ő hazája, keményszívű és megvetett a népe, idegen a nyelve, kopár vagy egyszerű a határa s mégis könnye hullt e haza földjére, jaj ja szállt felette s fájdalma, mint egy kiterjesztett szárny, féltőn letakarta. Nekem is van hazám: kicsiny, drága föld, parányi folt e nagy égitesten, mégis nekem drágább minden birodalomaknál és minden csillagoknál. Elhagyatott, keményszívű, ezer hibával megvert nép az enyém, mégis szeretem, szégyenét vállalom, kálváriáját magamra veszem és úgy érzem: “ha nem születtem volna is magyarnak, e néphez állanék ezennel én." Nyelvünket csak egy tenyérnyi helyen beszélik, mégis zenéje ott remeg legédesebb emlékeimben, imádságaim e nyelv képeitől fénylenek, Istenemmel ezen a nyelven társalgók és magyar zsoltárok zengjenek koporsóm felett. Nekem van hazám! Nekem nincs hazám! Jött a vihar és összetörte. Örömünk siralomra fordult és büszkeségünk gyászba öltözött; elveszett belőle az, ami legszebb része volt és ajkán siralom kél: “jaj de árván ül a nagynépü város, olyan lön, mint az özvegyasszony; nem volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lön; most ott ül a népek országutján porban és hamuban, szennye a ruhája szélén; csodálatosan alásüllyedt, nincs vigasztalója. (Jer. Siralmai 1:1—9.) Nincs nép, amelyiken úgy betelt volna a próféta szava, mint rajtunk, de nincs nép akit úgy vigasztalna a prófétaszó, mint minket: “Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra. Olyan volna békességed, mint á tenger habjai.” (És. 48:18.) Egy rövid szempillantásig elhagytalak, de
