Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Református Egyesületünk
72 BETHLEN NAPTÁR Behlen Gábor puszta országot kapott. Egy tatár khán, két török basa és két oláh vajda dúlta a kis országot, amelynek határain túl, Magyarország, az ősi haza szintén nehéz és veszedelmes időket látott s ahonnan Erdélyt, a Habsburgok előretörése révén szakadatlan veszedelem fenyegette. Többször viselt háborút II. Ferdinánd császár és király ellen és 1620-ban, 40 éves korában elfogadta a besztercebányai országgyűlés határozatát, amellyel magyar királlyá választották, mert úgy érezte, hogy ha Erdély és Magyarország uralkodója egy ember lehet, a magyarság súlya és tekintélye nagyot fog nőni. Egy éven belül ugyan lemondott erről a címről, megkoronázására sem került sor, de neve mégis úgy maradt meg a történelemben, mint az egyetlen református magyar királyé. Amikor az amúgy is hanyatló hatalmú török rájött, hogy, mint az egyik török történetiró irta: “ez a hitetlen pedig az Iszlám seregein soha nem segített, mert mindegyre csak a saját országára volt neki gondja”, ami tökéletesen igzaság volt, — csak Bethlen korai halála akadályozta meg a háború kitörését a törökökkel is. A nagy fejedelem mindössze 49 esztendős volt, amikor meghalt 1629 november 19-én. Utolsó perceiben írószereket kért és a Rámabeliekhez irt levél 2-ik része 31-ik versét irta le: “Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki nincsen, bizonyára nincsen.” Amerikai Magyar Református Egyesületünk, a Bethlen Gáborról elnevezett ligonieri árva és aggmenház alapitója és fenntartója is ezeket a szavakat választotta jelmondatául. Bethlen Gábor tevékenysége három síkon mozgott. Az első volt a vallásos és hitélet, a második a kül és belpolitika, a harmadik saját népének jóléte. A nagy fejedelem mélyen és őszintén vallásos lélek volt, aki szinte tökéletesen magáévá tette hitének, a református hitnek tanításait. Életének, egész lelki berendezkedésének, minden cselekedetének alapja, irányítója és mértéke ez a mélységes, bensőleg átélt református hit volt. Azonban természetszerűleg messze tulment az egyéni átélés határain. Erdélyt tulnyomólag protestáns országgá akarta tenni, mert tudta, hogy csak igy biztosíthatja számára az alkotmányos szabadság lehetőségeit. Templomokat, iskolákat emelt, tudósokat és lelkipásztorokat vett pártfogásában, könyveket Íratott s nyomatott ki és hogy méltánylását megmutassa hitének pásztoraival szemben: a református lelkészeket és leszármazottaikat egyetemlegesen nemességre emelte. Hogy mennyire előre látott s mennyire jobban ismerte a vallásos lelkűiét követelményeit, mint kortársai, mutatja az, hogy az egyházi zenét a református egyházakban is az istentisztelet lényeges részévé akarta tenni. Ezért a gyulafehérvári templomba orgonát állíttatott be, barokk faragványu szószékkel együtt, amiket azonban halála után a nálánál elfogultabb papság sietett eltávolítani. Élete munkájának második fontos területe természetesen a bel- és külpolitika volt. Bizonyosra vehetjük, hogy neki magának cseppet sem
