Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTAR 105 Az eb megrázkódott, de nem futott el. Kísértetiesen, hangosan felkornyikált az égre a gazdája lelke után, aztán felborzolt szőrrel meredt a holttestnek. Sem vad, sem madár nem mozdult, mintha minden élőlény kihalt volna a földön. A fák üveggé fagytak a nagy hidegben és ha szél támadt, a téli vaknap remegő fényében hófelhők táncoltak a völgyek, szakadékok felett. Hogy tovább mi történt a kutyával, csak sejteni lehet. Napok, talán hetek múlva, valami sebzett vaddisznót hajszoló vadászok találták meg a két holttestet. A kutya akkor is a gazdája fölé borzadva négy lábon állott, merevvé fagyva és széttágult két orrlikából két véres jégcsap nyúlt ki. Kicsit csodálkoztak a vadászok, hogy sem vadállat nem bántotta egyiket sem, sem a kutya el nem menekült. Pedig elég lett volna egyetlen mozdulat, hogy a halott ember kezéből kirántsa a láncát, vagy egyetlen harapás a halott kezére, hogy megszabaduljon és megmentse az életét. Egyiket sem tette. Ugyanazon a helyen maradt, ahol gazdája elzuhant. A hátára aranyos hó rakódott. A vadászok meghökkentek, mikor meglátták a halálban is őrködő kutyát, valamelyikük fel is tette a kérdést,hogy miért nem menekült el a kutya, miért maradt itt, de aztán vállat vontak. Talán tudták, hogy a mai világban embernek érthetetlen nagy dolog történt ezzel a kutyával, talán nem tudták. Mindegy! A kutyát félrerugták az útból, az embert hazahozták. Azt sem mondták “félkalap” annak a szerencsétlen állatnak. A halott Káruj bá fia a temetés után mégis kiment egy kővágó csákánnyal, ásóval, hogy a szerencsétlen ebet bekaparja a földbe, de akkorra Máté, a kutya eltűnt. Hó lepte-e be, vad hurcolta-e el, mi történt vele, nem lehet azt tudni. Az is lehet, hogy . . . Mert innen a Nyilánk tetejéről csak egy lépés a mennyország . . . Üzenet amerikai véreimhöz Én véreim, akiket közös átkunk Vett el tőlünk s szakított messze-messze, Tán tul-sokszor jutunk az eszetekbe. Hajh, pedig a magyar élet rohan már S özönvizéből csak az, ki kilábol, Kit rut közeitől messze-csal a TávoL Messzi magyarok, jaj, be irigyellek: Itthon már minden elvesztve előre S boldogok vagytok: messze vagytok tőle. Ady Endre.
