Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 71 Vörösmarty emlékének S a sirt, hol nemzet sülyed el, Népek veszik körül. S az ember millióinak Szemében gyászkönny ül. (Szózat.) Míg fütyörészget az ördög s a pokol földet gyújt, magyar költő, rád gondolok, a hon végzete sújt. Versed őrködik felette, de hangja bénult lett. A körülvevő népek közt ki látja nemzeted? Olcsó a kín, tört a részvét, a lelkek tája köd. Guggol rajt’ gond és nembánom, ha koldus, ha püspök. Az arcok rajza görcsös ajk, zilált minden határ. A bánat uj bánatot szül, vájjon mire is vár? Megoldásra? Megváltásra? S noha gyászkönny csorog, az öt földrészen a kedvek útvesztett vándorok. Szegény szülőhon, ki bánja, ha végképpen elvész? Elvétve akad szánalom, ám győz, jaj, győz a vész. S mi messzi, messzi magyarok, bár nem üres házunk, s segítünk is, gyötrelmétől megremegünk, fázunk. Ha elpusztulna a nemzet, a nagyszerű halált megértené-e a nagyvilág, míg maga vérben állt? Ó Teremtő Nagyistenünk, szorítsad szivedhez az álmok hősi keservét, adj szót, amely kedvez. Adj szót a honnak, uj igét, vagy uj céllal régit. Legyen a költő emléke, amely jövőt épít. Reményi József
