Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Szépirodalom
72 BETHLEN NAPTÁR A JÓ ISTEN ÉS A GYEREKHAD Irta: Gondos Sándor Úgy tanít bennünket a Könyvek Könyve, az írás, hogy a jóságos Isten arcát nem láthatja soha senki. Még az angyalok se, akik ott élnek körülötte, de arcába sohase tekinthetnek. Olyan ragyogó fényességű Isten arca, hogy aki feléje tekintene, elvakul, mielőtt láthatna valamit. Ezért jelent meg Mózesnek égő csipkebokor formájában, de még annak világossága is oly ragyogó volt, hogy a nagy próféta a földre vetette magát és elrejtette arcát annak porában. Még maga Mózes se dicsekedhetik mással, csak azzal, hogy hangját hallotta a Teremtőnek. A jóságos Istennek soha nem kezdődő és az örökké valóságban se végződő idejében talán csak egyetlen perc az a sok esztendő, ami azóta múlott el, mióta az embert teremtette. Mikor hatalmas ujjaival testének formájára gyúrta a hitvány anyagot, lelket is lehelt belé és végtelen jóságának szeretetével rebegte: — íme, nemcsak a föld legszebb teremtményévé formállak, de a magam örökké valóságából eredő, el nem múló lelket is adok beléd. Ápold azt szerető gonddal; óvjad féltő vigyázattal; nemesítsd, finomítsd, hogy mikor földi pályafutásod végére érsz, a benned élő isteni szikra tisztán térjen vissza az én örökös nagy lángomba. Forró kánikula tüzes délutánján, mikor a Teremtő maga is bágyadtan üldögélt a mennybeli trón piros bársony sátrának árnyékában, erről elmélkedett az Ur és bosszúsan dörmögte Gábriel arkangyal felé: — A magam örökkévalóságából fakadó halhatatlan lelket adtam az embereknek, de az ebugatták fikarcnyit se törődnek vele. Gábriel arkangyal, aki iródeákféle hivatalt tölt be a menynyeknek országában és igy felettébb járatos a földi história dolgaiban, mérgesen dohogta: — Az ám, Uram, azok a haszontalan földi emberek! A teremtés óta sokat próbáltál velük. Küldtél nekik tiz parancsolatot, de úgy látszik csak azért, hogy legyen mit megszegjenek. Közéjük parancsoltad a szeretet emberének tulajdon Fiadat, hogy lelkűk vad indulatait jámborságra térítse. Még csak akkor babráltak ki veled igazában! Mekinozták, keresztre feszítették. Tűnődött a Teremtő ezerfelé száguldó gondolattal: — Ugyan mi a csodát tehessek még, hogy azokat a gyarló embereket a magam jámbor útjára téríthessem? Amire szelíd angyalok serege nem tudott feleletet adni, megmondta nyomban Lucifer, minden ördögök főördöge. — Kövesd a földi uralkodók példáját. Időről-időre szállj alá
