Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Szépirodalom
64 BETHLEN NAPTÁR BÚCSÚ EGY KUTYÁTÓL Irta: Wass Albert A sírodnál kellene elmondjam ezeket a szavakat, Bodri, de neked nincsen sírod. Ebben az idegen nagyvárosban nincsen sírjuk a kutyáknak, mint odahaza nálunk. Holttestedet idegen emberek hurcolták el ismeretlen helyre és én nem voltam ott, hogy védelmezzelek, mint ahogy te megvédtél volna engem. Azt mondják, még éltél néhány percig a baleset után és tekintetedet csodálkozva hordoztad körül az embereken, akik bámészan köréd gyűltek. Ugyan mire gondolhattál akkor? Miféle gondolatok kavaroghattak egyszerű, tiszta kutyafejedben? Talán azt gondoltad: vannak a világon csöndes nagy erdők, virágos rétek, békés tisztások. S az emberek mégis szörnyűséges kővárosokat építenek maguknak, megtöltik dübörögve száguldó gép-szörnyetegekkel, amelyek mindent elgázolnak, ami utjukba kerül: gyepet, virágot, cserebogarat és játszadozó kutyákat,.... igen, még játszadozó kutyákat is. Nagyon érthetetlenek lehettünk neked mi, emberek, ugye? Akik elhagytuk az otthoni erdőket és vándoroltunk egyre távolabbra, egyre idegenebb vidékre, egyre idegenebb életbe. Akik a szép békességes otthoni világból átvándoroltunk egy gyilkos vad világba, ahol füstös sötét kőtömbök között megvadult gépek leselkednek reánk, ahol egymást kergetjük és tapossuk és soha egy percnyi nyugtunk nem lehet,.... jaj, Bodri, én sem értem ezt, én sem értem! Pedig szép volt az élet odahaza valamikor, ugye? Virágos réteken nagyokat nyargalni, rigót ugatni tavaszi erdőszélen, vadkan nyomát keresni őszi csalitban: szép volt, Bodri, ugye szép volt? S butaság, hogy el kellett jönni onnan s dübörgő gépek taposásától meg kellett halni messzi idegenben, mielőtt a nyomot megtalálhattad volna, mely haza vezet? Mi lesz velünk most már, mi lesz? Nem igaz, hogy téged siratlak, nem igaz, Bodri, ne hidd. Magamat siratom, magamat. Mert Íróasztalom alatt üresen maradt a helyed. És este ha sétálni megyek az idegen városban, egyedül vagyok az őszben, most már igazán egyedül. Kutyák szaladnak el mellettem és te nem vagy köztük. Sötét kapualjakban macskák osonnak és nem vagy ott, hogy megkergessed őket. Reggel ha fölébredek, nem állsz az ágyam mellett kérdő szemekkel: haza megyünk-e, édes gazdám? Ma már nem kérdi senki. Többé nem kérdi senki.
