Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Szépirodalom
36 BETHLEN NAPTÁR Folyt a bősz játék. Sanyi hol vesztett, hol nyert. A játék izgalma egészen hatalmába kerítette. Egyszer csak kijött érte Márta néni. Ebédelni hívta. Zsófika már benn volt. Aludt az ágyon. Szőke haja csigákban göndörödött, mint sok arany kígyó. Sanyi nyelte a krumplizsámiskát. Közben a golyót számitgatta, hogy hány is van. Az apja eszébe sem jutott. Ebéd után folytatódott a golyócsata. Jóskának különös szerencséje volt, egymás után nyerte a golyókat. Elnyerte Vig Feri üveggolyóját is. Vig Feri nem akart beleegyezni a sors szeszélyes határozatába. S a két gyerek vadul egymásnak csapott. Este, amikor felkerekedett a csípős és szemtelen őszi szél, Sanyi tépett gúnyában, kimelegedve ment be Márta nénihez. Zsófikéval fektették egy ágyba. Zsófika mindjárt elaludt. Ő még egydarabig vacogva leste, ahogy az ablak mögött a hold sugarában fenyegetőznek a faágak. De aztán őt is elnyomta a mély, álomtalan álom. Másnap hűvös és suhogó szél fújt. Az ablaktáblákat ólmos eső ostorozta. Iskolába akart menni. De Márta néni tudomására adta, hogy nem kell iskolába mennie, mert az apja meghalt. Ez a váratlan és meg nem érdemelt szünidő megelégedéssel töltötte el a lelkét. Zsófikéval egész délelőtt papírokat nyirbált. Délfelé megérkezett Anna néni, aki a városban lakott s akit Sanyi igen sokszor hallott “vén fösvényének, meg “vén karvaly ”-nak emlegetni. Anna néni hajlott orra vörös-rezesen éktelenkedett, szeme apró és rosszindulatú volt, ha pedig megszólalt, úgy rikácsolt, mint valami kellemetlen, nagy madár. Anna néni megcsókolta mind a kettőjüket. Sanyit ez a csók megnevezhetetlen borzalommal töltötte el. A temetés előtt határoztak a két gyerek sorsa felől. Zsófika Márta nénivel marad, Sanyit pedig elviszi magával Anna néni, mert az anyja beáll szolgálni a boltosékhoz. Ólmos, hamuszinü esőben folyt le a temetés. Zsófikét Márta néni vitte a karján. Sanyi az anyja mellett bandukolt. Az anyja testét rázta a zokogás. Ő a koporsót nézte. A koporsó olcsó cifrasága és szegényes tündöklése igen megnyerte a tetszését. Tetszett neki a koporsót-vivő hat szálfa-ember is, ahogy keményen, katonásan lépkedtek a ferde sugarakkal csapó őszi esőben. Sanyi szinte vidáman cuppogott a vendégmarasztaló sárban. De aztán mikor látta, hogy mennyien sírnak, megijedt. Az ismeretlen borzongás újra hatalmába kerítette. És elpityeredett. Sanyit másnap kimosdatták. Holmiját összekötötték egy kendőbe. Anna néni tett-vett s amit csak látott, mindent szedett össze.
