Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)

Szépirodalom

34 BETHLEN NAPTÁR A tanitónéni kiment. Az osztályban légy zaj zümmögött fel. Sanyi szivébe valami vak, megnevezhetetlen félelem ha­sított bele. Mint amikor egy este az édesapja meg az édesanyja elmentek hazulról, de őt előbb lefektették és éjszaka a nyo­masztó, halálos csendre felébredt. Emlékszik, valamibe szeretett volna megkapaszkodni, valami forró bizonyosságba, de a kezét félt kinyújtani a takaró alól. A sötétségben rémeket látott, a rémek nagy, fekete nyelvüket ráöltögették s ő borzadva dugta a fejét a takaró alá. S ha akkor nem moccan meg a kulcs a zárban, nem jön haza az apja, meg az anyja, talán félelmében ott hal meg. Most eszébe jutott, hogy az anyja tegnap nagyon sirt. Meg reggel is. A könnyei akkor is potyogtak, amikor a tepertős po­gácsát becsomagolta neki a rojtos, tarka szalvétába, hogy legyen neki tizpercben mit ennie. Az apja egész éjszaka a kocsmában mulatott. Homályosan érezte, hogy Márta néni jövetele összefüggésben van az apja mulatozásával, meg az anyja sírásával. S lelkét meg­markolta az ismeretlentől való félelem. De a másik pillanatban szemében forró csillogás gyűlt ki. Vig Feri lökte meg, a szomszédja. — Nézd csak, milyen szép golyóm van. A csöpp tenyérben tarka üveggolyó tündökölt. — Csakugyan. S felébredt benne az ős, emberi kapzsiság, elvenni tőle. Már­­már majdnem nekiacsarkodott a társának, amikor a tanitónéni beszólt az ajtón. — Sanyi, gvere ki. A tanitónéni szemében puha fény csillogott. Megsimogatta Sanyi hamvas állacskáját. Keze hűvös volt és jószagu. — Most összeszeded, Sanyikám, a holmidat és hazamégy Márta nénivel. Márta néni csontos ujjai átfogták Sanyi maszatos kezét. A többi gyerek csodálattal és irigyen pislantott Sanyi után. Az utcákon a meleg ősz arany harsonája zengett. — Hát bizony szegény apád meghótt, — vijjogott fel Márta néni szava. Sanyi megborzongott. Ezért volt hát a félelem. Nem tudta ugyan határozottan, mit jelent az, hogy meghótt, de érezte, hogy az apját nem látja többet. Talán elutazott messzire s többet nem jön haza. Ez lehet a halál. — Te szegény árva, te, — kapta hirtelen magához Márta néni a gyereket és sirni kezdett. Erre Sanyi is elbömbölte magát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom