Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)
Borshy Kerekes György: Mi baj van az egyesületi élettel?
BETHLEN NAFTÁK 85 Ml BA| VAN AZ EGYESÜLETI ÉLETTEL? Irta: Borshy Kerekes György Az elmúlt esztendő folyamán nehány amerikai magyar lapunkban cikkek jelentek meg arról, hogy a magyar egyleti élet hanyatlásban van, vége a régi jó fraternális szellemnek, mely a múltban oly kitűnő eredményeket ért el. Némelyik író már-már temetkezésbe is kezdett, némelyik viszont felöltötte a birói tógát és elítélte az egyletek jelenlegi vezetőségét, mint akik állítólag felelősek különösen az osztályok belső életének sorvadásáért. Volt olyan is, aki prófétálni kezdett arról, hogy egyedül a “régi szellemnek” visszaállítása mentheti meg a helyzetet. Csak épen olyan nem akadt, aki az állítólagos hanyatlást adatokkal igazolta volna, — aki tények felsorolásával bizonyította volna a “régi szellem” valóságos eredményeit. Vagyis: legnagyobb részben a levegőből írtak a — levegőbe. Mert hiszen cikket írni aránylag nem nagy mesterség. Egy kis szóbőség, nehány jól hangzó frázis, népszerű téma — és kész a cikk. Ha a ragyogó múltat dicsérjük a sivár jelennel szemben, egy kicsit siránkozunk a jövő sötétsége felett s megállapítjuk azt, hogy a “nép” jó, de vezetői nem állanak helyzetük magaslatán: a cikk sikere többé-kevésbbé biztosítottnak látszik. Az író mosolyoghat a megelégedéstől, hogy jól “odamondott” és megveregetheti a saját vállát. De nem oda Buda! Nézzünk csak bele egy kicsit abba a régi szellembe. Nem szélesebb mezőn egyelőre, hanem csak a saját portánkon, a reformátusokén. Mert hiszen bennünket ezen a helyen első sorban ez érdekelhet. Kezdjük ott, hogy Református Egyesületünk a magyar milleneum esztendejében, 1896-ban alakult Trentonban, de csak feltételesen úgy, hogy ha egy esztendő alatt akad elegendő jelentkező, akkor megkezdi működését. Hát nem akadt. Nem akadt egy negyed része sem annak a számnak, amit ma egy közepesebb esztendőben új tagokként felveszünk. De azért, — dicséretükre legyen mondva — nekiláttak a munkának. Annak a kornak bevett szokásai szerint osztályokat alakítottak; gyülésezni kezdettek s minden gyűlésen várták az új jelentkezőket. Buzgóbb tisztviselőik meg is szólítgatták az új bevándorlókat, akikben akkor nem volt szűkölködés, hogy “legyenek tagjai egy jó egyletnek”. Volt, aki kötélnek állt, még több volt olyan, aki nem állt kötélnek. Mert ha annak állt volna, akkor negyven esztendő után, 1936-ban Egyesületünk felnőtt taglétszámának nem 7500-nak, hanem 75 ezernek kellett volna lennie. És ennek arányában a vagyont sem pár százezer papír dollárban, hanem pár millió vitánfelüli tényleges vagyonban számolhattuk volna. De
