Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)
Borshy Kerekes György: Mi baj van az egyesületi élettel?
86 BETHLEN NAPTÁR bizony nem így számoltuk, sőt ha egyáltalában számadásba kezdettünk, hamarosan abbahagytuk, mert nem sok örömünk tellett benne. Nagyon jól tudják ezt azok, akik a konvenciókon nem csak a szavazatokat vadászták, hanem komoly bizottsági munkát végeztek. 1918 lett volna az az idő, amikor komolyan kellett már arra gondolni, hogy az amerikai magyarság itt marad ebben az országban s egyleti életét ki kell emelni a kezdetlegességből. Ez azonban elmaradt. Huszonkét esztendei “régi jó szellemű” munkájának összes eredményét Egyesületünk csak pár ezer tagban és mindössze vagy 35 ezer dollárnyi tartalékban tudta felmutatni. És ennek a vagyonnak harmadát is odaadta az óhazai nyomor enyhítésére. Jól tette, saját magát megújítani, reális alapokra helyezni azonban elmulasztotta. Az 1928-ig tartó évtized lehetett volna, véleményünk szerint, egyleti életünk aranykora, ha az a bizonyos “szellem” jól működik. Nem működött jól, mert 1927-ben egyenesen állami beavatkozásra kellett ósdi rendszerünket megváltoztatni, hogy tagságunk biztonsága megfelelőképen garantálható legyen. De a változtatást is csak félig-meddig vittük keresztül. Nem engedte bizonyos szellem, hogy ha “a”-t mondottunk, akkor mondjuk utána a “b”-t is. Nem vezettünk be a modernebb időknek megfelelő szervezési rendszert a régimódi sógor-komaszerű tagfogdosás helyébe. így aztán 1931-ben elértünk ugyan a “gold-bondok”-ig, de alaposan megapadt taglétszámunk már-már odavitte közgyűlésünk hangulatát, hogy komolyan foglalkozni kezdett Egyesületünk önállóságának feladásával. Kevesen múlott, hogy ezt a végzetes lépést el nem követte. 1935-re, az időközi depressio még alaposabb pusztítást végzett taglétszámunkban, amit csak úgy tudtunk valamiképen kiegyenlíteni, hogy kisérletképen teljes idővel dolgozó szervezőket állítottunk be s az e téren elért eredményekre hivatkozással a “lenni vagy nem lenni” nagy kérdése elé állítottuk a közgyűlést. Szervezési és központosítási tervet készítve, ha jól emlékszünk, két álló héten keresztül magyaráztuk a “régi szellem”-nek, hogy ideje lejárt s mindennek meg kell újúlnia egyesületünk életében. Lehetetlenség lett volna továbbra is megmaradnunk amellett az osztályosdi mellett, mely a kellő haladásnak biztosítékát meg nem adhatta. Nem akartunk mi az egy világon semmit kiirtani, ami a régi rendszerben jó volt. Első dolgunk volt, hogy osztályéletet akartunk teremteni. Sok időt, sok munkát, jelentős pénzt is áldoztunk arra, hogy gyülésezésre késztessük tagságunkat. Ifjúsági osztályokat állítottunk fel, azoknak minden társadalmi tevékenységét segélyeztük. Programmokat készítettünk számukra, stb. stb. És az eredmény?! Az lett, hogy idősebb tagságunkat kötéllel
