Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 109 Átvitt jelentése a mai szóhasználatban megfelel az “univerzális”, “egyetemes”, sőt a hasonló jelentésű “katholikus” szó fogalmának. Ha mégis általában az “ökuménikus” szó változatai szerepelnek a közhasználatban, tesszük ezt azzal a logikus okfejtéssel, hogy Krisztus láthatatlan, egyetemes egyházának egyetlen földi cseréptöredéke se sajátította ki még eddig az “ökuménikus” szót a maga kizárólagos használatára. Mint pl. a pápisták a római értelmezésben vett “katholikus” jelzőt. Tehát önállósága feladása nélkül és félreértéseket kizárva csatlakozhatik bármelyik felekezet az ökuménikus mozgalomhoz, vehet részt az egység munkálásában, melytől annyira idegenkedik a római katholikus egyház és vonakodik — Moszkvát rettegve — az orosz orthodox egyház. Nem is képviseltette, még félhivatalosan sem, egyikőjük se magát a legutóbbi amszterdami zsinaton, noha meghívták őket. Pedig az egyház kétezeréves történelme folyamán sohase volt még annyira időszerű a lelkek egységének munkálása, az egyházak egységfrontjának megteremtése, mint éppen napjainkban. Hiszen minden más u. n. világnézet vagy munka- és érdekközösség hatalmas mozgalmakban szervezkedik, tömöríti erejét. Némelyek kimondottan egyházellenes, mi több: istenellenes éllel! Néha úgy látszik, mintha egyenesen magunkat tálalnánk föl az ellenség étvágyának csillapítására. Néha pedig még összefogunk is vele, hogy féltékenységünkben, egyházpolitikai versengésünkben a másik közösség fejére koppintsunk! Akár igy, akár úgy, Krisztusunk akaratát szabotáljuk és a róla való neveztetésre hozunk szégyent. Holott pont, mikor világok feszülnek egymás ellen és sorainkat akarják mások megosztani, kellene az Igazság és Szeretet Királyának zászlaja alá felsorakoznunk, bármilyen legyen is uniformisunk. Ma az egyház igazán csak harcoló egyház lehet. Nem kicsinyes érdekeiért, hanem Krisztusáért! Ha pedig küzdeni kell az egyháznak, kétféleképpen teheti ezt. Nevezetesen: 1) saját benső élete, hitvilága elmélyítésével, Krisztushoz tartozásának egész komolyan vételével úgy, hogy minél inkább Ura és Megváltója képe ábrázolódjék ki rajta, 2) az egyetemes keresztyén közösség szolgálatával, kéznek a testvér kezébe tételével, egymás terhének, a Krisztus kicsinyeiért való szent felelősségnek hordozásával, a Krisztusban vallott egység látható, határok, felekezetek, fajok feletti kidomboritásával. A küzdő egyház e kettős arculata tehát egyrészt a hitvalló, másrészt az ökuménikus, egyetemes egyház, röviden: a Krisztus egyházának képében rajzolódik elénk. Hitvallás és ökuménizmus következésképpen szükségszerűen egészítik ki egymást.
