Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)
Kovách Dezső: A jószívű adakozó
90 BETHLEN NAPTAR — Jaj, de jól teccet tenni. Úgy örülök, hogy ki se mondhatom. Csak azt sajnálom, hogy az uram nincs itthon. Pityókát szednek a réten. Mari! Hozz csak egy széket a nagytiszteletü urnák! — Sohse fáradj leányom. Jó lesz itt ezen a tuskón is, — mondom az eladónak. Leülök a fatuskóra és rágyújtok. Beszédbe elegyedünk. Azaz csak ő beszél. Én hallgatom. Úgy gondolja, hogy én beszélhetek vasárnap eleget. Domokosné roppant szeret beszélni. Elmondja, hogy már négy napja lekvárt főz. Hogy rengetek sok “fuszulykát”, céklát, paradicsomot, vöröskáposztát és uborkát tett el télére. Aztán felsorolja, hogy még mennyi mindent szeretne eltenni. Én csak bóllingatok.- Néha, amig megtörli kötényével az arcát, beillesztek szavai közé egy-egy dicsérő szót. És ez tetszik neki, Mert egy kicsit hiú is, aztán igy szól hozzám: —• Bárcsak az uram is belátná, hogy mennyit dolgozom. De ü azt mondja, hogy a házi munka nem munka. — Talán csak viccel, — vágok gyorsan szavába. — Nem ü kirem. Ü mindig komojan beszil, mint a debreceni püspök. Szeretné látni nagytiszteletü ur, hogy mennyi mindent főztem már be? — Ha nem lenne terhére megmutatni. Széjjel néz a kertben. — Mari! Mari! — kiabál torkaszakadtából. A leány kiugrik a pitvárból. — Hivott édesanyám? — és már szalad is. — Kavard ezt a szilvát. Csak igy lassan, ni! Vigyázz, hogy bele ne ej esd a kalányt, — s azzal a leány kezébe nyomja a nagy kanalat. A leány örömest dől neki a munkának. — Tessen gyünni! Úgy fut előttem, hogy alig birok utána menni. Pedig ő is elég kövér. Közben folyton beszél, magyaráz, mutogat. A baromfi udvaron megyünk keresztül. Annyi ott a csirke, tyuk, kacsa és lúd, mint kertben a fűszál, Néhány önfejű pulyka is páváskodik köztük. Egyenesen a kamrába vezet. Ahogy belépek a homályos helységbe, fejemet egy nagy sonkába ütöm. A kalapom leesik. Nehezen találom meg. — Tessen vigyázni! — mondja hadarva, miután megtörtént a dolog. Fölveszem a kalapomat s megállítom a hintázó sonkát. — A tizenkettőből már csak ez az egy van, — mondja sajnálkozva. Tovább megyünk. — Ez itt paprika, — mutat a legalsó polcra. Az ott meggy. Abból nem sok termett az idén. Itt a fuszulyka, uborka, meg a befőttek. Paradicsomból is vagyon egy kevés. Rosszul sikerült. De hát elég lesz kettőnknek, mert a gyerekök nem igen szeretik. — Szép, nagyon szép! Elhiszem, hogy sokat dolgozott, —
