Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)
Kovách Dezső: A jószívű adakozó
BETHLEN NAPTÁR 89 útközben szórakozom. — Igaz, hogy az orvos barátom azt mondja, hogy a füst árt a tüdőmnek. Én ellenben azt tartom, hogy a füstölt hús tovább tart, meg a féreg se esik bele könnyen. A hatodik ház előtt kellemes illat üti meg az orromat. Lekvárt főznek a Domokoséknál. Domokos Áron prezsbiter. Jómódú, templombajáró ember. Csak az a baj, hogy fösvény, mint a felesége. A fösvénység pedig bűn. — Eh! — gondoltam — bemegyek egy percre. Már régen nem jártam náluk. A kapu zárva van. Megpróbálom kinyitni, de nem találom a nyitját. Amíg ott bibelődök vele, valahonnan előkerülnek a házőrző kutyák. Kegyetlenül megugatnak. Beszélnek hozzájuk szépen, barátságosan, sőt még a botomat is elrejtem, hogy ne lássák, de hiába. Nem akarják, hogy bemenjek. A nagy zajra aztán kijön Mari.a házból és elkiáltja magát: — Ah! A nagytiszteletü ur! Maros! Szamos! Jöttök vissza! A kutyák végre elhallgatnak s lassan elkotródnak. De azért a kerités tövétől is szemmel tartanak. Nem szeretik a vendéget, a látogatókat. — Isten hozta! — mondja Mari illedelmesen, ahogy befordulok a kapun. — Köszönöm! Itthon vannak a szüleid? — Papa a réten van. Pityókát szednek a Pestával. Mama a kertben vagyon. Szilvaizt főz. Én vasalok. Tessen begyünni! — Köszönöm! Előbb megnézem, hogy mit csinál a mamád. Akkor erre tessen gyünni. Mari csinos, jótermetü leány. Dús haja, gesztenye szinü, hullámos és rendben van tartva. Szeme hamuszürke és folyton mosolyog. Még csak tizenhat éves, de máris kerülgetik a legények. Vasárnap, amikor felöltözik és bejön a templomba, úgy néz ki, mint a gróf kisasszony. Csak a kalap hiányzik a fejéről. Idősebbik nővére két éve, hogy férjhez ment, de már özvegy asszony. Férje a zselekutzki ütközetben esett el. Pista az öccse, a tavasszal végezte az elemit s a jövő héten viszi az apja Kolozsvárra. Papot nevelnek belőle. Mari a gyümölcsös kertbe vezet. A kert nem nagy, de szép. Tele gyümölcsfákkal. Egy sor almafa ragadja meg figyelmemet. Annyi rajta a gyümölcs, hogy a levelei se látszanak s az ágak a földet érik. Néhány körtefa mellett haladunk el. Már csak imitt-amott van rajta. A ribizli, köszméte bokrokon pókhálók, ökörnyálak lebegnek, mig az alján katicabogarak sétálgatnak föl és le. — Mama! A nagytiszteletü ur. Domokosné megfordul. — Ó! Jónapot kivánok. Isten hozta! — Adjon Isten kegyednek is, Domokosné asszony. Olyan kellemes szaga van ennek a lekvárnak, hogy kiérzik az utcára. Bejöttem megnézni, hogy mit csinál.
