Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)
Nagy Ferenc: Az Isten parancsolatai és az ember
BETHLEN NAPTÁR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE 81. OLDAL Most kénköves villám repül, A Sátán arca földerűi, Reprobuszra is ráragyog: “Nézz rám, én az Ördög vagyok!” És Reprobusz lekezel véle, Örvend, hogy ily szerencse érte. Együtt bújják az éjszakát, Sóhajt a vad, sírnak a fák, Elbú a hold s a csillagok Lefutnak, reng a földsarok. És Reprobusznak szörnyen tetszett, Hogy ily hatalmas úrra szert tett. Gondolta, nosza, végre hát Derűs szolgálata bevált, Míg egy keresztúthoz nem ért, Mi arcába verte a vért, Mert ahol a feszület állott, Ura kerülő útat vágott. Miért? — kérdi a hü lovag .— S lelkesedése meglohad; Azért, — szól a lélek-bitor — Félek, egyszer agyon tipor. — Erődnél hát nagyobb a gőgöd. Pokolba véled, szarvas Ördög! Hősünk szava rámennydörög, Földhöz vágja, hogy szinte nyög, Aztán büszkén víg dalt fakaszt, Hogy megkeresse mingy’ Amazt, Ki minden élőnél erősebb, Kereszten is, noha merő seb. Keresztútjához érkezett, Hol a feszület fölmeredt, Hős szíve folyton zakatol, Hallja, hogy a kereszt dalol, Ámde nem a keresztből jőnek, Ajkán fakad egy térdeplőnek. "Megváltóm — zeng — erős vigasz!” .— Reprobusz rákiált: ki az? Felsír a dérdeplő heve: “Istenember az ő neve, Isten fia, ember kolosszus, Istentől nyert szép neve: Krisztus!” Ez kell neki, Isten fia! Erő! — meg kell találnia, Nevét zúgják erdők, hegyek, “Uram, hol vagy? Hozzád megyek!” Szinte muzsikál izma, vére, Míg rábukkan egy remetére. — Ki vagy? — kérdi — te zord tetem? — Egy hős, ki Krisztust keresem! — Hogy megleld s benne célodat: Imádkozzál s bőjtölj sokat! .— Nem, ez nem az én dicső utam. Magam gyengítni nem tanúltam. — Akkor ott van egy másik út, Hogy csókolhasd a szent Fiút, Használd erőd, amott rohan Egy hídnélküli gyors folyam, Légy élő hídja, hí a szózat, Vidd és hozd át az útazókat. Reprobusz a folyóra tart, Megélénkül a lomha part, A nép örül, vállon viszik Egyik parttól a másikig. Ha kél a nap, ha húny a szállat. Gyönyört ád néki a szolgálat. Történt, hogy kong az estharang, Vígy át! — csendül egy cserje hang, — Másodszor is: Vígy át! — zenél, .— Főikéi, de senki, csak a szél; Harmadszor is: Vígy át! — becsenget Egy gyermek hang: egy égi zengzet. Megfordúl s ime hátmegett Megpillantja a Gyermeket, Édes, mosolygó gyöngyvirág, Eddig nem látott új világ, Szivet igézőn átlövellő, ígéretes, biztos jövendő. Az élő híd lelke dalol, Vállán a Gyermek lovagol, Gázolja a sodró habot, De nem vitt terhet, ily nagyot, Mert a hullámok zúgni kezdtek, Roppant örvények kerekedtek. MINDEN AMERIKAI REF. MAGYARNAK - AZ “AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET IBEN VAN A HELYE
