Bethlen Naptár, 1944 (Ligonier)

Az Evangelical and Reformed Church amerikai synodjaihoz tartozó gyülekezetek

102 BETHLEN NAPTÁR tek össze, és ez összeget teljes egé­szében az egyháztagok adományoz­ták, mint külön adományokat erre a célra. Áldassék Isten érette, hogy a sziveket az ö dolgaiban igy fel­­buzditotta! Az ifjak távozását súlyosan érzi az egyház, mert a kicsinynépességü egyázból 46 ifjú teljesít katonai szol­gálatot. Elyriai, O. Református Egyház Az elyriai egyház 208 családdal dolgozik. Úgy a magyar, mint a ha­vonta egyszer tartott angol istentisz­teleteket nagy számban látogatják, dacára annak hogy 74 ifjú teljesít katonai szolgálatot. A külön úrva­csorái poharak egyelőre csak az an­gol istentiszteleten vannak haszná­latban. Az esztendőnek egyik fon­tos eseménye a Nőegylet újjászer­vezése volt. Most a nők 5 külön körben gyüléseznek házilag. Úgy a munka kör, mint az érdeklődés nagyban növekedett. A nyár folya­mán a női körök $150 értékű uj konyhai felszerelést vásároltak. A Lorain County Women’s Guild ta­vaszi nagygyűlését vendégül látták. Az Árvaház javára $228.00-t gyűj­töttek. A lelkészcsaládnak a nyári vakáció után fogadtatást rendeztek és $150 adományt adtak szeretetük jeléül. A nyári magyar iskolában 53 gyermek járt fel. A dupla bo­ríték rendszer az if jaknál van hasz­nálatban csak, de igy is az egy­házkerületi járulék és a jótékony­ságra való adakozás nagyban emel­kedett. War Emergency Reliefre $100 adománynyal segítették a háborús nyomor enyhítését. A Bazár Meg­váltás az idén körülbelül $1000-t eredményezett. A parókia nagyobb renováláson ment keresztül, mig a templom és parókia előtt való jár­dákat újból cémentezték. Az egy­házban aktív szerepet töltenek be Isten Országának az építésében: Nő­egylet, Biblia Kör, 5 Női Kör, Fia­tal Asszonyok Köre, Christian En­deavor Társaság, Énekkar, Vasár­napi Iskola és Cradle Roll. Az egy­ház lelkésze Novák Lajos, aki fele­ségével együtt szorgalmasan dolgo­zik az egyház további fejlődésén. A TERVEZETT TÁRSADALMI TEREM, BRIDGEPORT, ELSŐ EGYHÁZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom