Bethlehemi Hiradó, 1970. január-június (48. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-25 / 26. szám
Thursday, .lnne 25. 1970 BETHLEHEM HÍRADÓ 7. oldal AKI A VIRÁGOT SZERETI • • P Ujj Hubay Miklós: 5 ELSŐ TALÁLKOZÁS Irta: PAPP VARGA ÉVA Hazulról elmenőben a szokottnál tovább kel“Liftre”, igy láttam, mikor az az olasz szomszédasszony kikisérte a vendégét. Középkorú, csinos barna nő, kisirt szemekkel, egyik karja felkötve, olasz szavakkal búcsúzott, miközben hangosan sirt. Mikor beszálltunk a liftbe, angolul mondta nekem : “Szégyenlem, hogy folyton sírok, de nehéz megnyugodni, ha az embert baj éri és testileg, varga éva lelkileg szenved.” Kötelezőnek éreztem, hogy érdeklődjek, igy mikor a földszintre értünk, a Hallban leültem vele egy díványra és ott elmondta a következőket: “Évek óta itt lakom a közelben egy földszinti lakásban. Soha nem zavartak, mégis mióta ilyen züszavaros az élet, én is szereltettem az ajtómra láncot, még kis kitekintő ablakot is, hogy lássam, ki az, aki keres. Tegnap estefelé kopogtak az ajtómon, mikor kinéztem először csak egy nagy orgona-csokrot láttam, mig aztán mögötte egy magas fiatal fiú szólt, hogy az ALPHA PLORAL flower Shop-ból küldték a virágot a címemre. A nevemet is érthetően mondta, igy nem gyanakodtam, kivált mert az arca is ismerősnek tűnt . . . Kiszóltam: One minute! Az erszényemért mentem, hogy borravalót adhassak, közben csak az örömre gondolva, utóvégre a mai világban nem szégyen ha egy magányos nőnek valakije van. Jól esik a figyelem, érthetőnek is tűnt Anyák napja előtt. Bár- az egyetlen fiam Milanóban él, de mégis anya vagyok . . . szinte meghatottan nyitottam ki a láncot és nyúltam a virágért, amikor hirtelen éreztem, hogy a fiú lába bent van az enyém mellett a küszöbön és a következő pillanatban már ő maga is bent volt . . . Rémülten néztem a 17-18 év körüli gyerekre, aki durván kiáltott rám: Hon van a pénz ? Mondtam, hogy nincs több, csak ami itt van az erszényemben . . . Akkor elkapta a kezemből az erszényt és megcsavarta a karomat, — szerencsém, hogy nem tört el, csak megrándult —, elsírtam magam, de ő tovább követelt: nem nyitottam ki. Fontosnak tartom férjem vé-, j leményét ,tehát a talált erszényt hazahoztam; intézkedjen ő. Gregory csak az egyik lehajló oldalát nyitotta ki és mikor láttuk, hogy az iratok között néhány összehajtott tizdolláros is van, ő már nyúlt a kabátjáért és csak annyit mondott nekem: leviszem és átadom egy rendőrnek. A Lobbyban kint volt a Manager és megkérdezte: “Miért siet úgy Mr. Papp? Férjem elmondta, ami történt, mire a manager tanácsolta, menjen be a lakásukba, nyissák ki az erszényt, talán van benne név és telefonszám, igy szükségtelen lenne fáradni rendőr keresésével. A kis táskaformáju erszényben találtak egy hajtási igazolványt női névre, néhány iratot, azok között volt a pénz és egy telefonszám. Mikor felhívták, kitűnt, hogy az egy tánciskola és férjem azt a választ kapta, hogy igen, ott van az emlitett lány, de épp táncórán van, nem lehet zavarni, ellenben ök kérnek egy számot, amelyen óra végeztével felhívja ő maga a “becsületes megtalálót”. így a Manager számát adták meg. Pár órával később kopogtak az ajtónkon és miután férjem kinézett, beengedett egy fiatal lányt, 18 év körüli hippy volt. Magas, széparcu, elhanyagolt teremtés, hosszú fekete haja közepén elválasztva takarta a hátá és kétoldalt kissé az arcát is. Az öltözete; széles, nagymintás selyem nadrág, hozzá egy szabadonlengő blouse-féle, a nyakában nagyszemü színes fagyöngy, amit ők ugyhivnak angolból lefordítva: “szeretet-mag”. A karján nyilván felöltőnek szánt kopott katonakabát volt. Férjem felszólítására látható zavarban ült le mellé az Íróasztalhoz, ahol együtt nézték át a tárca tartalmát. A lány mondta, hogy semmi nem hiányzik. Én a szembenlevő díványról néztem, bámultam a mezítlábas “hippy-lányt” akiről férjem később azt mondta, hogy soha nem látott olyan piszkos körmöket egy nőn. Hát még ha a lábait látta volna . . . Mindvégig zavartan viselkedett, csak annyit mondott, hogy az a pénz minden vagyona, mégsem siratta volna, ha elvész, mert már megtanult éhezni ... de ha a különféle iratai elvesztek volna, az tragédia lett volna az ő számára. Aztán igen halkan mormolt még valami köszönésfélét és elment. lett várnom a egyik lakásból Az utcán egy asszony ül, egy fa alatt. Kez£~ helyén csonk gézzel bekötve. — Hát ez az — gondolom. De meg akarok bizonyosodni, hogy amit látok, csakugyan az-e. Az autónk torlódásba került, áll a járda mellett, két lépésre tőle a rongyon ül a csonkolt kezű nő. Akikkel az autóban vagyok, éppúgy látják, mint én, közben beszélnek tovább. Félbeszakítom őket. — Pardon . . . S kérdezni akarom: 'j — Leprás? De a szó nem jut az eszembe. Minden nyelven} majdnem egyforma, mondhatnám magyarul is. | Hiába. Csak: mutogatok, kifelé. Mit akarhatok. Nézik. Ja? — Leprás — mondják. A fa alatt ül egy asszony. Leprás. És beszé- .• lünk tovább. , f Nem is az asszonyon, magamon döbbenek meg. , Ezt is ilyen természetesen veszem tehát? A töb- , biek, rendben van, megszokták. De honnan van ; az, hogy legelőször látva a legiszonytatóbbat, ami r élőt a természettől érhet, elkönyvelem, mint az élet jelenségét? Tízezer koldus után egy tízezeregyedik. És honnan van az, hogy szinte valami nyugalom száll meg: ez az, mit félsz? most már ez sem ismeretlen többé . . . Ez is van. Az autó lassan továbbmegy. Az asszony észrevette, hogy nézik. Találkozik a pillantásunk. De elfedi a sok járókelő. Vannak, akik át is lépnek rajta a rongyon ,amin ül. Azért idebent egy pillanatnyi rövidzárlatot okozott. Nem tudtam kimondani a szót. Nem bírtam néven nevezni őt. GONDOLATOK ! Ha zöld ágat hordok a szivemben, mindig száll rá dalos madár. Kínai mondás * * * A közönség megtapsolja a tűzijátékot, de nem tapsol meg egyetlen napkeltét sem Hebbel Fr. * * * Fontosabb, hogy valaki a rózsa nyílásán örüljön, mint hogy a gyökerét mikroszkóp alá tegye. Wilde O. Nekem ne hazudj, hogy nincs több! Ott álltam melletted ma délben a “Giant” storban, mikor a csekket aláírtad. Onnan tudom a neved és a cimet is. Mondtad hogy váltsanak, mert a fizetésedet nagyba kaptad és szükséged van apróra... hol van a nagy . . .? A zsebébe nyúlt fenyegetően, én halálra rémültem, kihúztam a fiókot és odaadtam a borítékot az egészheti keresetemmel, ő elkapta, a borítékot ledobta, a húszasokat zsebre gyűrte és elrohant, én meg odaájultam a földönfekvő virágcsokor mellé . . .” Vigasztaltam, hogy nyugodjon meg; sokkal rosszabb is történhetett volna. A pénzt lehet pótolni, de egy esetleges fizikai sérülést nehéz kiheverni . . . * * • * Az idén Californiából is eltűnt a tavasz. Meleg nyár van, a hőmérséklet 90, sokszor azon felüli, mégis, a hütött lakásból is szeretek lemenni egy’ egy sétára. A közeli park áfnyas fái alatt, a zöld pázsiton már hazafelé indultam a minap, mikor a fűben megpillantottam az erszényt. Divatos, hosszúkás tárca volt, élénkpiros színű, a tetejére ráfestve egy fehér sziv. Mikor felvettem, megláttam, az oldalán kikandikáló papirdollárt, de Másnap reggel szokatlan időben kopogtak nálunk. Férjem ajtót nyitott, mert látta, hogy virágot hoztak. Gyönyörű nagy csokor volt, illatával megtelt az egész szoba. Kis fehér kártya volt rátüzve és rajta az irás: “Mr. and Mrs. Pope, I just wanted to say thank you again for returning my purse. Sandra. Miközben szétszedtem a virágokat és tartóba, vízbe helyeztem azokat, hangosan idéztem a közmondást: “aki a virágot szereti, rosszember nem lehet! Lehet, — mondta a férjem, — mert züllésnek indult mai világunkban van olyan is, aki csak aljas célja elérésére használja fel. Hiába vagyunk óvatosak, nem tudunk minden eshetőségre gondolni, már pedig az emberi gonoszság nemcsak határtalan, hanem, mint az első példa mutatja, leleményes is . . . Igaz, — mondtam én, — de épp azért feltűnő, hogy a sokaktól lenézett “szekta” tagjai között is megtalálhatjuk a virágnyelven kifejezett hálát ... és ebből megintesak kitűnik a régi igazság, mely szerint általánosítani semilyen téren, sehol nem szabad ... A KORTALAN KATONA (Folytatás a 6. oldalról) ritható. Talán még történelmi kategóriába sem. Legalábbis nem az eddigiekbe. A történelemkönyvek nem tanítanak tábornokokról, akiket egy ország (háború közben) arra kény szeritett volna, hogy 'kérjenek bocsánatot egy ideg-összeomlásos katonától. Egyáltalában: a történelem nagy krónikáiban a katonák nem kapnak idegösszeroppantást. A katonák harcolnak, győznek, vagy veszítenek, sebet kapnak, meghalnak, de az idegeik többé-kevésbé rendben vannak. A katona idegeit Amerika ismerte el és rehabilitálta először. Itt a magyarázata a ritmus-különbségnek a korok fölött álló Nagy Hadvezér és az amerikai katona léptei között. Patton a háború és a győzelem nagy szerelmese volt. A kortalan háborúé és a kortalan győzelemé. Az amerikai katona pedig kizárólag azért harcol, hogy többé ne kelljen harcolnia. És egy napon újra rövidnadrágot húzhasson, fényképezőgépet akaszthasson a nyakába és a családjával együtt elmehessen nyári turistának:. Hadd mosolyogjon rajta a világ, amikor megkérdi: — Mit kóstál ez igazi pénzben ? ő ugyanis jól tudja, hogy — sokba.
