Bethlehemi Hiradó, 1966. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-28 / 30. szám
8. OLDAL BETHLESM1 HÍRADÓ Thursday, July 28, 1966 Leégett a vizmenti nyerscukor raktár Brooklyn, N.Y.-ban. DETEKTÍVEK, akik nem bűnözök, HANEM - BALESETEK UTÄN NYOMOZNAK nah; és szájdlása melyik részén. Ezemkiviiaz FBI különleges módszee'l készült, úgynevezett kéfény fényképfelvételei, képek arra, hogy még a felnerhetetlenségig összeégett, ’gy összeroncsolt arcú áldozaalapvető arconásainak körvialait is megmutassák. Gyakran őfordul, hogy az FBI ügynöknek bűnügyi nyomozást ikell folytatniuk, mert néhán jél arra mutat, hogy a katatrófát szabotázs okozta. Minden efes esetben, ahol szabotázs töént, a CAB detektivjeinekés az FBI nyomozóinek nyomozása, képes volt arra, hogy ez megállapítsa, annak ellenére, hogy a katasztrófának egyetlen utasa, vagy repülőgép-személyzetének egyetlen tagja, sem maradt életben. A nyomozásiban minden egyes esetben résztvesznek — legalább is, a kezdeti időszakban — az Airline Pilots Association pilótái és műszaki szakemberei is. A nyomozás munkájáénak oroszlánrészét azonban, az FBI és minden más résztvevő ügynökségtől függetlenül, a Civil Aeronautics Board különleges, az egésk világon egyedül álló detektiv-csoportja végzi. A hullámzó Nyugat-Németország BONN. — Nyugat-Németországom közvetlenül a háború után, a hosszú nagy éhezés következtében egy un. Fressvvelle, azaz “zabállási hullám” söpört végig. Senki nem akart mást, mint enni, méghozzá — sokat enni és mindig enni. Amikor azután a legyőzött ellenfelet Amerika nagylelkűsége kezdte talpraállítani és a németek egyre jobban kerestek, az Auto-welle következett, vagyis az autó-hullám. Mindenki ákart valamiféle motort, ha nem is autót, hát legalább egy motorkerékpárt, ÍGY esnek és isznak on es amott ITT, A világ legkülönlegesebb munkát végző detektivjei egy egészen különös szerv és intézmény szolgálatában állanák. Ennek a szervnek a neve; Civil Aeronautics Board. (CAB). Ezek a különleges detektívek nem bűnözők után nyomoznak, hanem repülőgépkatasztrófák okát kutatják. Feladatuk: megállapítani, hogy egy-egy repülőgép-katasztrófa milyen valószinü okokra vezethető vissza, mi okozta a halottak esetlegesen nagy, vagy a halottak viszonylagosan csekély számát? Egy-egy repülőgép-katasztrófa ügyében történő nyomozás gyakran hónapokig tart és volt már arra is eset, hogy évekig elhúzódott. A CAB de(tektivjeinek nyomozása körülbelül 50 százalékban azzal az eredménnyel jár, hogy megfelelő javaslatokat tesznek arravonatkozóan, miképpen lehet a jövőben a hasonló jellegű repülőgépkatasztrófákat elkerülni, vagy bekövetkezésüket legalább is csökkenteni. A CAB negyedszázada áll fenn és ez alatt a 25 esztendő alatt, detektivjei a bekövetkezett repülőgép-katasztrófák 94 százalékát “megoldották”, ami — az utólagos nyomozást tekintve — annyit jelent, hogy megtalálták a katasztrófa okát. A CAB négy csoport detektiwel dolgozik, mindegyik csoportnak 10 tagja van. Az egyik tíztagú csoport, az úgynevezett “go team”, elutazzék, ahol repülőgépkatasztrófa történt, Amerika bármelyik részében. Mire ez a csoport megérkezik a katasztrófa színhelyére, a helyi hatóságok már lezárták és kordonnal körülvették a színhelyet, a nyomozás tehát nyomban megkezdődret. A csoport első tagja az úgynevezett kihallgató tiszt. Ez a detektív végzi a szemtanuk és az esetlegesen életbenmaradottak kihallgatását. A második számú nyomozó nyomban vizsgálat tárgyává teszi magát a repülőgépet és a roncsolt és szétzuzódott váz-darabokat. A 3-ik nyomozó ugyanekkor megvizsgálja a katasztrófát szenvedett repülőgép elektromos berendezését, üzemanyag-tartályát, hydraulikus berendezését, stb. A negyedik nyomozó feladata, hogy a gép motorját vizsgálja meg és amennyiben a gép légcsavarral működő gép volt, a légcsavarokat is. Az ötödik nyomozó a katasztrófával végződött repülés egész történetét összeállítja, részint az esetlegesen életbenmaradottak e 1 b eszélése alapján, másrészt pedig a légiforgalmi társaság és a repü lőterek jelentései alapján. A hatodik detektív feladata, hogy vizsgálat tárgyává te^ gye mindazokat a környékbeli repülőjáratokat, amelyek a katasztrófa idejében szintén megtörténitek, a gépek azonban — ámbár azonos környéken és azonos körülmények között repültek — sike résén, katasztrófa nélkül befejezték repülőutjukat. A hetedik nyomozó kizáró lagos feladata az, hogy az esetleges szemtanukat hallgassa ki, vallomásaikat jegyzőkönyvbe vegye és a vallomásokat kiértékelje. A nyolcadik nyomozó részletes vizsgálat tárgyává teszi a katasztrófa időpontjában általánosan uralkodott időj á rási körülményeket. A kilen cedilk nyomozó feladat az, hogy a nyomozás egyes részleteiről tájékoztassa az újságírókat, vagy pedig, ha a nyo mozás érdeke megkívánja megtaagdja a tájékoztatást, A nyomozó csoport tizedik tagja vizsgálat tárgyává teszi azt a körülményt, hogy meny nyiben okozhatta a katasztró fát a pilóta hibája, vagy ha nyagsága, valamint azt, hogy a katasztrófa alkalmával mi lyen sérüléseket szenvedtek a gép utasai és miért éppen olyasfajta sérüléseket szén védték. Ennék a nyomozónak a feladata, hogy az Air Force Ins titute of Pathology orvosaival együtt dolgozzék és a bonco soknál jelen legyen. Marc S. Dronge bemutatja az uj hangszert, a Tubont a chicagói hangszer kiállításon. Svédországban készült, voltaképpen függőleges orgona és a U.S.-ben csak három van belőle. Annak elleniére, hogy az amerikai repülés történetében még nem fordult elő hogy a repülőgép személyzetének egyetlen tagja, a pilóta kát is beleértve, az alkohol vagy valamilyen kábítószer hatása alatt állott, mégis, ezt a körülményt is tüzetes vizs gálát tárgyává teszi a bizottság ,illetőleg, annak tizedik tagja. A CAB különleges katasztrófa-detektivjeinek mindé gyike hivatásos pilóta, vagy pedig elsőrangú repülőgép műszerész. Számos esetben előfordult, hogy a CAB detektivjei megállapították: az utasok nagyrésze a zuhanás alkalmával, végzetes, vagy súlyos sérülést szenvedett homlokán és ez okozta halálát. A nyomozás alkalmával kiderült, hogy az ütődét; pillan(atábani, az utasok fejjel élőre zuhantak és homlokukat beverték az előttük levő ülésre szerelt kis fém-tartóba. A detektívek javaslatára ezeket a kis fémtartólkat néhány inccsel alacsonyabbra szerelték, tehát ütődés alkalmával az utas homloka, a puha és veszélytelen, előző ülés hátába ütödik. A CAB detektivjeinek munkáját minden esetben segítik Federal Aviation Agency szákemberei, valamint az FBI különleges kiképzett ügynökei. Minden egyes repülőgépíatasztrófa színhelyére nyomban kiszáll az FBI egy kéttagú n y o m o z ó-c s o portja és együtt dolgozik a CAB nyomozóivei. Az FBI ügynökök elsőrendű feladata, hogy az áldozatok személyazonosságát, megállapítsák. Támas zpontjaiik ilyenkor, mindenekelőtt, az ujjlenyomatok és az áldozat fogsora, amennyiben a hozzátartozók meg tudják mondani, hogy mennyi müfoga, vagy betömött foga volt az áldozat-A francia pnyha sajátosságai általábarismertek. Külön kiemelendő , konyha finomsága és a lfinomult ételfcészitési szokáok. A 1 eveslkíz i t mén yek igen fontosak és iilönös súlyt kapnak az étredben a legkülönbözőbb mártok. A marhahús- és halfoyasztás jelentős. A húsok ekészitési módja igen jellegzies. A tej fogyasztás nen jellemző a francia konyhán, ezzel szentben a tejet jelenős mértékben használják fii a főzés során. A sajt fontosszerepet tölt be. Vajjal, olajja és margarinnal főznek. A Ikeiyér búzalisztből készül, ebből sokat fogyasztanak, de nem vajazzák. A különféle tésztaféléknek nem nagy a jelentőségük. A krumplinak alárendelt szerepe van, eszel szemben sok zöldségfélét használnak fel és jellegzetes a déli részeken a gesztenye szerepe az étrendben. A savanyított káposztát egyáltalán nem ismerik. Az italfogyasztásit illetően a bor áll az élen. Jellegzetes francia ital az abszint, amit vermuttal és köményessel izesitenek és zöldre festenek. A sör igen (kis mértékben kerül forgalomba. Sok kávét fogyasztanak. Az ószakmémet konyha elő szeretettel készít nehéz ételeket. Az étekészitós gondos, de nem törekszik olyan finomságokra, mini a francia konyha. A leveseknek alárendeltebb szerepük van. A konyhákban sok husi használnak fel. Halat is bősójjesen használnak fel, a szárnyasok köziül a liba és a kacsa jelentősebb, mint a tyúkfélék. Igen jelentős a zsir- és a margarin használata. A kenyér rozslisztből készül, de terjed a búzalisztből készült kenyér is. A legfontosabb konyhai alapanyag a crumpli. A főzelékek közül a cáposzta szerepel jelentős menyiségben. Igen jellemző a savanyított káposzta hasznáata. A fejessiláta szintén fontos cikk a német konyhában. A sör a legelterjedtebb ital. Jelentős a kévéíogyasztás, a tejet a kávéval együtt isszák. A délnémet konyha erős francia hatás alatt áll. Heyenfcént a délszláv és a magyar konyha is befolyásolja. Több gondot fordítanak az ételek elkészítésére és ebben a típusban már a tésztáé telek is jelentős helyet kapnak. A tenyér alapanyagában a búza és a rossz egyforma arányin jelentkezik. Sokkal több kenyeret fogyasztanak és vajazzák vagy zsírozzák. A trumplinak jelentős szerepe van, számottevő mértékben Használatosak a zöldségeik, főzelékek. A bor és a sör egyforma mértékben kerül az asztalra. * * * Az ószakszláv konyha Oroszország egész európai területére és Lengyelországra jellemző. Az ételek egyszerűek, az Ízesítés savanyítással, sózással, húsok füstölésével történik. A húsnak nincs nagyobb jelentősége a konyhában, nagy mennyiségben kerülnek felhasználásra káposzta- és répái élesiégek. A tej- és tojásfogyasztás jelentősége visszavezethető a szigorú böjti előírásokra. Ez indokolja a jelentős étolaj felhasználást is. Többnyire rozskenyeret esznek, de terjed a búzalisztből készült kenyér is. A növényi eredetű táplálékokból felhasználj ák az uborkát, a tököt, babot, zöldborsót, lencsét és egyebeket. Az orosz konyhát a káposzta leves jellemzi. Az italok köziül a legnagyobb szerepe a gabonáiból készült vodkának van. A teafogyasztás magas, a kávéfogyasztás (minimális. A spanyol konyhát jellemzi az erősen fűszerezett kevenékételek készítése. A főétkezés az esti órákra korlátozódik. A konyhára kerülő hús legnagyobb részié, birka. Szárnyasokat is fogyasztanak, a liba kivételiével. A halfogyasztás jelentős. Tejet frissen nem használnak, de jelentős a sajtfogyasztás. A hosszabb időn át mórók-lakita területeken az ételeket cukrozzák. • ■ «Sí vagy motor-scootert. Még annak árán is, hogy kevesebbet költhet az evésre. Ezután — furcsa, hogy csak harmadikként — a “lakás-hullám” söpört végig a lebombázott országon. Azért furcsa ez, mert az emberek még romok közt és fantasztikus odúkban éltek, de előbb akartak autót, mint megfelelő lakást. Ezután jött az “utazási hullám”. A jó németek immáron jóllakva, jól lakva és jól közlekedve, nekivágtak a világnak. Mindenki utazott. Azóta is utaznak, természetesen, és minden egyéb hullámot újból végigcsinálnak, de ma már annyira jól megy nekik, hogy egy uj hullámba kezdtek. Ez a “csemege-hullám”. Németországiban is vannak delikatessen üzletek, de ezek abban különböznek az amerikaiaktól, hogy valóban delikatessent, azaz ritka, drága, luxus-csemegéket árusítanak. Eleinte csak a gazdagok ültek fel ennek a hullámnak a hátára, de csakhamar követte őket az egyszerűbb ember is, úgyhogy ma már a társadalmi státushoz tartozik, hogy a gyári munkás időnként cápa-uszonyt egyen kínai módra, vagy alligátorlevest kanalazzon, vagy rothasztott tojást élvezzen szintén kínai módra. A delikatessen üzletek virágoznak és kb. egy billió dollárt forgalmaznak egy évben a csemegére éhes német evők jóvoltából, akiket gyermekkorukban az asztal körül kergetett jó atyjuk, aki — mondjuk — vasmunkás volt Düsseldorfban, ha nem cukrozott selyemhernyót, vagy enyhén pirított szöcskét akartak reggelizni. (***) SAM állások ((curface-to-airmissile) Északvietnamban, jobbra lenn és balra fent. Nehezebb a papír, mint az óriásrepülő WASHINGTON. - Köztudomású, hogy Amerika vezető szakemberei most készülnek eldönteni, hogy melyik vállalat kapja az uj, hangontuli sebességű óriásrepülőgép gyártását. Az ország két legismertebb repülőgépgyára, a Lockheed és a Boeing versenyez a megbizatásért és a szakértőket eltemette a rengeteg tervpapir, amivel a két gyár a saját terveit igyekszik elfogadtatni. Érthető a- nemes verseny, mert ez sokbilliós üzlet lesz — ha majd megvaló-NÉGEREK INDIANABAN BEND, Indiana — Egy néger tömeg fellázadt és közelharcot vívott a rendőrökkel. Egy fehér lány, akit kővel megdobtak, elájult, egy rendőrt megharapott egy néger nő és egy néger férfi állkapcsa eltörött. sül. A szakértők azonban nem tudnak dönteni, mert tavaly a 900 utast szállító C—-5A gép tervei összesen 240,000 oldalt tettek ki, ami egy 480 kötetes könyvtárnak felel meg és súlyban 35 tonnát nyom, ami talán még a gép súlyénál is több. Hogy a biír ál óbizott ság minden egyes tagja elolvassa ezt a rettenetes tömeg papirt, tovább tartana, mint a gép megépítése. így most a hatóságok leszállították az irományok terjedelmét 8000 oldalra. Szerencse, mert így legalább van remény arra, hogy a bírálók elolvashatják, mielőtt a tervek — elavulnának. (***) Frank Sinatra, ki julius 19-én feleségül vette Mia Farrowt, előző életében. Fenn bal: Első feleségével, Nangyvel 1947-ben, balra Frank Jr.-al. Bal lenn: két lányával Nancy vei (bal) és Tinával New Yorkban az elmúlt évben. Jobb: Sinatra a második feleségével, Ava Gardner-el, 1953-ban, akitől rövidesen elvált.