Bethlehemi Hiradó, 1964. július-december (42. évfolyam, 27-53. szám)

1964-08-20 / 34. szám

G. OLDAL BETHLEHEMI HÍRADÓ Thursday, August 20, 1964 Julius közepén, amikor az újonnan készült nyári ruhám főpróbáját tartottuk, a var­rónő tizenegy darab diszgom­­bot ajánlott rá, mondván: et­től kap majd egyéni sikket. Másnap a Deák Ferenc utca 17 szám alatt levő Röltex bolt­ban 24,20 forintos örökáron megvettem a sikkesitő gom­bokat. Harmadnap a varrónő begombositotta velük a ruhán kijelölt parcellákat, legombol­ta rólam a váltságdíjat, majd arra biztatott, hogy viseljem sokáig, jó egészségben. Sajnos, nem viselhettem so­káig, mert az ötödik napon a barna diszgomboeskák — pár csepp esőtől megfürdetve — piros levet eresztettek a szür­ke uj ruhára. Most azután olyan a drágám (250 forint), mintha bárányhimlője lenne. Ha a gombgyár bábája már csecsemő korukban megfür­dette volna ezeket a kártevő gombokat, akkor én most egy gálaruhával gazdagabb, ők pe­dig n éhány ezer selejtgomb árával szegényebbek lenné­nek. És ki fizeti meg a tönkre­tett ruhámat? H. D.-né, B.pest. Fiatal amerikai magyar kutató sztiáikoló kun-orra békái MANSFIELD, Mass. — A Mansfield News érdekes ri­portot közöl ifj. Mészöly Ká­roly bostoni egyetemi hallga­tó méxicöi béka- és gyik-ku­­tatási expedíciójának tudo­mányos értékű eredményeiről. Mészöly nemrég öt héten át folytatott kutatásokat a Me­­xicoi öböl tájékán, elsősorban a csakis ott és Venezuelában élő kup-orru békák életét ta­nulmányozta, feleségével az Országos Tudományos Alapít­vány ösztöndijával. Hazatér­ve az expedicióról, Mészölyék 50 preparált és három élő kup­­orrut hoztak magukkal. A kup-orru béka érdekes adatokkal gazdagította az em­ber őstani tudását. Ezek a bé­kák — ősidőkből származó megkövesedett maradékok tanúsága szerint — 40 millió évvel ezelőtt egész Észak- Amerikában, Kanadában is, éltek. Ezért rajtuk keresztül nyomon lehet követni a béka fejlődését ősidőktől a modern korig. Életük még ma is rejté­lyes. Ilyen békákat csakis az esőzési időszakban lehet fog­ni, amikor az országutszéli árkok megtelnek Vizáéi és a kup-orruak ott tenyésznek. Hogy hol s miként élnek a nagy esőzések előtt s után, azt még senkisem fedezte fel. Mexicoban különféle békák gyomrában Mészöly hangyá­kat és termeszhangyákat ta­lált s ilyenekkel próbálta táp­lálni az élve magával hozott három kuporrut. De ezek éh­ségsztrájkba léptek s most a bostoni egyetem élettani in­tézményének akváriumában próbálják őket rászoktatni a termeszhangya fogyasztásá­ra. A mexicoi kuporru béka tu­dományos neve: rhinophry­nus. Mészöly a kuporru békákon kivül gyűjtött basiliscusokat is — olyan gyíkokat, amelyek hátsó lábaikon járnak, mint a történelemelőtti időik dinosa­­urus óriásgyikjai. Összesen 800 különféle gyikot és békát gyűjtött. És jövőre újra el­megy gyikjai és békái közé s újabb példányokat s újabb ta­­tanulságokat próbál gyűjteni. Ifj. Mészöly Károly, id. Mé­szöly Károly és nejének legi­dősebb fia, az egész családdal 1945-ben hagyta el Magyar­­országot. Németországi évek után 1951-ben jöttek az Egye­sült Államokba. Károly itt vé­gezte a high schoolt, azután a Northeastern Egyetemen folytatta tanulmányait, 1961 - ben B. S. diplomát, majd a Bostoni Egyetemen 1963-ban biológiából M. S. diplomát szerzett. A bostoni egyetemen az élettani intézetben össze­hasonlító anatómiai előadáso­kat is tartott. Rokonaink látogatására ké­szülve, telefonon megérdek­lődtem a Nyugati pályaudva­ri Ibuszmál, mennyibe kerül egy menetjegy Marosvásár­helyre. Egy mély férfihang rövid tétovázás után ezt mon­dotta : 80 forint és letette a kagylót. Miután egyéb kérdez­ni valóm is lett volna, felhív­tam a Mártírok utjai Ibuszt is, ahol egy női hang 11 fo­rintban állapította meg az úti­költséget. Amikor pedig sze­mélyesen kerestem fel a felvi­lágosító irodát a Nyugatiban, egy ifjú hölgy árjegyzéket vett elő, tételesen felsorolta, mi mindenből tevődik össze a menetjegy ára, majd papíron összeadta: 124 forint. Ezek­­után már meg se lepődtem, amikor a szemközti pénztár­nál hosszú sorállás után egy fentembtett menetjegyért 113 forint 60 fillért fizettettek velem. De azért jó, hogy elő­zőleg felvilágosítottak ... Ádám Sándor. Budapest ELSÖ0SZTÁLYU SZEDŐ FELVÉTETIK MAGYAR NYOMDÁBA EIZTOS ÁLLÁS — ÁLLANDÓ MUNKA JÓ FIZETÉS ÍRJON VAGY HÍVJA LIBERTY PUBLISHING COMPANY 173S East 22nd Si. Cleveland. Ohio 44114 TEL.: (AREA CODE 216) 241-5905 RÓMÁBA VÁRJÁK I 1952-ben létesített Bevándor­lás-politika Közös (képviselő­­házi és szenátusi) Bizottság. Ennek a közös bizottságnak elnöke jelenleg Feighan kép­viselő. Nos, ez a bizottság je­lenleg nem tehet eleget fel­adatának, mert Feighan kép- ■ viselő ismételt kérése ellené­re a kongresszus még. mindig nem szavazta meg a bizottsá­gi vizsgálat lefolytatásához szükséges pénzt. Mivelhogy pedig Feighan képviselő néze­te szerint a Közös Bizottság vizsgálata elengedhetetlen elő­feltétele egy jó törvényalko­tásnak, jelenleg csak egy meg­oldás képzelhető el: ideigle­nes megoldása legalábbis a be­vándorlás legfontosabb és legsürgősebb problémáinak: a bevezetőben felsorolt bárom csoport kvótánfelüli bebocsá­tása a két évben felhasználat­­| lanul maradt kvóták szétosz- I tása utján. A két év — a ja­­[ vasolt Feighan-törvény élet­tartama — tulajdonképpen i próbaidő, mely idő alatt a ' ! kongresszus módot találhat a végleges rendezésre. (Meg- j jegyzés: Két év megmaradt kvótáinak szétosztásáról van szó, de ez a szétosztás két és 1 I • 1 fél év folyamán történnék, a Bevándorlókat válogató bizottságot javasol Feighan clevelandi képviselő WASHINGTON. — Nagy érdeklődést és vegyes érzel­meket váltott ki a kongresz­­szusban, de a bevándorlási ügyekben érdekelt körökben is Michael Feighan clevelandi demokrata képviselő javasla­ta, amely a Kennedy és John­son elnökök által kezdeménye­zett széleskörű, gyökeres be­vándorlási törvényreform he­lyébe egy ideiglenes, két és fél évre szóló rendelkezést tartalmaz. Feighan javaslatá­nak lényege az, hogy az idei s a jövő évi költségvetési évek végeztével (1964 junius 30 és 1985 junius 30) felhasználat­lanul maradt kvótaszámokat osszák fel kiskvótáju orszá­gok lakosai közt —három cso­portban: 1. családok egyesíté­se érdekében, 2. különös kép­zettségű emberek részére, 3. politikai menekültek részére. Ez egy része a Kennedy-John­­son javaslatnak, de ugyanak­kor — ha törvénnyé válik — évekre elhalasztja a már rég­óta esedékes bevándorlási re­formot, mindenekelőtt a nem­zeti kvóták fokozatos eltörlé­sét, ami viszont a kormány által ajánlott megoldásnak fő rendelkezése lenne. A Feig­han javaslat fenntartja a sok oldalról már régóta elavult­nak és méltánytalannak tar­tott nemzeti kvóta-rendszert. Hogy miért nyújtott be el­lenjavaslatot, azt Feighan megmondta a képviselőház egésze előtt a mült héten tar­tott beszédében: A gyökeres reformot tartalmazó javaslat feletti kongresszusi bizottság vitái során sok érv hangzott el, ellene és mellette, még a javaslat pártolóinak nézetei is annyira eltérők voltak, hogy a hosszantartó kihallga­lesz, teljes főpapi díszben lép­hessen ki nyolcéves tartózko­dási helyéről, az amerikai kö­vetség kapuján. _____ ríij-viA, (.rmot. — ívunu­szenty hercegprímást egy ma­­gais vatikáni személyiség ki­jelentése szerint Rómába vár­ják. Várható, hogy Mindszen­­ty József hercegprimás el­hagyja a budapesti amerikai követséget és az ősszel, való­színűleg Októberben Rómába érkezik. A Vatikán és a magyaror­szági kommunista kormány közötti tárgyalások annyira előrehaladottak, hogy szep­temberben megköthetik az egyezményt, amely bizonyos mértékig visszaállítja a kato­likus egyház jogait és szabad­ságát Magyarországon. A tár­gyalások már másfél éve foly­nak; Ms gr, Agostino Casaro­­li, a Vatikán képviseletében többször járt Magyarországon s magával Mindszenty bíbo­rossal beszélte meg, hogy mi­lyen feltételek mellett hajlan­dó az amerikai követséget el­hagyni. A megegyezés kiter­jed a püspökségek betöltésé­re és bizonyos egyházi korlá­tozások megszüntetésére. A hercegprimás azt szerette vol­na, hogy még augusztus 20 előtt rendeződjön ügye,.mert a Szent István napi nagymi­sét az esztergomi bazilikában akarta celebrálni. Ezt a kíván­ságát a Kádár kormány visz­­szautasitotta és csak abba egyezett bele, hogy amikor a tárgyalások lezártával Mind­­szenty hercegprimás szabad jövő év január elsejétől 1967 junius 30-ig.) Feighan képviselő javaslata formálisan nem bevándorlási törvény módosítási javaslat, hanem azt ajánlja, hogy a lógató bevándorlási bizottsá­got (Selective Immigration Board,) amelynek feladata le­gyen azoknak a szempontok­nak megállapítása, melyek szerint a megmaradó kvóták három csoportban elosztan­­dók lesznek. Ezt az elosztási tervet a kongresszus mindkét háza megvizsgálja és ha nem találja megfelelőnek, elvethe­ti. Ilymódon a kongresszus egészének hatásköre beván­dorlási ügyekben érintetlen marad. Érintetlen marad to­vábbá Feighan képviselő ja­vaslatának törvénnyé válása esetén: 1. A jelenlegi kvóták száma. 2. A nemzeti kvóták rendszere. 3. A bebocsátás fel­tételei (biztonsági, erkölcsi, egészségi, stb. feltételek). 4. Változatlan marad a Beván­dorlási Hivatal és a rokoni in­tézmények jogköre. 5. Nem születik meg egy uj bürokrá­cia, mert 1967 október 1-én a Válogató Bevándorlási Bi­zottság és annak egész sze­mélyzete beszünteti működé­sét. A legjobb magyar kardvivó útja az olimpiától a munkaszolgálatig * * * Vörös Kina kiképzi katonai repülőit, katonáit és haditengerészeit,ezen az első nyilvánosságra hozott képen. >ől a nézőket, akik a hallat­án izgalomtól elájulnak, siró­­»örcsöt kapnak. Az olasz csa­pat egyik tagja, Puliti, nem uirja idegekkel és sírva rohan íi a teremből. Gombos Sán- Jornak, a magyar csapat tag­jának a feleségét sirógör­­usökben viszik ki. Az idős Santelli mester, a magyar csa­pat edzője sem bírja a döntő is szó hallatlan idegfeszültsé­gét, de nem bírják idegekkel i magyar vivők sem. A magyar csapat tagjai kö­nyörögnek Petschauernek, ne kockáztasson, legyen óvatos, győznie kelil. És ő a végnél­küli vidám tréfák űzője, mély komolysággal készülődik a küzdelemre. Kardját egyenesí­ti, amikor felszisszen a ma­gyar tábor; Petschauer pengé­je igazítás közben eltörik. Baljós előjel!. . . Uj kardot hoznak és elkezdődik az asz­­szó. A magyar vivő 2:0, 3:1, 4:2 arányban vezet. Idegölő, lélegzetelállító izgalom; az olimpiai győzelem egyetlen találaton múlik. És ekkor ha­talmas fejvágás csattan az olasz vívó sisakján; 5:2-re győzött Petschauer és egy ben a magyar csapat is 9:7-re. Miénk az amszterdami olim­pia kardesapat-bajnoksága. Mikor Anspach elnök kihir­deti a zsűri ítéletét, a magyar tábor leirhatatlan örömujjon- i gással öleli, dédelgeti, csókol­ja a nap hősét. Petschauer az izgalmak közepette elájul. Ha nem fogják fel, összeesik. Mikor magáihoz tér, kérésé­re az ujjongó boldog magyar vivők behozzák, vállukra eme­lik a könnyező, őszhaju maes­­rot, Santelli Italót, aki közis­­m~rt kedves tört magyarságá­val gratulál a győzelemhez. A magyarok győzelmi öröm­ujjongása az olaszokat is ha­talmába keriti. Az olasz csa­pat tagjai Bini vezényletével lelkesítő csatakiáltásokban törnek ki, Petschauert és Ma­gyarországot éltetik. * * * Ez történt 1928 augusztusá­ban Amszterdamban, miután Petschauer előzőleg már meg­nyerte 1928-ban a Hősök em­lékversenyét, ami a “legjobb magyar kardvivó” címmel járt. Még Amszterdamban az egyéni kardvivó olimpiai baj­nokság második helyét szerzi meg holtverseny után Ters­­tyánszky Ödön mögött. 1932- ben Los Angelesben is tagja az olimpiai győzelmet szerzett magyar kardcsapatnak. És ami ezután történt, a legmerészebb fantázia sem tudta volna elképzelni. Az olimpiai és világbajno­ki sikerek napjai után elkö­vetkezett a náci fasizmus, a jogfosztás és az üldöztetés korszaka. Már 1942 áprilisában szere­pelt Petschauer neve a buda­pesti I. hadtestnél, a név sze­rint behívandó üldözöttek névjegyzékén. Ez alkalommal még ki lett huzva a névsorból. Az újabb behívók azonban nem sokáig várattak magukra. Petschauer behívót kap az aszódi munkaszolgálatos bevo­nulási központhoz. További sorsáról Muray-Metzl Lipót alezredes, a nagykátai munka­szolgálatos bevonulási köz pont parancsnoka, a budapesti népbiróság NB. 99/1945 sz. ítélete alapján később kivég­zett “nagykátai hóhér” igy számol be a nagykátai műkö­déséről szóló memorandumá­ban : “Petschauer Attila Aszód­ra lett beihiva. Onnan egy tiszti járőr hozta át egy sötét éjszaka Nagykátára hetedma­­gával, a hadtestparancsnok­ság külön Írásbeli rendeleté­vel, hogy a már bevagoniro­­zott és néhány perc múlva már el is indított szerelvény­nyel menő századba ezt a 8 főt, mint létszámon felülit, azonnal be kell sorolni és út­ba indítani. Hogy Petschau­­er Attila is köztük volt, arról csak utólag, másnap reggel a hadtest parancsnokságának | szóló ezirányu jelentés alái­­; rásakor szereztem tudomást.” MurayMetzl alezredesnek ezzel a saját szerepét és fe- I lelősségét szépíteni igyekvő I előadásával szemben a bünte­­! tőügyben tanúként kihallga­tott Molnár Tibor badapród­­őrmester, Muray nagykátai j szolgálatvezetője igy mondta j el az esetet: — Petschauer Attila kitün­­j tetőseit nem én, hanem Muray j alezredes ur tépte el. Muray jól tudta, hogy kiről van szó, mert Petschauer Attila meg­mondta, hogy kicsoda. Az ak­kor vele érkezett 35 emberrel együtt őt orvosi vizsgálat nél­kül, egy már indulásra készen álló századba osztották be. A továbiak már ismerete­sek; Petschaur Attila, a sok­szoros olimpiai bajnoki arany­érmes világhirü vivő, mint egy munkaszolgálatos század tagja, a legszörnyübb körül­mények között pusztult el. Ha fasiszta gyilkosok 40 éves korában, élete delén el nem pusztítják, idén, a to­kiói olimpia esztendejében lett volna 60 éves. Annyi millió más ártatlané­val együtt az ő életét is ál­dozatul követelte a náci-fasiz­mus vak gyűlölete. I tások a bevándorlási problé mák tisztázása helyett inkábl j eszmei zűrzavarra vezettek Feighan nézete szerint a be j vándorlási törvény gyökeres megváltoztatása előtt még soil tanulmányozás, alapos vizsgá lat és széleskörű kihallgatá sok és véleményezések szü'k ségesek. Ilyen tanulmányozás ra és meghallgatásokra t kongresszusnak megvan í szükséges intézménye: a; PESTI POLGÁROK PANASZAI Kedves doktornő! Ezúton értesítem, hogy Be­áta nevű kislányom julius 28- án este lázasan és fájó hassal érkezett haza a napközi tábor­ból. E tényt á nyilvánosság előtt közölhetem csak Önnel, tekintve, hogy nem tudtam rendelőjében — a Péterffy Sándor utcai rendelőintézet gyermekgyógyászatán — ki­eszközölni a gyermek szemé­lyes megvizsgálását. Ön és munkatársai ugyanis az adott időpontban — este 6 óra 52 perckor — már civilben vol­tak, ennélfogva gyermekem megtekintésére vonatkozó sze­rény és szabályos kérelmemet egyöntetűen elutasították. A betegeik borítékait kezelő adminisztrátornő kijelentette, hogy ő “ilyenkor már nem ir semmit”. Ä nővér ránktámadt hogy miért nem előbb jöt­tünk. Ön pedig határozottan eltanácsolt, mondván, hogy adjunk csak be egy kalmopi­­rin pilulát a gyereknek. Beismerem: helytelen volt részünkről az öltözködés és szépségápolás perceiben meg­zavarnunk s később meg is róttam kislányomat, amiért az Önök számára oly alkal­matlan időpontban lett rosz­­szul. Szolgáljon mentségemre, -— hogy számtalan napihirt ol­vastam most étel, fagy­lalt- és gombamérgezésekről, s ennélfogva, szülői minősé­gemben aggódtam gyermeke­mért. Ön viszont nem aggó­dott érte doktornő. Lehet, hogy ön nem szeret beteg kisgyerekekkel bíbelőd­ni este 7 óra tájban, de én ab­béli indultam ki, hogy vannak olyánok ebben az országban, akik munkaidejük utolsó ne­gyedórájában is teljesitik a kötélességüket, sőt sokszor jó­val azután is. Sajnos, a jelek szerint Ön nem tartozik ezek közé. Tudatom végül, hogy kislá­nyom már jobban van, mivel torpkgyulladása volt csupán. Diagnózisát és gyógyulását azonban nem Önnek, hanem egy másik fiatal doktornőnek köszönhetjük a kórház gyer­mekosztályán, három emelet­tel ps sok-sok emberséggel föl­jebb. Remélve, hogy soraim el­gondolkoztatják, maradok a megérdemelt tisztelettel: Kaposy Miklós, Budapest. * * * Húsz esztendővel ezelőtt, ' 1944-ben talált rá a fronton " Illés Béla, a tábori csendőrök " által halálra kinzott Petschau­­’• er Attilára, a magyar vivó­­!- sport egyik kiemelkedő alak­­' jára, a kitűnő tollú ujságiró­­' ra. Akkor utolsó óráit élte, - nem lehetett már megmente­­’■ ni. Ennek a szomorú évfordu­­' lónak a kapcsán közöljük Dr. " Boinitzer Pál visszaemlékezé­­' sét az amszterdami és a los­­b angelesi olimpia kardvivó hő­­^ sére. '! Augusztus 9-én volt az év- K fordulója, hogy 1928-ban az "! amszterdami olimpián minden ' | idők legizgalmasabb kardesa- 1 pajt döntője lezajlott. ' i A négyes döntőben Olasz­­n j ország ellen már 5:2-re vezet­­z i tijnk, amikor csapatunknak " í egy gyengeségi szakasza elég s | volt ahhoz, hogy az olaszok 11 8:7-re feljöjjenek. 8 | Az utolsó döntő asszóra Pet­­;t schauer Attila, a magyar csa­­a pat legeredményesebb vivója 11; — aki addig valamennyi ellen­­c’, felét legyőzte — állott fel An­­l~ selmi ellen. Elképzelhetetlen izgalom kö­­)- zepette készülnek a küzdelem­­)- re. Egyetlen asszon múlik az )- olimpiai győzelem. Szinte per­cenként kell kivinni a terem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom