Bethlehemi Hiradó, 1963. július-december (41. évfolyam, 27-49. szám)
1963-09-20 / 38. szám
BETHLEHEMI HÍRADÓ 1963 szeptember 2e VILÁGTÜKÖR ! (Folytatás az első oldalról) SÍ Bizottság létét, amelynek magyar képviseleti súlyos illetékt ellenségét éppen mi tettük szóvá az egyik augusztusi Világtükörben megállapítva, hogy gyűlésének némely szónokai sohasem támadták Szálasit és társait, akik Hitler elvesztett háborújának szolgálatában meg Horthy fegyverszüneti ajánlata utáiil) is lelketlenül hiába valóan a vágóhidra küldték irtották a magyar nép fiait szinevirágát. Egyik erőszakuralom rémtettei nem igazolják a más'kat, egyiket sem a népakarati öbbség juttatta Hatalomba. És semmifele mellébeszélés és félrevezet és sem tudja eltüntetni a világb ' 1 a tényt, hogy Kádár János tömeggyilkolással és ejabadságukat követelő magyarok kivégzésével és bebörtönzésével «zerezte osztályuralmi diktatúráját. • , | Lehet, hogy mint a kommunis j ta lap szemünkre hánvja, ez nem józan politika, de az amerikai magyarság legsúlyosabb megsértése feltételezni, hogy segédkezet 1 nyújtana Kádár János és társai KITŰNŐ FOGADTATÁSBAN RÉSZESÜLTEK 708 E. FOURTH STREET EETHLEHEM, PA. Phone 866-2242 DRY CLEANING AND PRESSING NEW TREATMENT — DYNAMIC PROCESS EXCLUSIVE EGY NAPI SZOLGÁLAT MERJEN MINDEN ÜZLETBEN ^ VAGY RENDELJE MEG TELEFONON ÉS MI A HÁZÁHOZ SZÁLLÍTJUK I ’IFF'S SZÓDAVIZÉT TELEPHONEUN 7-3707 UGYANCSAK NÁLUNK MEGRENDELHETI Piknikre — Clambakere — Party-ra — Lakodalomra Keresztelőre___összejövetelre, valamint házi használatra !®=a vidék legfinomabb söreit-^------------------------------------------------------------------------------------------PRIOR OLD READING VALLEY FORGE RHEINGOLD HELYI SÖRÖK HELYI SÖRÖK I I I FRANK PIFF & SON I BOTTLERS AND DISTRIBUTORS 318 E. Fifth Street (Rear) Bethlehem, Pa. I Az amerikai és magyar ref. egyházi életben örténelmi eseménye lett Nt. Bartha Tibor ref. püspöknek Debrecenből és Nt. Dr. Kenéz Ferenc, a Kálvin — téri ref. lelkésznek, Budapestről, Easton, Pa.-ban és Alpha, N. J.-ben való megj i lenese és fogadtatása, srercp’ése. Nt. Dr. Creitz György, a United Church of Chr'st, Easton, Pa.-ból mint jelen volt májusban a Heidelberg Káté Debrecenben megtartott 400 éves évfordulójának ünnepelvén, az amerikai protestáns Egyházak képviselője. M'gösmerkedve a fenntiekkel és meg tudva azt, hogy augusztus végén és szentember eleién Rochester, N. Y. tartandó egyházi gyü'ésen jelen lesznek, megkérte őket, hogy az ütjük elején, vagy végén jöjjenek el Eastonba egy vasárnapi Istentiszteleten végezni a szolgálatot. A meghívást elfogadták és vállalták a szolgálatot. E hó a hetedikén d. u. érkezték meg. Azon az estén fogadtatási va csora volt részükre adva, az Easton.Pa. Szállodában melyen jelen voltak az egyházi életnek kiváló vezetői. Tanárok, igazgatók, lelkészek és mások. Az előzetes megállapodás szerint vasárnap reggel már hat óm előtt felkeltek. Fog ' megtekintsek a Varga Testvérek tej gazdálkodásában azt, hogy egy ember egymaea hogyan feyi ímeg nyolcvankét tehenet egy és fél óra alatt Amennyiben lehetséges volt a köd es a reggeli szürkületben, megtekin • tették az épületeket, gazdasági gépezeteket, azt a vidéket, amere a magyar testvérek lak nak és ahonnan 1 togatőba mennek Magvarországba, valamint a gyülekezet két temetőjét, hogy lássák úgy az otthonok udvarainak, háztájainak és temetőiknek rendezettségét. — Majd a parókiára érve annak udvarát, a templomot, iskolahelyiségeit nézték meg sietve és azokat a képeket, melyeket a gyülekezet lelkésze -mag/arországi útja folyamán felvett és itt sok külömböző alkalmai, sok fele bemutatott, mely annak idején sokak részéről vádakat váltott ki a lelkésztársai és mások részéről. Akik azt terjesztették, hogy Ha nem volna kommunista, akkor nem engedték volna annyi sok fele BÁRMILYEN EGYHÁZI EGYLETI ÉS ÜZLETI NYOMTATVÁNYOK ÚGYMINT • ALAPSZABÁLY-, • RÖPCÉDULÁK, • NYUGTA- ÉS • LEVÉLPAPÍROK. • UTALVÁNYKÖNYVEK, • BORÍTÉKOK, • MULATSÁGOKRA BELÉPTI• SZÁMLÁK. • ÉS SORSOLÁSI JEGYEK, • CÍMKÉK, • “LUNCH TICKET”-EK, • LAKODALMI MEGHÍVÓK • PLAKÁTOK, • NÉVKÁRTYÁK BETHLEHEMI HÍRADÓ NYOMDÁJÁBAN a legizlésesebb kivitelben, mérsékelt árak mellett és a leg rövidebb időn belül készülnek el. AMERICAN MISII & HUNGARIAN PUBLISHING CO 1139 E. THIRD STREET Phone UN 6-1252 BETHLEHEM, PENNA menni és annyi felvételt kihozni.” A vendégek nem is igen reggelizhettek, mert az idő gyorsan ment. Jöttek a püspök urnák volt hívei, hogy tiszteletű két tegyék s olyan is közöttük, aki most van itt látogatóba^ Kilenc harminckor rövid egyesitett angol és magyar Istentisztelet volt. Az előbbiben a vasárnapi iskola nö end ékei is énekeltek, bibliai részt o’vastak, Kiss Istvánné sólet énekelt. Az Istentisztelet magyar részén Kish Géza és Velekei Béla, Nt. Dr. Kenéz magyarul imádkozott, a püspök ur pedig üdvözclte először angolul a gyermekeket, majd magyarul mint a magyar édesanya távolban élő gyermeóeit. A gyülekezetben képviselve volt nemcsak a volt Nagy Magyarország, Európa, de Afrika is. fiz óra felé járt az idő és nekik tizharminckor már Eastonba kellett volna lenniők. Igv. mielőtt az Istentisztelet befejeződött volna, sietve kellett távozniok. Itt megtekintették, hogy az itteni egyik legnépesebb vasárnapi iskolában hogyan megy a vallás tanítása. Tiznegyvenötkor, közös Istentisztelet volt tartva az alphai és a United Church of Christ gyülekezetével, mely alkalomból az alphai gyülekezet részére fenntartott hely már tiz óra előtt szűknek bizonyult, a nagy templom teljesen megtelt. Előbb Nt. Dr. Kenéz üdvö zölte a gyülekezetét angolul és magyarul, majd a püspök ur hirdette az Igét angolul. A magyar gyülekezet magyarul énekelt, melynek folyamán igen sok azampillán ottragyogtak az öröm, a hálaérzet gyémánt könnyei. Az amerikai és magvar egyházi életben történelmi eseménynek nevezhető, ami itt történi. Soha még magyarországi püspököt, lelkészeket, oly nagy gyülekezet nem fogadott Amerikában mint a fenntieket és még oly nagy egyesitett gyüle • kezeihez nem szólhattak eddig magyarországi püspökök, lelkészek. És soha eddig még meg nem történt, hogy oly nagy gyülekezetben, az amerikai magyar élet alkonya táján, magyarul hangozzék fel a magyar zsoltár. . . melynek folyamán igen soknak szemében ott ragyogtak a hálának öröm kónynyei. •Az Istentisztelet végeztével a templomkert árnyás fái alatt O PAUL ALEXY 209 E. 3rd St. Bethlehem SAM N. GALLEGOS ROOFING COMPANY JOHN E AMPACK JR., Mgr. 35 L Rasberry St Bethleherr Phone 866-6131 Háztetózésl és csatornázási munkákat vállalunk GYORS KI- 8ZOLGALA8 Legjobb minőségű munka, anyagok és kiszolgálás fogadtatás volt a vendégek részére, ahol kávét teát és süteményt szolgáltak fel a gyüleke- 1 zet asszonyai és leánya;. Sokan I •maradtak ott, hogy kezetfoghassanak a vendégekkel. A | nagyközönség ajkáról n:m lehetett és nem lehet mást hallani mint azt, hogy ”E napnak drága emlékét azok, akik ’’e-'en voltak, sosem fogják elfeledni". Meg kell jegyeznünk'még azt is, hogy a gyzlekezetben képviselve volt úgyszólván Evrooa minden nemzetisége és felekezete. A nap eseménvéből mint tanúságot vonhatjuk le magunknak mi Alpha, Easton és Vidékén lakó magyar ev. reformátusok, hogy mennyivel sz-bbet, jobbat, többet tudtunk voiaa alkotni, még az e vidéken laki magyarságnak nagy szítszSródottsága dacára is, ha összefogóbban együtt dolgoztunk vol na. Testvérek, még mindég nem késő. Hogy, milyen meghatóan tudtunk együtt énekelni azon nagy amerikai templom gyülekezetében, akik régen nem lát tűk, nem találkoztunk templomba egymással, az b’iz-Vson, b-íto’őt-sou mindnyájunkat össze fógóbbá lenni. OLAJMEZÖK MAGYARORSZÁGON A Budapesti M. gyár Nemzet jelentés szerint a kiszemelt olaj mezőkön az elmúlt évben félmilió kísérleti fúrást végeztek. A tervteljesités szerint 63-ig az olajtermelés meg fogja közelíteni a 2 és fél millió tonnát.---------------ooo---------------FLORIDA — Iduska, mitől lettél olyan piros? — Hát. . . bizonyosan a jó floridai levegőtől. — Hm SS. . . 37 jó floriddai levegő: polgári, vagy katonai? Szabó András RFTHLEBEM! MAGYAR EGYLETEK KALAUZA WILLIAM PENN FRATERNÁ LIS EGYESÜLET, BETHLEHEMI 98-IK FIÓKJA Alakult 1908 augusztus 10-én Tagja lehet az egyesületnek az Egyesült Államok területén lakó, kifogástalan életű, testileg és szellemileg ép és egészséges-férti vagy nő vallás, nemzetségi kö lönbség nélkül. Felvételi korhatá 65 év. Az egyesület kötvényei közöt megtalálhatok a megtakarítási, a iskoláztatási tervek, életjáradé kok, valamint az olcsó termesze tü, s csak elhalálozás esetén se gitséget nyújtó biztosítási tervek úgy ríhat a mortgage, vagy kü lönböző időtartamra szóló(Terni : igen olcsó, s éppen ezért kész ! pénzzel nem biró biztosítások Az egj-esület bevezette újabbat a családi és egyéni kórházi biz ‘ositásokat is. Biztosítani lehe bármely családtagot napi 7.50-tő 20.00 dollárig terjedő összeg erejéig a kórházban eltöltött idő tartamra, plusz, a kórházbal felmerülő egyéb költségek, vala mint az orvosi, operációs költse gek megfizetésére. Ugyancsak legújabb tervek közé tartozik övedelem biztosítása. (Income Protector). Ez a biztosítás egy esztendeig, sőt házhoz-Jcötött tegség esetén további 4 esztendőn keresztül is havi garantál összeget fizet. Az egyesület áita kibocsátott kötvények leg több j rr.ár 2 év után is készpénzérték .el bir. A kötvények készpénzértéke mindenkor beválthatók megfizetett biztosítási értékre is, mely a kp. összegénél lényegesei» magasabb. Ilyen esetben további biztosítási dij nem fizetendő. A fenti tervekről készséggé ad bővebb felvilágosítást a egyesület kerületi szervezőji DANCS FERENCZ. kinek a itteni irodája 410 Adams Strec alatt van Bethlehemben. Telefoi szám: UN 8-4102. Az iroda hivatalos óráka tart minden kedden és csütöríip kön d. e. 9 órától d. u. 5 órái és minden szombaton d. e. 9-től d. u. 1 óráig. Az é'etbiztositás itt Amerika ban nem csak azt az összege garantálja, amit megtakarítottunk, hanem éppen akkor, amiko » legnagyobb szükség van rá sze retetteink részére kifizeti azt a összeget^“ melyet megtakaritan szándékoztunk. Családja érdekében és sajá érdekében is, csatlakozzon mi előbb Amerika legnagyobb ma gyár egyesületéhez. TISZTVISELŐK: Elnök: Géza Lang, 2006 ylichael St., alelnök Béla Richter, titkár: ifj. Lang István, 1 066 De laware Avenue, Tel. UN 8 0140 Ellenőr és jegyző: Demko Gyula Számvizsgálók: Simon Károly és Id. Lang István. Hivatalos lap Bethlehemi Híradó. Női osztály tisztviselői: Elnöke: Sülé Sándorné, alelnök: Birkás Gyuláné, titkár: Kiss Jenőné, ellenőr: Dömötör Lajosné, jegyző: Kiss Jenőné. _ __ ---------------- ----a"kapisztrán szt. János RÓL ELNEVEZETT R. KÁT. TEMPLOM ÉS BETEGSEGÉLY Ző EGYLET, BETHLEHEM, Alapittatott 1905 julius 16-án Ezen egylet gyűléseit tartja ninden hónap harmadik vasáitapján az uj templom alatti basement helyiségben. Ha valamely tag megbetegszik. úgy kériüle hogy azt azonnal jelentse be a titkárnál, Stayer Jánosnénál, 1566 Oakland S.reet, telefoni 866-3605, annak a napnak ai megjelölésével, amelyen a beteg-l ség kezdődött. Ezen vallásos egyletnek van 1 gyermekosztálya. Minden katolí- ! kns szülő gyermekét 2 évestol 1 é ] éves korig csekély havi fizetés mellett bebiztosíthatja Steierlein Jánosnénál, a gyermek osztály ügykezelőjénél, 672 Haves St., Fhone 8-1332. Az elhalálozást szíveskedjen mindenki az elnök tél bejelenteni. TISZTVISELŐK: Diszelnök: Ft. Reseterics Jó zsef plébános. Elnök Barilovics Ferenc, alelnök: Kozo Istvánné, titkár: Stayer Jánosné, pénz táros: Kapusi F. Dávid. 102 J Delaware Avenue. — Jegyző Pénzes József. Számvizsgálók: Sábler Lajos és Józsa Mihály. — Bizalmi férfiak: Id. Lang István és Tóth Markus. Pártoló tagság pénztárosnője: Kukoda Imréné. Egyleti orvos, Dr. John Kubek. Hivatalos lap: Bethlehemi Híradó. A Női Osztály tisztviselői: Alakult 1935 március 5-én Elnöknő: Kozó Istvánné, aleinöknő: Stayer Jánosné, pénztáros: Kukoda Imréné. Gyűléseit tartja minden hónap íarmadik vasárnapján délután 2 írakor a templom alatti basement lelyiségben.---------------ooo--------------A BETHLEHEMI ELSŐ MA. GYÁR DAL- ÉS ÖNKÉPZŐ EGYLET 511 Atlantic St., Bethlehem, Pa. Phone UN 6-9451 Alapittatott 1905-ik évben Az ügylet célja egyrészt a ma ?yar nj^elv és kultúra megőrzése, t nemzeti öntudat fenntartása, a testvéri összetartozás ébren tarasa és ápolása. Másrészt segíteni '.onfitársainkat az uj haza életébe jeleilleszkedni. A rendes és pártoló tagok köelessége e célkitűzések önkéntes és önzetlen munkával való ’megvalósítása, illetve támogatása. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokat, táncmulatságokat, piknikeket és elő dásokat rendez. Az Egylet 195 7 év óta a magyar sport?támogatására otthont ad a Hungarian Liberty Sport klubnak. TISZTVISELŐK: Elnök: Fejes Sándor, alelnök Jászfy József, titkár: Mikisits Feíence, jegyzők: Stayer József, pénztárnok: Tóth János, Házkezelő bizottság: Jászfy József, Tóth János, Upik Károly, Stayer József és Krajcsics József. — Ellenőrök: Rózsás János, Dudás Viktor és Horváth István. Vigalmi bizottság: Török István és Horváth István. Az egyesület a havi gyűlései minden 3-ik keddjén tartja.--------------ooo BETHLEHEMI AMERIKAI MA GYÁR DEMOKRATA KÖR A Kör célja: Egyesíteni a Magyarországból ideszármazott amerikai polgárokat és polgárosidni óhajtókat, azon célból, hogy a Kör kebelébe való társulás révén minél job ban megismerhessék az amerikai törvényeket és szokásokat « azokat elsajátítván, politikai jogaik és kötelességeik gyakorlása által minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a helyi nint az állami és nemzeti közéletnek. Gyűléseit tartja minden hó első vasárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Magyar Házban (Cor. 3rd and Evans Sts.) TISZTVISELŐK: Diszelnök: Wargyas Michael Elnök: Demko Julius S., alel nők: Simon Károly, titkár: Dem kr. l.,ii„, s onp R rnarlwRV. Telephone 867-3383). Jegyzk: Edraney István, pénztáros: Varga John. ellenőrök: Molnár György és Juhász István, trusteekj id Láng István, Kulcsár István. Juhász Istvánné, Monck Márton Richter Béla, Messics Louis és Kiss Jenő. A KÖR NŐI OSZTÁLYA Alakult 1939 április 2-án Elnöknő: Mrs. Rose Babos, 754 Wyandott Street, Phone 868-0170, alelnöknő: Mrs. Lena Kovács, titkárnő: Steierlein Jánosné, Phone 868-1332, jegyzőnő: Birkás Gyuláné, ellenérnő Mrs.Valeria Kovács, pénztárosnő, Vlrs. Jenő Kiss, számvizsgáló: vlrs. Louis Dömötör, trusteek: \1rs. Louis Török, Mrs. Joseph (oseiaan, Mrs. Andrew Magyar íe Mrs. Emma Rácz. Jogtanácsos: Edward Ruyak. Hivatalos ap a Bethlehemi Hiradó. ————--l'Otl-....——- - -MAGYAR MUNKÁS JÓLÉTI ÖNKÉPZŐ EGYLET 1110-12 E. Third Street Alakult 1917 november 17-én Inc. 1926 máj. 26 in Harrisburg, Penna. Az Egylet célja jóléti alapot fenntartani, mely a tagoknak nnyi dollár temetkezési segélyt fizet, ahány jótálló tagja van az Egyletnek. Tagdíj évente $5.00. Egy évi tagság után a nái tagok $25.00 szülési segélyben részesülnek. Az Egylet tagja lenet minden fizikailag és szellemileg egészséges férfi és nő vailasi és politika: kulömbség nélkül. Az Egylet minden jótékonysági intézmény gyűjtési akcióját támogatja. Minőén ingó és ingatlan vagyona a Magyar MunKas jóléti umce^ző ügylet 1 emetkezesi. Segélyalapot fizető tagságának tulajdonát képezi. 1 agok erkölcsi kötelessége résztvenni a gyűléseken, a Magyar Munkásotthont támogatni és annak üzleti forgalmát elősegíteni. Pártoló tagok egy dollár évi tagdíjat fizetnek. A Munkásotthon főfeladata szórakoztató kultur összejövetelek rendezése és a testvéri szellem eszméjének elősegítése. Az Egylet mindenkori célja a magyarságot összetartani és a fogadott hazánk és Szülőhazánk iránti mélységes szeretetet ápolni. Tisztelni fogadott hazánk törvényeit, ápolni demokratikus hagyományait. Az Egylet szeretettel várja a magyarságot tagjai sorába. Gyűléseit minden hónap első vasárnapján este 8 órakor tartja a tulajdonát képező Magyar Munkásotthonban. ooo-------------AZ AMERIKAI MAGYAR RE FORMÁTUS EGYESÜLET BETHLEHEMI OSZTÁLYA Az Evans St., 1016-20 szám ilatti székházban a hivatalos órák változatlanul szerdán, csütörtökön és pénteken vannak este 6-től 8 óráig. E hivatalos ór.Tc alatt az iroda a bethlehemi 373. és 90 sz. osztály, valamint a bethlehemi magyarság minden tagjának rendelkezésére áll közismerten gyors, pontos és előnyös szolgálatával. Ezenkívül az osztály uj vezetője lakásán is készséggel fogad bejelentéseket akár személyesen, akár postán, vagy telefonon. a következő címen: Kürz János, 265 W Fairview St.. Rethlehem Pa. Telefon 867-0070 merikai magyarok is akik látták i kiszolgáltat tts'got,. tengő lést ogtalanságot és hallották rciko;aik, barátaik mélyről felszakadó, lóhajait, keserves panaszait — légyszemközt.... r.o. uralmának a magyar nép mai iogfosztottságának végleges! és~-| hez, felvonulna a Gyilkos Kádá: n lenybcmeneteléhez! Nemcsak ;mi érezzük és mondjuk ezt, de a Magyarországon látogatóban járt egyszerű, régi.