Bethlehemi Hiradó, 1961. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)

1961-10-06 / 40. szám

BETHLEHEMI HÍRADÓ 1961 október 6 4-ajk olctiil RÉV. SZABÓ ANDRÁS: ( JEGYZETEK MAGYARORSZÁGI UTUNKRÓL 1960 julius 3-tól augusztus 3-ig. (Folytatás) Noha a nt. asszony kitűnő ebédet készített, együtt akar­tam lenni a lelkész testvé­rekkel a fehérasztalnál, hogy egy kicsit jobban ímegösmer­­kedjünk: halljam őket. Mégis, bántólag hatott rám, hogy nem a húgom otthonában összegyűlt szeretteinkkel ebédelek, hogy nem velők töltök néhány per­cet, hogy nem velők ismerke­dem meg? De me.t előzőleg megígértem, hogy a Nt. úrral ebédután átmegyek Pányokba Nem tudtam máskép határozni. Megebédeltünk és nyomban el is köszöntünk az Esperes úrtól, mert ha már nem is ebé­­delhettem közvetlen szeret­teimmel, legalább leakartam eket fényképezni. Ami nagy sietés között meg is történt. Gyalog mentünk át Pányok ha azon a gyaloguton, amelyen gyermekkoromban igen sok­szor eljártam. így akartam ^KÉRJEN MINDEN ÜZLETBEN^ VAGY RENDELJE MEG TELEFONON fiS.YO A HÁZÁHOZ SZÁLLÍTJUK PÍFF'S SZÓDAVIZÉT TELEPHONE: UN 7-3707 i * i i i i i i UGYANCSAK NÁLUNK MEGRENDELHETI Piknikre — Clambake-re — Party-ra — Lakodalomra Keresztelőre- — összejövetelre, valamint házi használatra VIDÉK LEGFINOMABB SÖREIT^ PRIOR VALLEY FORGE HELYI SÖRÖK OLD READING RHEINGOLD HELYI SÖRÖK I I FRANK PIFF & SOK | J BOTTLERS AND DISTRIBUTORS 318 E. Fifth Street (Rear) Bethlehem, Pa. a a menni, hogy többet lássak a határból. A patak melyben többhelyütt keresztül kellett mennünk, mé­lyebbre mosta medrét.A meleg víznél, a kertaljától a Hétlé­pésnek nevezett dűlő felé ren­des szekér ut volt, az teljesen megsemmisült. A melegvíz tája, a Kővágó­nak és a Csákónak nevezett rész a legelő felé teméketlen elhanyagolt terület. A kender­áztató tókat kikezdte a meg­semmisülés. Máskor, ötvenév­­vel ezelőtt a libák százai legel­tek e tájon, úszkáltak a patak­ban, most egyet sem láttam.— Sok esztendők vízmosásának elhanyagolt nyomait nagy te­rület mutatja. Mivel a sertések is szoktak itt legelni, tmár gyermekko­romban arról álmodoztam, hogy ha megnövök, ezt a táját szorgalmazni fogom, hogy ültessük be makkot termő cse­metékkel és a vizmosásoka* kössük ímeg kissebb nagyobb gátakká1, hogy a viz által fel töltődjék a mindegyre elna­­gvohbodó vízmosás. Minél in kább távolodtunk Abaujvártól, annál inkább bántott az, hogy ebben a mostani nagy föld­­sziikségben, annyit engednek itt imegsemisülni, kihasználatla­nul el-ocs"kolódni? Fzen gon­doltakkal foglalkozva érkez­tünk me'» Pán vök1'a, melynek végén két é-ülőfélben lévő ház mellett mentünk eb Peérve a faluba, egv csomo gyermeket láttunk az utcán álldogálni, akiket összeszólitottam és le­fényképeztem. Majd az egyház érdemes gondnokához men­tünk, ahonnan a kölcsönös üd­­vöz’ésen átestve, a templomba mentünk. A templom teljesen telve. Istentisztelet végsztével nagy felhőszakadás volt, mi­nek következtében hosszabb idejig bent kellett maradunk a templomban. (Folytatása következik) FELHÍVÁS KEDVES MAGYAR HONFITÁRSAIM ! UJ ORVOSSÁG MAGAS VÉR NYOMÁS ELLEN 1 A brit orvosi hetilap a Lancet legutóbbi számában két angol or­vos nagy elismeréssel szól az uj Valamenyien értesültünk kü- vérnyomás elleni orvosságról, a lönböző újságok hasábjain, hogy j Guanethidine-ről. A két orvos Európában töbo magyar iskola kísérletei során az uj szer 65 ma­­müködik több mint 15 éve mar. I frasvérnycimásu paciens közül 57- Ezen iskolák, magyar véreinket r,éJ hatásosan csökkentette a vér­tannak hivatva tanítani édes ma- n-o — ást és 45 esetben semmiféle gyár nyelvünkre. Ezek az iskolák mellékhatás nem mutatkozott, azok, amelyek még mindig ko- Az orvosságot reggel adják be mo y tanítási rendszerrel készítik és nem figyeltek meg olyan za­­elő jövendőnket, fia'al hajtásain- -^art okozó hatást, mint ami több kát szép hazaszeretetre tanítják, I más vérnyomás el'eni szernél ál­­akiken nem vesz erőt könnyen a tslában fel szokott lépni, tunya közömbösség és erkölcste­lenség. Magyarország számára va'ami­­kor még értékek lehetnek ezek a ierék idegenben szakadt gyemre cek. Ritkán gondolunk arra, TEJ és tejtermék kereskedő Higiénikus s előzékeny k'szöJg'.lás 822 Evans St., Beth eher, Pa. Phone 866-3446 GYÁSZ ESETEN BIZALOMMAL FORDULJON STEYERS Funeral Sár vie TEMETÉS-RENDEZŐHÖZ 500 Linden Street Phone 863-8059 Bethlehem, Pa. ! VÁSÁROLJUNK U. S. SAVINGS RONDOlvAT BETHLENEM! MAGYAR EGYLETEK KALAUZA hogy ez a tanítás pénzbe kerül, mert az iskolaterem, könyvek, '■e’szerelés, tanárok fizetése nem zz osztrák kormány feladata, ha­em a mienké lenne jebbsorsban! élő magyaroké. Önérzetes rra-' "»ar tanárok páratlan munkát égeznek úgy Ausztriában, mint ... , „ . ... . . , »« i '• 1 „„„ Egyesült Államok területen lakó, vemetorszagban. Munkájuk meg- 6-7 fizethetetlen. Idegenben magya-WILLIAM PENN FRATERNÁ LLS EGYESÜLET, BETHLE­HEMI 98-IK FIÓKJA Alakult 1908 augusztus 10-én Tagja lehet az egyesületnek az rókát nevelnek. Magam mindig ugv érzem, hogy szabadságban nehéz haza­fiakat nevelni. Csak erős akarat­tal lehet, amelyből egy kicsi ben­kifogástalan életű, testileg szellemileg ép és egészséges-férfi éves korig csekély havi fizetés mellett bebiztosíthatja Steierlein Jánosnénál. a gyermek osztáh ügykezelőjénél, 672 Hayes St., Phone 8-1332. Az elhalálozási szíveskedjen mindenki az elnök nél bejelenteni. TISZTVISELŐK: Diszelnök: Ft. Reseterics Jó vagy nő vallás, nemzetségi kö plébános. Elnök Pénzes Jó lönbség nélkül. Felvételi korhatá zsef> ralelnök: , S\aycl, Jan°S* 65 év {kár: Józsa Mihály, 1041 E. 4tu Az egyesület kötvényei közöl St., telefon UN*6-9593 vagy UN nem is van, benned is van és min- megtalálhatok a megtakarítási, az Jenkiben van. Akarattal minden ‘skolaztatas‘ tervek; eletjarade , , . . , . i i . , kok, valammt az olcsó termesze lehetséges es semmi sem lehetet­len. Itt az ősz, s lassan a tél is. Nekünk is akadnak gondjaink s fizetnivalóink. Mindezek ellenére i^TM-^ T ku' „ . , , i . , ] lonbozo időtartamra szólói term n;e? (mindig akad egy kis szorako­] 6-1600. Pénztáros Kapusi F. Dá­vid, 1021 Delaware A»ve. Jegyző. Schmidt Ferencné. Szamvizsgá tü, s csak elhalálozás esetén se |lók: Stayer János ^e­gitséget nyújtó biztosítási terved ,enc‘ Beteglatogato: Stayer Ja­zasra. is. De szegény magyar gyermekek, igen olcsó, s éppen ezért kész pénzzel nem biró biztosítások Az egyesület bevezette ujabbai akiknek az autozas, tánc dohmy- C8alá(Ji és egyéni kórházi biz­­zás es különböző szórakozás, Ie-| tositásokat ia Biztositani lehet hetőségek helyett bus ősz, s szó- bármely családtagot napi 7.50-töl mom könnyes karácsonyuk lesz 20.00 dollárig terjedő összeg csak, ivazán megsajnálhatok. Adj ha boldog helyzetben vagy! Felkérek minden olyan ma­gyart, aki érzi, hogy felelőssége van magyar fajtája iránt jutassa erejéig a kórházban eltöltött iaő tartamra, plusz, a kórházbai felmerülő egyéb költségek, vala mint az orvosi, operációs költsé gek megfizetésére. Ugyancsak a B n a GZAPKÓ JÓZSEF ÓHAZAI SZABÓMESTER 725 E. Fourth St. Bethlehem, Pa Phone UN 6-5043 Elvállal és szakszerűen készít minden szabó szakmába tartozó munkát. — Uj öltönyök, felöltők, télikabátok készítését. Javítási munkákat, tisztítást és vasalást SOUTH BETHLEHEM KEDVELT ÉS NÉPSZERŰ SZABÓSÁGAI TELJES szünet A vakációra hazatért diák na­­cyobbnál-nagyobb butaságokat beszél. Megbotránkozva hallgatják egy ideig, végül a plébános igy szól: — Ekkora legénynek ennyire butának még sem, szabadna len­ni. . . — De kérem, — mondja a diák — nem vagyok én buta, de most a szünidőben pihentetem az agyamat és elvből nem gondol­kodom. el adományát hozzám az alanti legújabb tervek közé tartozik címre, minden hónapban decem-j övedelem biztosítása. (Income bér 15-ig bezárólag. Minden kis protector) £z a biztositás egy összeg segit, akármilyen kevés, esztendeig, sőt házhoz-kötött be­­is. Köszönöm előre is minden tegség esetén további 4 észtén honfitársam szives jóindulatát s, dőn keresztül is havi garantált megajánlását. Akarjunk! Csele- összeget fizet. Az egyesület által kedjünk! Honfitársi szeretettel: ■Horváth Ferenc S03 N. Main Street Bethlehem, Pa.-----OOU----------—— NÖ.CÜL A SPANYOL TRÓNÖRÖKÖS A MÉLY BÁNAT Fstván: Hát te mit bőgsz itt, | mint egy kéthetes borjú? András: Hát tudod, pajtás, éppen most iszom el a Fenem árát, aztán olyan nagyon szerettem azt a RiskátI Juan Carlos spanyol herceg el­­je^vezte Sonhia görög hercegnőt Athénben. Juan Carlos és a her­cegnő egyaránt 73 éves. A her­ceg a spanvol királyi trón váro- Riska te-' rnánvosa ha a jelenleg 68 eszten­dős Franco tábornok ha'ála ese­tén a kiráUpárdaknak sikerül új­ra visszaállítani a spanyol király­ságot. BÁRMILYEN EGYHÁZI EGYLETI ÉS ÜZLETI NYOMTATVÁNYOK ÚGYMINT ALAPSZABÁLY-, NYUGTA- ÉS UTALVÁNYKÖNYVEK, MULATSÁGOKRA BELÉPTI­­ÉS SORSOLÁSI JEGYEK, “LUNCH TICKET”-EK, PLAKÁTOK, RÖPCÉDULÁK, LEVÉLPAPÍROK, BORÍTÉKOK, SZÁMLÁK, CÍMKÉK, LAKODALMI MEGHÍVÓK NÉVKÁRTYÁK BETHLEHEMI HÍRADÓ NYOMDÁJÁBAN a legizlésesebb kivitelben, mérsékelt árak mellett és a leg rövidebb időn belül készülnek el. AMERICAN WINDISH & HUNGARIAN PUBLISHING GO 1139 E. THIRD STREET Phone UN 6-1252 BETHLEHEM, PENNA. CIPŐK MINDEN CSALÁD RÉSZÉRE CIPÖ-javitást mi szakszerűen végzünk. Forduljon bizalommal hozzánk ALEX SHOE STORF & REPAIRING SHOP 832 E. 4th St. Bethleheir Phone UN 6-1372 GYÖNYÖRŰ KIÁLLÍTÁSÚ ÜDVÖZLŐ KÁRTYÁK NAGY VÁLASZTÉK- _ ___ BÁN. . Dohány. CJjGl^S áru • Fényépező­­gépek • Cukorka Pipere cikkek • írószerek és sok más áru, alkalmas ajándék­­tárgyak jutányosán kaphatók. MEILINGER PÁL 610 E. THIRD STREET BETHLEHEM, PA. Phone UN 6-4131 kibocsátott kötvények legtöbbje már 2 év után is készpénzének .el bir. A kötvények készpénzér­téke mindenkor beválthatók megfizetett biztositási értékre is,, mely a kp. összegénél lényegesen magasabb. Ilyen esetben további biztositási dij nem fizetendő. A fenti tervekről készséggé ad bővebb felvilágosítást a’ egyesület ideiglenes kerületi szer vezője TARSI GYULA, k.nek az itteni irodája 410 Adams Street alatt van Bethlehemben. Telefon szám: UN 8-4102. Az iroda hivatalos órákat tart minden kedden és csütörtö kön d. e. 9 órától d. u. 4 óráig és minőién szombaton d. e. 9-től d. u. 1 óráig. Az életbiztosítás itt Ameriká ban nem csak azt az összeget garantálja, amit megtakarítot­tunk, hanem éppen akkor, amikry a legnagyobb szükség van rá sze /etetteink részére kifizeti azt az összeget,"* melyet megtakarítani szándékoztunk. Családja érdekében és saját érdekében is, csatlakozzon mi' előbb Amerika legnagyobb ma gyár egyesületéhez. TISZTVISELŐK: Elnök: Géza Lang, 2006 Vlichael St., alelnök Béla Richter, titkár: ifj. Lan István, 1066 De­laware Avenue, Tel. UN 8-0140 Ellenőr és jegyző: Freunc Simon, Számvizsgálók: Demkó Gyula és Id. Lang István. Hiva­­alos lap: Bethlehemi Hiradó. Női osztály tisztviselői: Elnöke Demkó Gyuláné, Phone UN 7-3383, alelnök: Sülé Sán­­d-orné, titkár: Freund Simonné, ellenőr: Dömötör Lajosné, jegy­­ő: Kiss Jenőné, nosné. Gyermek osztály ügykeze­lő: Steierlein Jáncsné. Bizalmi férfiak: Idős. Lang István és Tóth Markus. Egyleti orvos, Dr. John Kubek. Hivatalos lap: Bethlehem diradó. A Női Osztály tisztviselői: Alakult 1935 március 5-én Elnöknő: Kozó Istvánná, alei­­nöknő: Stayer Jánosné, pénztá­­os: Kukoda Imréné. Gyűléseit tartja minden hónap íarmadik vasárnapján délután 2 jrakor a templom alatti basement íelyiségben. Phone UN 7-3383), Jegyző: Zaun Frank Jr., pénztáros: Varga John, ellenőrök: Molnár György és Juhász István, trusteek: id Láng István, Kulcsár István, Stanko Márton, Monek Márton és Edraney István. A KÖR NŐI-OSZTÁL.YA Alakult 1939 április 2-án E.lnöknő: Mrs. Rose Babos, 7C>4 Wyandotte St., Phone UN 8-0170, alelnöknő: Mrs. Julius Demkó, titkárnő: Steierlein Já­­losné, Tel. UN 8-1332, jegyző­­nő: Birkás Gyuláné, ellenéi nő: vlrs. Julius Szajkó, pénztárosnő: Vlrs. Jenő Kiss, számvizsgáló: Vlrs. Louis Dömötör, trusteek: vlrs. Louis 1 örök, Mrs. Joseph Loseman, Mrs. Andrew Magyar ie Mrs. Emma Rácz. Jogtaná­csos: Edward Ruyak. Hivatalos ap a Bethlehemi Hiradó. A BETHLEHEMI ELSŐ MA­GYAR DAL- ÉS ÖNKÉPZŐ EGYLET 511 Atlantic St.f Bethlehem, Pa. Phone UN 6-9451 Alapittatott 1905-ik évben Az Egylet célja egyrészt a ma ;yar nyelv és kultúra megőrzése, * nemzeti öntudat fenntartása, a testvéri összetartozás ébren tar­­asa és ápolása. Másrészt segíteni ionfitársainkat az uj haza életébe .leieilleszkedni. A rendes és pártoló tagok kö­­elessége e célkitűzések önkéntes és önzetlen munkával való 'meg­valósítása, illetve támogatása. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokat, tánc­­mulatságokat, piknikeket és elő­adásokat rendez. Az Egylet 195 7 év óta a ma­gyar sporté támogatására otthont ad a Hungarian Liberty Sport klubnak. TISZTVISELŐK: MAGYAR MUNKÁS JÓLÉTI ÖNKÉPZŐ EGYLET 1110-12 E. Third Street Alakult 1917 november 17-én 1. Az Egylet célja jóléti alapot fenntartani, amely a tagoknak annyi dollár temetkezési segély izet, ahány jótálló tagja van az Egyletnek Évi tagsági díj $5.UU. 2. Egy évi tagság után a női tagok $^5.00 szülési segélyben észesülnek. 3. Az egylet tagja lehet min len fizikailag és szehlemileg egészséges férfi és nő vallási és politikai hovatartozásra való ekintet nélkül. 4. Az L.gylet minden jótékony sági intézmény gyűjtés, akciója, támogatja. 5. Az Egylet összes ingó és ngatlan vagyona a magyar mun­kás jóléti onKepzo egylet temet kezési segélyalapos tizeto tagsá­gúnak tulajdonát képezi. 6. A tagok erkölcsi kötelessc ge a gyűléseken résztvenm, a munkásotthont támogatni, az uz éti forgamrat mindenkor elosegi eni és az összvagyont ellenőrizni 7. A pártoló tagok egy dollái tagdíjat tizeinek évente. 8. A Kulturoizottsag a mun kasotthon ügyvezetője, hotelada­ta szórakoztató kultur-össze, éve­tek rendezese és a testvéri szel­lem eszméjének elősegítése. A KAPISZTRÁN SZT. JÁNOS RÓL ELNEVEZETT R. KÁT. TEMPLOM ÉS BETEGSEGÉLY Ző EGYLET, BETHLEHEM, Alapittatott 1905 julius 16-án Ezen egylet gyűléseit tartja ninden hónap harmadik vasár­napján az uj templom fJatti base­ment helyiségben. Ha valamely tasr mesbeteeszik. ugv Icériü1* hogy azt azonnal jelentse be a titkárnál. Józsa Mihálynál. 104 > E. 4th St., telefon UN 6-9593 vagy UN 6-1600, annak a nap­nak a megjelölésével, amelyen a betegség kezdődött. Ezen vallásos egyletnek van gyermekosztálya. Minden katoli­kus szülő gyermekét 2 évestől 16 r-,.., r- . . , , ... Az Egyletnek mindenkor célja Elnök: Fejes Sándor alelnök: volt és ma is célja> hogy a ma_ jaszfy József, titkár: Mikisils Fe-igyarsagot összetartsa es upoija a 1,enC.’„]CSyZ?}í,: Kertsm^r Margit fogadott hazánK és felejtnctetlen ®8, Ubitz Károly, ^ pénztárnok: szülőhazánk iránti mélységes sze- Toth János, könyvtáros: Pöcze etet. Célunk, hogy tiszteljük és ■^.n°*n^’ bizalmiak: Dr. Nyárig nindenkor betartsuk togauott ha-Miklós, Lovag Rudolf, ellenőrök: ank törvényeit és ápoljuk, a de- Sráj János, 1 óth Ferenc, Batal-^mokrácia hagyományait, amelyek ka István, vigalmi bizottság: réven könnyeimen viselhetjük Vajda István, Sport intéző: Tö-léletünk terheit gyermekeinkkel rök István, háznagy: Vajda 1st- együtt. ván. Hivatalos lap: Bethlehemi 9. Szeretettel hívjuk magyar Eiiradó. estvéreinket, lépjenek be e jóté­cony célú magyar intézménybe. A temetkezési segély biztositás dyan jutányos, hogy 25 év volna zükséges ahhoz, hogy a tag befi­­tesse a tőkét, amit egyszerű be­­izetés után kap az örökös. 10. Az Egylet minden hónap első vasárnapján este 8 órakor artja gyűlését a magyar mur kásotthonban. Az egyesület a havi gyűléseit minden 3-ik keddjén tartja. BETHLEHEMI AMERIKAI MA GYÁR DEMOKRATA KÖR A Kör célja: Egyesíteni a Magyarországból ideszármazott amerikai polgáro­kat és polgárosidni óhajtókat, azon célból, hogy a Kör kebelé­be való társulás révén minél job­ban megismerhessék az amerikai törvénveket m szokásokat « azokat elsajátítván, politikai jo­gaik és kötelességeik gyakorlás:-' által minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a hely; iiint az állami és nemzeti közélet­nek. Gyűléseit tartja minden hó első /asárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Magyar Házban (Cor. 3rd and Evans Sts.) TISZTVISELŐK: Diszelnök: Wargyas Michael Elnök: Demkó Julius S., alel nők: Simon Károly, titkár: Dem ko Julius S. (708 Broadway,------------OCIO­AZ AMERIKAI MAGYAR RE­­FORMÁTUS EGYESÜLET BETHLEHEMI OSZTÁLYA Az Evans St., 1016-20 szám alatti székházban a hivatalos órák továbbra is változatlanul szerdán, csütörtökön és pénteken vannak este 6-tól 8 óráig. E hivatalos órák alatt az iroda mindkét biz­tositási osztály tagjainak, tehát a 90. számú osztálynak és a 373. sz. osztálynak rendelkezésére áll. Ezenkívül a 2 osztály uj veze­tője lakásán is készséggel fogad bejelentéseket akár személyesen, akár postán, vagy telefonon, a következő címen: Kürz János, 265 W. Fairview St., Bethlehem. Pa. Telefon UN 7-0070.

Next

/
Oldalképek
Tartalom