Bethlehemi Hiradó, 1961. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1961-03-17 / 11. szám

1961 március ! 7 BEÍHLÉHEMÍ HÍRADÓ REV. SZABÓ ANDRAS: JEGYZETEK MAGYARORSZÁGI UTÜNKROL 1960 julius 3-tól augusztus 3-ig. (Folytatás) 3. Noha körülöttem mindenki jóizüen falatozott és iyogatott, nekem nem volt időm Unger Mama által utravalóul adott ennivaló fogyasztásához. Az, hogy minél többet Ts­­sak a vidékből a vonat ablákán át és minél több egyénnel vált­hassak ha csak néhány szót is, elterelte figyelmem a testi éh­ségről. A vidék, amerre vonatunk halad gyönyörű, már folyik az aratás. A kalászok gazdagon megtelve hajtják meg fejüket. Az állomások körül, vagy uda­­rán, mindenütt láthatók virág­­ágyák, sok, sok jól öl özött, táplált gyermek Ő3 fia'alság. Nem kell ezeknek patikából vett pirositó. Debrecen, Hódmezővásár, Nyíregyház, Kisvárda vidékén a föld könnyebben mivelhető s a talaj, más, mint a szülőfalum, hegyes, völgyes, dombos, par­tos határában és a szomszédos községekben. D. u. 3 óra lehetett, ahogy beé keztünk a kisv'rdai állo­másra, ahol János öcsém, só­gornőm, fiuk, félesége és uno­kájuk vártak. Az öc°ém el­ment mellettem anélkül, hogy megismert volna. Én. szólítot­tam meg. Részemről végtelenül bol­dog voltam úgyis látni őket, ahogy vannak azok után ami volt, történt. Fő az, hogy egészségesek, van otthonuk. A megérkezés ut'n kissé megmosakodtam és nemsokára azután sógornőm gazdag ebéd­^ KÉRJEN MINDEN ÜZLETBEN^ VAGY RENDELJE MEG TELEFONON ÉS MI A HÁZÁHOZ SZÁLLÍTJUK PIFF’S SZÓDAVIZÉT TELEPHONE: UN 7-3707 UGYANCSAK NÁLUNK MEGRENDELHETI Piknikre — Clambake-re — Party-fa — Lakodalomra Keresztelőre-----összejövetelre, valamint házi használatra |®=A VIDÉK LEGFINOMABB SÖREIT1^ PRIOR OLD READING VALLEY FORGE RHEINGOLD HELYI SÖRÖK HELYI SÖRÖK FRANK PIFF & SON BOTTLERS AND DISTRIBUTORS 318 E. Fifth Street (Rear) Bethlehem, Pa. del és vacsorával ljtott el ben­nünket. Meg kell jegyeznem, hogy az abaujvjri nők, ha Sza­bolcsba kerülnek is, kitűnő sza­kácsnők és házi asszonyok maradnak. Az csak termesze- j tes. Hogy minden hazai sze- < génység mellett is került a szi­­verősitő, vidámitóból is az asztalra. Mégha utolsó gara­sukat adták volna is érte, ezekből is kellett, hogy legyen. Mert hát már az csak nem le­het, hogy vendégünknek enni adunk, inni meg nem. Ez a magyar embernek természetes volt, az is marad. A nap és este hátralévő részét, beszélge­téssel, ösme.kedéssel töltő áük. János öcsém, tanítónak ké­szült. El is végzett néhány akadémiát, de hogy én kijöt­tem Amerikába, otthon ma­radt a gazdálkodást folytatni, mikor a ki jövetelemkor bérbe adott földek bérlete lejárt. De alig indult el, besorozták kato­nának. Aztán jött az első há­ború. Mikor annak végeztével hazakerült, újra élőiről kellett kezdenie. Mire újra elindult, haza-ment édesapánk, aki a földmivelésben mint szüleinek egyetlen gyermeke, “balkezes" maradt. Seres János öcsénk, a rajtanár, "loétbalkezésnek nevez egyeseket. "Hogy béke legyen a családba, hát elment a Hangya Szövetkezetbe dol­gozni. Időközönkénti tanulása és a gyakorlat által, sikerült is magát annyira feldolgozni, hogy Kisvárda egyik legna­gyobb és leglátogatottabb szállodájának lett a bé lője. — Mire itt is annyire vitte, hogy már tizenhat alkalmazottja volt, újra jött a háború, neki is fiának is el-kellett menni, mire majd betegen és koldus szegényen újra hazakerült meg egy kanaluk se maradt, a jó otthonmaradottak mindenét elvitték. A sógornőm, mindent maga után hagyva az oroszok elől, biciklin Kisvárdáról szü­leihez, Abaujvárra ment. A szü lei hagyatékból, adóssággal pó tolva szerzett egy kis otthont, pár hold szöllőt és van állan­dóan két kecskéje, néhány ma­laca és tyúkja melyeket a só­gornőm gondoz, adja nekik az enni valót, ő meg az egyik helybeli, vállalatnál éjjeli őr és közben segít amennyiben ide­je és kora engedi a szőllőt, há­­zatáját rendbe tartani, aztán él a múltban. A hajnal elmúlt, ahogy aludni tértünk. (Folytatás következik) WILLIAM PENN FRATERNÁ­­LIS EGYESÜLET, BETHLE­­HEMI 98-IK FIÓKJA i Alakult 1908 augusztus 10-én-! Tagja lehet az egyesületnek az i Egyesült Államok területén lakó,- kifogástalan életű, testileg és- szellemileg ép és egészséges férfi t vagy nő vallás, nemzetségi kö-j . ! lönbség nélkül. Felvételi korhatár . 1 65 év. . I Az egyesület kötvényei között t j megtalálhatók a megtakarítási, az s iskoláztatási tervek, életjáradé kok, valamint az olcsó terméaze ,j tü, s csak elhalálozás esetén se­­| gitséget nyújtó biztosítási tervek 3lugy mint a mortgage, vagy kü- 1 lönböző időtartamra szóló (Term igen olcsó, s éppen ezért kész-í pénzzel nem biró biztosítások j Az egyesület bevezette újabban a családi és egyéni kórházi biz-1 tositásokat is. Biztosítani lehelj bármely családtagot napi 7.5 0-től ’ 20.00 dollárig terjedő összeg erejéig a kórházban eltöltött idő-i tartamra, plusz, a kórházban felmerülő egyéb költségek, vala y mint az orvosi; operációs költse z gek megfizetésére. Ugyancsak a f legújabb tervek közé tartozik a 1 övedelem biztosítása. (Income r Protector). Ez a biztosítás egy ■ esztendeig, sőt házhoz-kötött be- 4 tegség esetén további 4 észtén*- dőn keresztül is havi garantált- j összeget fizet. Az egyesület által z ; kibocsátott kötvények legtöbbje- j már 2 év után is készpénzének y .el bir. A kötvények készpénzér- j :i téke mindenkor beválthatók t1 megfizetett biztosítási értékre is,, a mely a kp. összegénél lényegesen g! magasabb. Ilyen esetben további y biztosítási dij nem fizetendő. A fenti tervekről készséggé a ad bővebb felvilágosítást az • egyesület ideiglenes kerületi szer­vezője TARSI GYULA, k.nek az 1 itteni irodája 410 Adams Street alatt van Bethlehemben. Telefon ' szám: UN 8-41 02 . Az iroda hivatalos órákat _ | tart minden kedden és csütörtö­­_ , kön d. e. 9 órától d. u. 4 óráig „j és minden szombaton d. e. 9-től, r;jd. u. 1 óráig. j I Az életbiztosítás itt Ameriká­­s I ban nem csak azt az összeget 3 garantálja, amit megtakaritot-l k tunk, hanem éppen akkor, amikor z a legnagyobb szükség van rá sze­­retetteink részére kifizeti azt az t összeget, melyet megtakarítani szándékoztunk. Családja érdekében és saját érdekében is, csatlakozzon mi'j előbb Amerika legnagyobb ma gyár egyesületéhez. TISZTVISELŐK: Elnök: Géza Lang, 2006 Vlichael St., alelnök Béla Richtei, titkár: ifj. Lan István, 1066 De­laware Avenue, Tel. UN 8-0140. Ellenőr és jegyző: Freund Simon, Számvizsgálók: Demkó Gyula és Id. Lang István. Hiva­talos lap: Bethlehemi Híradó. , Női osztály tisztviselői: Elnök: Demkó Gyuláné, Phone UN 7-3383, alelnök: Sülé Sán­­dómé, titkár: Freund Simonná, ellenőr: Dömötör Lajosné, jegy­­í ő: Kiss Jenőné.--------ooo -.... i—" Í A KAPISZTRÁN SZT. JANOS i RÓL ELNEVEZETT R. KÁT. TEMPLOM ÉS BETEGSEGÉLY i Ző EGYLET, BETHLEHEM, Alapittatott 1905 julius 16-án Ezen egylet gyűléseit tartja 1 minden hónap harmadik vasár- : ■ |napján az uj templom alatti base- ] ^ment helyiségben. Ha valamely , • jt«<? megbetegszik. ugv kériíik ] > hogy azt azonnal jelentse be a 'titkárnál, Józsa Mihálynál, 1041 ÚJRA EMBERVADASZAT magyaror:zágon A Magyar Távirati Iroda je­­nti: "A Belügyminisz érium érvéi államellenes szervezkedés após gyanúja miatt előzetes le­­rtóztatásba helyezték — mint a ;ervezkedés vezetőit— Körmén­­y Szilveszter volt Hunyadi-pán­­ílos zászlós, Lónárd Ödön bűn­tett előéletű volt piaris'a szer­ves, Bolza Marietta volt gróf ichy Domonkosné, Tabódy Ist­án büntetett előéletű rk. pan, orábban horthysta katonatiszt. :vav L'szhS büntetett előélatü :. pao, Kiss László rk. oao bu­­anesti továbbá Parlay Ödön volt sztercita szerzetes pé"si és Löl­­y György büntetett előéletű rk. ap dunabogdányi lakosokat.’’ VILÁGTÜKÖR i (Folytatás az első oldalról) iralom országául akarja feitün­­etni. Amerikában már ma sincs asztályimperializmus. (csak az mént bűntettek meg börtönnel és milliós pénzbírságokkal 28 nagy villanygyárat ár összeesküvés miatt és folyik a legnagyobb amerikai gyárvállalat a General Motors hasonló pere is.) Eljön az idő, amikor az amerikai indi­vidualista népjóléti állam a sza­badság atmoszférájában olyan nagy mértékben ad boldogságot a népnek, amelyet Kruscsev a maga falanszter rendszerével so­hasem lesz képes utolérni, mert íz együtt adja az egyéni szabad­ságot a népj óléttel. * FENNTARTJUK, hogy "ame­rikai imperializmusról beszélni tudatos rosszhiszeműség.” Ame­rika csak feltartoztatási pol.tikát folytat és nem törekszik hódítá­sokra. Az individualista világné zet meglévő területi állomány ép­ségén őrködik. Defenzivában van, nem pedig offenzivában, mint a Moszkva-Peiping tengely”, irtuk. S ha már annyit beszélünk im­perializmusról , jusson eszükbe Tito, ciki azért szakított Sztálin­nál, mert nem engedett beleszól­ni Jugoszlávia ügyeibe, nem ment bele abba, hogy Jugoszláviát alá­rendelje a Szovjet gazdasági ter­veinek. Sztálin halála után Krus­csev sietett Belgrádba bocsánatot kérni, de Tito csak mosolygott és ma is vigyáz az önállóságára, nem akar világnézeti gazdasági kolónia lenni. Mi tudjuk, hogy a Szovjet é3 a kommunista erőszakuralom alatti keleteuropai országok vi­szonya nem közönsége kolonia­­lizmus, hanem a világnézeti elem, az osztályharcos (zempont a fő­­motivurra. A politikai becsületes­ség és intelligencia nem engedi, hogrv ezt el ne'ismerjük, de pél­dául Magyarország is be van kap­csolva a Szovjet nagy ötéves ter­vébe. A magyar ötéves terv úgy van megszabva, hogy segítse az orosz ötéves tervnek sikerét s ezért is van, hogy a magyar ipari és gazdasági tervezés nem bir teljes önállósággal és hogy élel­miszerek, amelyekben azelőtt kánaáni bőség volt Magyaror­szágra, néha hetekre és hónapok­ra eltűnnek a piackról. . . Az 1956-os forradalom kitörése kö­rül nem kis szerepet az is, hogy a Szovjet és Magyarország közti kereskedelmi szerződés szövegét sohasem hozták nyilvánosságra és megannyi sürgetés dacára máig istitkolják. . .Ez gyanittatja, hogy a világnézeti osztályTiarcos front­közösség szempontját Moszkva nem kezeli puritán módon. . . Vagyis bizonyos mértékű gazda­sági kolonializmus alatt tartja Magyarországot és sors'ársait, — ha már ezúttal is eltekintünk at­tól, hogy a Szovjet azon beavat­kozását, amellyel Yalta kijátszá­sával és fegyverés erővel feldik­tálta a parányi kommunista ki­sebbség uralmát, közönséges ko­­lonializmusnak minősítsük. Annyi kétségtelen, hogy ez az erőszak világnézeti imperializmus volt és az is marad, amíg a magyar nép megkapja a szabad választások és önrendelkezés jogát, amelyhez Kruscsev annyira ragaszkodik az afrikai, primitív bennszülöttek CIPŐK MINDEN CSALAD RÉSZÉRE CIPŐ-javitást mi szakszerűen végzünk. Forduljon bizalommal hozzánk !alex SHOE ST0RF & REPAIRING SHOP 832 E. 4th St. Bethleheir Phone UN 6-1372 AZ AMERIKAI MAGYAR RE­­FORMA TUS EGYESÜLET BETHLEHEMI OSZTÁLYA Az Evans St., 1016-20 szám alatti székházban a hivatalos órák továbbra is változatlanul szerdán, csütörtökön és pénteken vannak este 6-től 8 óráig. E hivatalos órák alatt az iroda mindkét biz­tosítási osztály tagjainak, tehát a 90. számú osztálynak és a 373. sz. osztálynak rendelkezésére áll. Ezenkívül a 2 osztály uj veze­tője lakásán is készséggel fogad bejelentéseket akár személyesen, akár postán, vagy telefonon, a következő cimen: Kürz János, 265 W. Fairview St., Bethlehem, Pa. Telefon UN 7-0070. Rév. Lén irtot a negyvenes évek végén “összeesküvés címén hét évi börtönre Ítélték. A többi papnál is politikai elitélést jelent a “büntetett előélet”, p Bolza Marietta néhai gróf Vi­gyázó Ferenc unokája, aki va­gyona nagyrészét a Magyar Tu­dományos Akadémián hagyta.--------------DUÓ-------------­AZ AMERIKAI TELEVÍZIÓS ADAS ÁTVITELE EURÓPÁBA Az amerikai televíziós adás vé­tele Európában dr. Rosen asztro­­fizikus nvilatkozata szerint már valószinüleg 1 962-bcn h hetsé^es­­sé válik h érőm masters'ges égitest segítségével, mel-ek 35,000 km. magasságban a Föld sebességével keringenek a Föld körül. BETMFMI MAGYAR EGYLETEK KALAUZA E. 4th St.. telefon UN 6-9593 vagy UN 6-1600, annak a nap­nak a megjelölésével, amelyen a betegség kezdődött. Ezen vallásos egyletnek van gyermekosztálya. Minden katoli­kus szülő gyermekét 2 évestől 16 éves korig csekély havi fizetés mellett bebiztosíthatja Steierlein Jánosnénál, a gyermek osztály ügykezelőjénél, 672 Hayes St., Phone 8-1332. Az elhalálozást szíveskedjen mindenki az elnök­nél bejelenteni. TISZTVISELŐK: Diszelnök: Ft. Reseterics Jó zsef plébános. Elnök Pénzes Jó­zsef, alelnök: Stayer János, tit­kár: Józsa Mihály, 1041 E. 4th St., telefon UNi6-9593 vagy UN 6-1600. Pénztáros Kapusi F. Dá­vid, 1021 Delaware Ave. Jegyző: Schmidt Ferencné. Számvizsgá­lók: Stayer János s Barilovics Fe­­íenc. Beteglátogató: Stayer Já­nosné. Gyermek osztály ügykeze­lő: Steierlein Jánosné. Bizalmi férfiak: Idős. Lang István és 1 óth Markus. Egyleti orvos, Dr. John Kubek. Hivatalos lap: Bethlehem Jiradó. A Női Osztály tisztviselői: Alakult 1935 március 5-én Elnöknő: Kozó Istvánná, alel­­nöknő: Stayer Jánosné, pénztá­ros: Kukoda Imréné. Gyűléseit tartja minden hónap harmadik vasárnapján délután 2 érakor a templom alatti basement helyiségben.----------------ooo-------------­A BETHLEHEMI ELSŐ MA* GYÁR DAL- ÉS ÖNKÉPZŐ EGYLET 511 Atlantic St., Bethlehem, Pa. Phone UN 6-9451 Alapittatott 1905-ik évben Az Egylet célja egyrészt a ma ?yar nyelv és kultúra megőrzése, a nemzeti öntudat fenntartása, a testvéri összetartozás ébren tár­ása és ápolása. Másrészt segíteni honfitársainkat az uj haza életébe beleilleszkedni. A rendes és pártoló tagok kö­­elessége e célkitűzések önkéntes és önzetlen munkával való meg­valósítása, illetve támogatása. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokat, tánc­­mulatságokat, piknikeket és elő­adásokat rendez. Az Egylet 1957 év óta a ma­gyar sporté támogatására otthont ad a Hungarian Liberty Sport Clubnak. TISZTVISELŐK: Sráj János elnök, Jászfy Jó­zsef alelnök, Paizs Lajos titkár, Tóth János pénztáros. Fekete László jelentő titkár, Kotzmann Gyula és Greenstein Helen el­lenőrök, Lovag Rudolf és Waller Sándor bizalmiak, Pöcze János és Ubitz Károly könyvtárosok. A vigalmi bizottság tagjai: Farkas Lajos, Mikisits Ferenc, Lovag Rudolf, Lovag Rudolfné, Mrs. Zarics Amália, Mrs. Sylvesz­­ter Julia. Kotzman Gyuláné, Greenstein Helen, Farkas Lajos­né, Paizs Lajosné, Sráj Jánosné. Sajtó-mcgbizott, Kvochák István Háznagy, Rozsás János. Hivata los lap, Bethlehemi Híradó-----------ooo-------------­BETHLEHEMI AMERIKAI MA GYÁR DEMOKRATA KÖR A Kör célja: Egyesíteni a Magyarországból ideszármazott amerikai polgáro­kat és polgárosidni óhajtókat, azon célból, hogy a Kör kebelé­be való társulás révén minél job­ban megismerhessék az amerikai törvényeket és szokásokat s CZAPKÓ JÓZSEF ÓHAZAI SZABÓMESTER 725 E. Fourth St. Bethlehem, Pa. Phone UN 6-5043 Elvállal és szakszerűen készít minden szabó szakmába tartozó munkát. — Uj öltönyök, felöltők, télikabátok készítését. Javítási munkákat, tisztítást és vasalást. SOUTH BETHLEHEM KEDVELT ÉS NÉPSZERŰ SZABÓSÁGAI ALEX BODY WORKS AUT6-HUZATASI SZOLGALAT Elsőrendűen felszerelt autó ka rosszéria javító műhely. Elvál lal uj munkát, valamint javí­tást és festést a Iegcsinosabb kivitelben és jutányos áron ALEX FEJES SÁNDOR óhazában kitanult szakember 420 BROADWAY (Hátul) Five Points Bethlehem Phone UN 8-1941 Pártolja hirdetőinket! KELL A GARAS mindenkinek, — tartja a magyar közmondás. — Viszont azzál is tisztában kell lennie minden olvasónknak, hogy egy lapot csakis az előfizetői tarthatnak fenn. A napról-napra emelkedő papírárak súlyos terhet jelentenek az amerikai lapkiadóknak és megérti a szives olvasó, ha arra kérjük, hogy Kill IliF RF A IIP ELŐFIZETÉSI DIJÁT a lejárat után. — A magyar emberben meg van az a szép jellem­vonás, hogy amit rendel vagy vásárol, azért becsülettel meg is fizet. Tehát ha másnak kell a garas, mit szépítsük a dolgot, ne­künk is szükségünk van arra. Ne csak ön újítsa meg előfizetését, de szerezzen egy uj előfizetőt is. Küldje az összeget postán ezen címre: BETHLEHEMI HÍRADÚ (BETHLEHEM HUNGARIAN NEWS) 1139 E. THIRD ST. Phone UN 6-1252 BETHLEHEM, PA, azokat elsajátítván, politikai jo­gaik és kötelességeik gyakorlása által minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a helyi mint az állami és nemzeti közélet­nek. | Gyűléseit tartja minden hó első ^vasárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Magyar Házban (Cor. 3rd and Evans Sts.) TISZTVISELŐK: Diszelnök: Wargyas Michael Elnök: Demkó Julius S., alel­nök: Simon Károly, titkár: Dem ko Julius S. (708 Broadway, Phone UN 7-3383), Jegyző: Zaun Frank Jr., pénztáros: Varga John, ellenőrök: Molnár György és Juhász István, trusteek: id Láng István, Kulcsár István, Stanko Márton, Monek Márton és Edraney István. A KÖR Nől-OSZTÁLYA Alakult 1939 április 2-án Elnöknő: Mrs. Rose Babos, 7<44 Wyandotte St., Phone UN 8-0170, alelnöknő: Mrs. Julius Demkó, titkárnő: Steierlein Já­nosné, Tel. UN 8-1332, jegyző­nő: Birkás Gyuláné, ellenéi nő \lrs. Julius Szajkó, pénztárosnő: Mrs. Jenő Kiss, számvizsgáló: vlrs. Louis Dömötör, trusteek: vlrs. Louis Török, Mrs. Joseph ■toseman, Mrs. Andrew Magyar is Mrs. Emma Rácz. Jogtaná­csos: Edward Ruyak. Hivatalos ap a Bethlehemi Híradó.--------------- —»—----- - — MAGYAR MUNKÁS JÓLÉTI ÖNKÉPZŐ EGYLET 1110-12 E. Third Street Alakult 1917 november 17-én 1. Az Egylet célja jóléti alapot fénntartani, amely a tagoknak annyi dollár temetkezési segély izet, ahány jótálló tagja van az Egyletnek Évi tagsági dij $5.00. 2. Egy évi tagság után a női tagok $25.00 szülési segélyben észesülnek. 3. Az egylet tagja lehet min fen fizikailag és szehlemileg egészséges férfi és nő vallási és politikai hovatartozásra való ckmtet nélkül. 4. Az t-gylet minden jótékony­sági intézmény gyűjtési akcióját támogatja. 5. Az Egylet összes ingó és ngatlan vagyona a magyar mun­kás jóléti önképző egylet temet­kezési segélyalapos fizető tagsá­gának tulajdonát képezi. 6. A tagok erkölcsi kötelessé ge a gyűléseken rcsztvenni, a munkásotthont támogatni, az űz­eti forgalmat mindenkor elösegi­­eni és az ósszvagyont ellenőrizni 7. A pártoló tagok egy dollár tagdijat fizetnek évente. 8. A Nulturbizottsag a mun kásotthon ügyvezetője. böfeiada ta szórakoztató kultur-össze,öve­­tek rendezése és a testvéri szel­lem eszméjének elősegítése. Az Egyletnek mindenkor célja volt és ma is célja, hogy a ma­gyarságot összetartsa es ápolja a fogadott hazánk és felejtnetctlen szülőhazánk iránti mélységes sze etet. Célunk, hogy tisztesük és nindenkor betartsuk fogadott ha­zánk törvényeit és ápoljuk a de­mokrácia hagyományait, amelyek révén könnyebben viselhetjük életünk terheit gyermekeinkkel együtt. 9. Szeretettel hívjuk magyar estvéreinket, lépjenek be e jóté­kony célú magyar intézménybe. A temetkezési segély biztosítás dyan jutányos, hogy 25 év volna ziikséges ahhoz, hogy a tag befi­­:esse a tőkét, amit egyszerű be­­izetés után kap az örökös. 10. Az Egylet minden hónap első vasárnapján este 8 órakor artja gyűlését a magyar mue kátotthonban. számára, hogy azt csak étmeneti I állomásnak tekintve kisőbb a parlamentarizmust eltipró mono- | pol eg^párti és monopol állam- ' kapitalista rendszer diktatúráját segítse uralomra. Amerika ettől akarja tre~óvni a népeket és ebhez az individua­lista világ önvédelmi szolidaritá sa nevében jo^a van. . . Fz nem impreializmus, hanem életösztön. Moszkva mindig azzal vádolja világnézeti ellenfelét, amiben ő : vétkezik legtöbbet. És a new yc r­­ki kis magyar újság csak hűsége­sen járt el, — de nem Ameriká­hoz, amelynek szabadságát é’ve­­zi, hanem a Szovjethez hűsége­sen . . . Ha ugyanezt tet‘e volna ja Szovjet ellen és Amerika javá- 12, már talán nem is élne. . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom