Bethlehemi Hiradó, 1960. július-december (38. évfolyam, 27-53. szám)

1960-10-21 / 43. szám

1960 október IA betHleükmi híradó Kovács Elemér üzenete í ______ ji Kovács Elemér, a Lehigh völ- 1 gyben közismert lágyhangu ba- ' ritonistája, aki pár hitel ezelőtt 1 súlyos operáción esett keresztül 1 3 hét után elhagyta az allentowni j1 Sacred Heart kórházat és jelen- |1 leg saját otthonában, (523 Túr- 1 ner St., Allentown) kedves fe- £ lesége ápolásában várja a teljes j felgyógyulást. I Kovács Elemer arra kért fel a j szerkesztőségünket, hogy há lás r köszönetét óhajt kifejezni mind­azon barátokkal, ismerősökkel és j szomszédokkal szemben, akik Ö' 1 Mi újság a Lehighvölgyében? I Futball - Soccer — 1 L bcrty S. C.—Polish Eagles 2:2. Saucen Park 200 néző. Gcllövő: Erzlári (2 ). Liberty: Sohonyay, Sipos, Cse­­lovszki, Szukics, Török, Bogácsi, •Szabó, Eszlári, Varga, Tóth és I Sagliardi. Csere: Szakács. A gyenge napot kifogó Liber­­j ty csak keserves döntetlent tu dott kiharcolni saját otthonában. Az események a következő kép­­;pen alakultak. j A hatodik percre jár az óra­mutató mikor egy ártatlannak [ látszó lengyel támadásnál C.selov- j szki kéjve avatkozik be és a jobbösszekötő 7 méterről a kapu baloldalába yágja a labdát. —| ; I :0-ra vezet a Polish Eagjes. —• | Néhány pere múlva Tóthnak nyílik alkalma az egyenlítésre, de Ihajszállal kapu mellé lő. A 231 percben a lengyel csapat közép-j | csatára elmegy az érthetetlenül j lassú Cselovszki mellett és a ka-I i pújából kimozduló Sohppyay j már nem tudja megakadályozni az újabb goit. 2:0 a lengyelek javára. Ezután Varga éa Caelov­­szki helyet cserélnek. A 31 perc­ben Tóth hibáz jó helyzetben az ^ ellenfél kapuja előtt, de a kö- . vetkező pillanatban szépít a ma gyár csapat. A jobbszélre godró* / dott Eszlári 16 méterről leadott : lövése a kapus keféből kicsúszik |' és feje felett a jobb felső sarokba * esik. 2:1. ' Félidő után némi magyar fő­lény alakul ki, de a lelkes lengyei csapat jól védekezik. Eszlári lö­vése kerül kapu mellé majd Tóth elől ment kifutással a kapus. 12. percei a befejezés előtt egyenlít e Liberty. Jobboldali támadás fut a pá­lyán. Szabó kapja a labdát, az alapvonaltól okosan az ötösre gurít és E zlóri nyugodtan a ka­pu jobbsarkába lő. 2, 2. Rohamoz a mag. ar csapat és az utolsó percben megszerezhetné a győzelmet, de Tóth labdáját Bogácsi két lépésről gyengén a ka us kezébe guritja. Sajnos a Liberty nem mutatta azt a játékot, amit az utóbbi mérkőzéseken megszoktunk tő­lük. A védelem bizonytalanko­dott, a fedezetek pedig sokszor a csatárok nyakára vitték a labdát és későn húzódtak vissza. A csa- i patból csak Eszlári és Varga já-] tékát lehet kiemelni. A Hungarian Liberty jövő va­sárnap ismét otthonában játszik kupamérkőzést a Donau febva-1 ben ellen. Dafti 1 Magyar Szabadságharcos SZövetség nyilatko­zata a forradalom negyedik évfordulóján UNIVERSITY DRY CLEANERS launderers (Vegytisztító és ing-iir.osoda megkülönböztetéssel) Alfred Friedman tulajdonos — 25 évi gyakorlattal bir. 232 E. 5th Street UN 5-2021 Bethlehem, Pa. A SZABAD REFORMÁTUS EGYHÁZ NAGY ÉVFORDULÓ BANKETTJE OKTÓBER 23-ÁN Az Adams Street-i Szabad Magyar Református Egyház va­sárnap, október 23-án, az 1956- os dicsőséges magyar szabadság­­harc évfordulóján nagy évfordu lói bankettet rendez az Önképző kör 511-13 Atlantic Street alatti nagytermében. Ez egyike lesz a leghangulato­sabb magyar testvéri találkozók nak. Remek vacsora és kivál j zórakozás lesz és a zenét 1 óta János hires orchesztrája fogja izolgáltatni. Hozzájárulás szemé­­yenként $2.50. Aki kedves magyar környezet­ben, muzsika és vidámság között akar eltölteni egy élvezetes, estét, már most jegyezze elő a dátu­mot: október 23-án, vasárnap délután ötkor. Legyünk ott szá­$1.50-ES ESTÉLY AZ ÖNKÉPZŐKÖRBEN Az Önképzőkörben tartott M .50 estélyek köztudomás sze­­int remekül beváltak, minden | észtvevő pazarul mulatott. A, egköZelebbi ilyen estély jövő hét vasárnapján október 30-án lesz íz Önképzőkör nagytermében s • •zuttal is minden megtörténik logy a résztvevőknek emlékeze- ' es vidám esetében legyen része. A talpalávalót Tóth János hi­es orchesztrája fogja huzni. ■— este 8—10-ig sört és felvágottat zolgálnak fel, tánc 8:30-tól I 1 :30-ig. Senki se mulassza el :zt a nagyszerű szórakozási bár­­;aint!---------------non---------------4 kongresszusi választá­sok Pennsylvániában Allentownban Dániel V. Hoch ! ■olt allentowni polgármester a de I nokraták jelöltje a kongresszusi i cépviselőségre William S. Curtin | rddigi republikánus képviselővel I izemben. Mint a legtöbb más1 jennsylvániai választó kerületben tt is erős harc várható a két je­­olt között és a gvőzelem kevés izavazaton fog múlni. Összesen 1 6 demokrata, 1 3 epublikánus kongresszusi man­­látum és egy rendszerint republi- > cánus kerületben egy üresedés orsóról van szó. George I. Bloom, a republiká­­ius párt állami elnöke úgy nyi­­atkozott. Hogy reméli a republi­kánusok megtartják birtokállo­­lányuikat és még négy mandátu­­not nyernek hozzá. John S. Rice, z állami demokrata párt elnöke zintén azt reméli, hogy uj man- | atumokat szereznek a mostani, 6-hoz. i Az uj mandátumok reménye • óként ahhoz fűződik, hogy mind­­gyik párt a maga elnök’elöltjé­­ek győzelmét reméli s a győztes i lnökjelölt listáján aztán több : ongresszusi képviselőit is bejö- i et. • •< laoszi VEGYTISZTÍT AS =1ES ŐSZI ruháit adja vegytisztitásba és vasalásba MOST ' NEW TREATMENT — DYNAMIC PROCESS EXCLUSIVE A legmesszebbmenő figyelmet adunk minden egyes ruhadarab­­n*k.—Munkáink jótállással és biztosítással vannak összekötve A mi GŐZ-VASALÁSI ELJÁRÁSUNK tartósabb szolgálatot biztosit a vasalásnak 708 E. FOURTH STREET BETHLEHEM. PA. Phone UN 6-2242 School Shoes $4.98 fc $8.98 Free Pencils with Each Purchase PAUL ALEXY 209 E. THIRD ST. BETHLEHEM, PA. sa Végre azokat a határozatokat a magyar ügyben, melyekkel mindezideig adósa a világszerve­zetnek. Az ENSZ jövője is attól függ vájjon hajlandó-e és képes-e o szovjet gyarmati uralommal szemben Ugyanúgy érvényt szerez ni alapokmányának, tekintélyé­nek és saját határozatainak, mint ahogy azt máshol teszi. A száz­­-mllió kelet-középeuropai nép ön­­-< nc'elkezási jogának helyreállitá­­•a nélkül nincs igazságos és tisz­tességes nemzetközi rend és nem eiiet békés együttélésről, lesze­­elé ről, vagy tartós békéről be­­zélni. A Ma gyár Szabadságharcos : zöve'.ség a forradalom negyedik ü fordulóján követeli az elnyo­­rett magyar nép nemzeti önren­delkezési jogának érvényesítését. kz FNSZ határozatainak vegre­­isjtásaképen követeli a szovjet •sapatek kivonását Magyaror­­zágról és a szabad, befolyásmen­és titkos választások tartását lemzetközi ellenőrzés mellett, togy Magyarország elfoglalhassa rél ó helyét a szabad népek nagy saládjában. Király Béla tábornok ügyvezető elnök Dr. Váli Ferenc egyetemi tanár társelnök A NEMZETISÉGEK KÉPVISELŐINEK TALÁL­KOZÁSA RICHARD NIXOUNAL Gyászünnepély a Magyar Házban október 23 A Bethlehem és környéke magyar egyházak és egyletek Nagy­bizottsága 1960 OKTKBER 23-án VASÁRNAP délután 2 óra 30 perc kezdettel GYÁSZÜNNEPÉLYT rendez a MAGYAR HÁZ­BAN az 1849 október 6 és 1956 október 23 évfordulók alkal­mából az alábbi műsorral: Amerikai és Magyar himnusz hanglemez kísérettel. Megnyitó ima Ft. Reseterics József r. kát. plébános. Ünnepélyt megnyitó üdvözlés: Nt. Ormai János esperes a Nagybizottság elnöke. Szavalat: Petőfi ‘‘A bilincs’’ Pőcze Jancsika. Angol ünnepi üdvözlés: Hon. Earl E. Schaffer, Bethlehem város polgármestere. , Zene és énekszám: Bánk Bán c. operából hanglemezen. Szavalat: Tollas Tibor “Bedádogoznak minden ablakot” Vaj­da István. Ünnepi előadó bemutatása: Rév. Dr. Nyáry Miklós bemutatja Dr. Tompa Sándor orvos, volt óhazai egyetemi tanárt. Ünnepi előadás: Dr. Tompa Sándor az 1956-os események hiteles szemtanúja és átélője személyes élményei alapján. SZÜNET Zene és énekszám: “Nándorfehérvári Oratórium” szerzője Tamás Gergely Alajos Ferencrendi barát az óhazai bör­tönben szerzetté ezen hazafias vallásos müvet. Előadás: “Utazásom az óhazában 1960 nyarán" Mrs. Eva Schatz tanárnő, személyes élményei. Záró ima: Nt. Szabó Zoltán ref. lelkipásztor. Záró énekszámok: Hanglemezen. Műsor bemondó: Pénzes József a Nagybizottság titkára. Szeretettel hívja a Nagybizottság az egyházak és egyesületek összes tagságát a Lehigh völgyi magyarságot és minden barátját erre a valóban hazafias ünnepségre. Magyar szívvel A NAGYBIZOTTSAG ELADÓ Egy jókarban lévő Ebédlő-szo­ba bútor jutányos árun eladó.— Érdeklődők további felvilágasi­­tásért hivjának a következő tele­fon számot: HE 4-9333. KERESTETIK Idősebb asszony vagy házaspár kerestetik akik elvégzik az főzést valamint uáztakaritást. A házas­pár kap külön szabát és teljes el­látást. Érdekeltek hívjanak ezt a telefon számot: UN 7-0274. Richard Nixon alelnük szeptember 1 9-én, ugyanazon napon, amikor Kruscsev megérkezett az E. N.-be, a nemzetiségek 202 képviselőjével egész napos konferenciát tartott az ország fővárosá­ban. A csoportok résztvettek a Fehér Házban tartott konferencián is, ahol Eisenhower elnök beszélt. A 19 államból megjelent 25 csoport képviselői között balról Béla Fengelics, mel­lette Stephen Egresi, Victor Fábián és Joseph Bochkay, vala­mennyien Chicagóból, a chicagói magyar szabadságharcosok kép­viseletében és Nixon. MAGYAR RÁDIÓ-ÓRÁK Halgassa a WGPA állomáson minden szombaton d. e. 11 :0( órától 1 1 :30-ig és minden va sárnap d. u. 1 2:05 órától 1:0( óráig. TÓTH JÁNOS MAGYAR ZENEKARA (Zene minden alkalomra) Phone: UN 6-6784 or UN 6-3078 IKK A VÁMMENTES CSOMAGKÜLDÉS MAGYARORSZÁGBA U. S. Relief Parcel Service egyedüli hivatalos, képvise­­te Bethlehemben és környékén. Minden rendelés a beér­kezés napján lesz továbbítva légi posta utján. Az angol napi lapokon kívül, magyar napi és heti, képes híradó, sport lapokat is árusítjuk. Magyar RÓZSA PAPRIKA, Sosborszesz, Magyarország térképe is kapható. Kérjen IKKA-TUZEX, árjegyzéket KÉRY J. IMRE 703 E. 4th Street UN 6-9603 Bethlehem, Pa. KÁVÉ, KAKAÓ, TEA. SZÖVET, VÁSZON, GYAPJUFONÁL, CIPŐ, ÉPÍTŐANYAG. VÁMMENTES KERÉKPÁR, RÁDIÓ, HÁZTARTÁSI ÉS IPARCIKKEK MEGRENDELHETŐK MAGYARORSZÍG ÉS CSEHSZLOVÁKIA IS RENDELHETŐK területén élő címzettek részére. A csehszlovákiai TUZEX csomagok teljesen külömböznek a magyar IKKA csomagoktól. MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK * Árjegyzéket kívánatra küldünk U. S. RELIEF PARCEL SERVICE, Inc. Phone LEhigh 5-3535 245 E. 80th St. (bejárat a 2nd Ave.-ről) New York 21, N.Y. BRACK MIKLÓS igazgató EMERY J. KERY, helyi megbízott, Bethlehem; Pa, MR. ÉS MRS. JOÓ GYÖRGY FLORIDÁBA UTALTAK Mr. és Mrs. Yoó György (1102 E. 3rd St., Bethlehem) az elmúlt héten Floridába utaztak, ahol ideiglenesen, vagy végleg 845 S. W. 1 3th Court, Miami 35, Fia , szándékoznak letelepedni és öreg napjaikat ott szándékoznak eltöl­teni. A bethlehemi magyarság és mi ia kellemes üdülést kívánunk Yoceknak az uj helyen, hogy a jól kiérdemelt szabadságukat erőben és teljes egészségben él­vezzék. A Bethlehemi Híradó értesíte­ni fogja őket az itt történtekről, r.iert az újságot oda is előfizetek 101-ÍK SZÜLETÉSNAP'ÁT Ü' NEPELTE EGY MAGYAR­­ORSZÁGRÓL BEVÁN­DOROLT ASSZONY Mrs. Theresa Opelz (Bath R. 2) október 1 5-éti kis családi par­ty keretében ünnepelte 101-ik születésnapját, Mrs. Opelz és boldogult f*5r­­e, Jakab mintegy 54 év előtt vándoroltak be a régi Nagyma­­gyarországhoz tartozott terület­ről. Előbb New Jerseyben, hét évvel később pedig Bathon tele- [ fedtek le. Mrs. Opelz, mióta férje 1930 1 aan elhunyt felváltva lakik há­­om gyermekénél, Mrs. John Dornbachnál és John Opeíznél, nindketten Bath R. 2-ben vagy Mrs. Theresa Fipkertnél, Allen- 1 awn, R. 4 , ‘ SZŐKE F-R7SC ELHUNYT Szőke Ferenc (226 Columbia it., Bethlehem) i heresa Orbán férje 61 éves kor ban október I 8-án elhunyt saját otthonában . Szőke Ferenc Magyaro.szágon született és több mint 45 éve élt íérzetünkben. A Bethlehem Steel Zo. Merchant MilL-ben dolgo­zott és tagja volt a Kaphztrán 5zt. János magyar r. k, Egyház­nak . Temetése október 22-én d. e. Í:J0 órlakor a Connell-féle temet- , sezési intézetből a Kapisztrán ?zt. János magyar r. k. Egyház) gyászszertartásával. ______________ I ui VEGYTISZTÍTÓ ÜZEM BETHLENEMBEN Magyar származású Alfred 7riedman, aki 25 éves gyakorlat­ul bir, 232 E. 5th Street-en, jethlehemben, vegytisztitó és ng-mosó üzemet nyitott Pethle­­'.emben, ahol magyarságunk ren lelkezésére áll. Mr. Friedman magyar szülők gyermeke és magyarságunk érde­mit óhajtja szolgálni 25 éves ;yakorlatával. Ha ruha tisztításra ^an szüksége, keresse fel a Uni­versity Dry Cleaners and Shirt aundry-t és ott előzékeny kiszol ;álásban olcsó áron megkapja az* mit elvár. Tegyen egv probá* lála és biztosan meg lesz vele légedve. * I Négy éve, 1956 október 23-án kezdődött a magyar nép spontán, j minden külső befolyástól mentes . j forradalma az ország független­­’.ségének, a nemzet szabadságának • és az egyetemes emberi jogoknak i kiharcolásara, a szovjet gyarmat­­uralom és a magyar kommunista kisebbség diktatúrája ellen. A Magyar Szabadságharcos Szövetség ugyanazokat a jogokat | követeli a magyar népnek is, a vei et egymás után biztosítanak ! Ácsiban és Amikában élő népek­nek. Nem lehet kétféle mértéket, kétféle erkölcsöt alkalmazni a nápek sorsának megítélésében és rendezésében. Ahogy a Kongó népe elnyerhette az önrcndelke. zé i jogát Ugyanúgy a magyar ! népet is megilleti az a jog, ha a i korábbi gyarmati népek Ázsiá­ban és Afrikában egymás után • alakulhatnak át önálló nemzetek­ké a független államukban, ak­kor Kelet- Középeuropa népeinek) 1* biztosítani kell azt a jogot, h.V|om magük döntsenek a sorsuk felöl. • - A Szovjetunió ma fontos je- J lentőséget tulajdonit az Egyesült; Nemzeteknek, amit vezetőjénsk | az őszi közgyűlésen való megje­lenésével is bizonyított. — Ha ennyire tiszteli újabban az ENSZ- et, akkor itt az ideje, hogy hajt­a beteg ágyánál személyesen fel­keresték, akiik üdvözlő kártyáka küldtek neki, vagy levélileg fr’ keresték. Mindazok fogadják Ko­vács Elemér a leghálásabb köszö­netét. Kovács Elemér ígéri, hogy ha felgyógyul személyesen is kí­ván kinek-kinek megköszöni hozzá való jó indulatokat, ame­lyek annyi sok kellemes örömei szereztek neki. Mielőbbi teljes felryógyulás* kivánunk Mr. Kovácsnak, hogy ismét láthassuk munkálkodn magyarságunk körében. HIRDESSEN LAPUNKBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom