Bethlehemi Hiradó, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-11 / 37. szám
8-ifc oldal BETHLEHl'“1 HIRADÖ 1959 szeptember 1 1 MERJEN MIJÉN ÜZLETBEN^ VAGY HENDKUE MEG TELEFONON ÉS MI A HAZAHOZ SZÁLLÍTJUK nv' SZÓDAVIZÉT TELEPHONE: ÜN 7-3707 UJ KORSZAK A HAJÓZÁSBAN Nemrégen még szentül meg voltunk győződve, hogy meghódítottuk ? tengert, hiszen az óceánok vizét hatvanezer tonnás naftaszállitó hajók, cirkálók meg óriás repülőgép-anyahaj ók szelik. Ezért szinte villámcsapásként hatott a hir, hogy a Skate nevű amerikai atom-tengeralattjá ó öt ezer kilométeres mtat tett meg a jégmezők alatt, s pontosan az Északisarkon merült fel, miután — egyelőre ismeretlen módon —, felolvasztotta a felette lévő vastag jégréteget. Mondhatjuk, hogy ez az esemény zavart okozott a hajózás fogalmában. . . . A klasszikus hajózás ma már egyáltalán nem kifizetődő: a hatalmas hajóknak hihetetlen nagy ellenállást kell leküzdeniök, s nem egyszer borza ;ma3 erejű hullámok kénye-kedvének vannak kitéve. Ezért igyekeztek a (hajómérnökök minél nagyobb és súlyosabb “uszó-erődöket ’ épiteni. Azt pedig szinte teljesen elfelejtették, hogy 30—40 méterre a tengerszint alatt nincs se hullám, se vihar, hanem örökös béke honol. A tengeralattjárók minder d g nem voltak elég mozgékonyak, sem nagyobb távra, sem gyorsaságra alkalmasak. A nuk'eáris hajtóérő ebből a szempontból uj, úgyszólván határtalan lehetősegeket nyújt. Az atom-motor épp úgy legyőzi a tenger mélységeit, mint ahogyan a rakéta-motor ! megnyitotta az utat a világűr felled Nem is tudjuk kellőképpen felfogni a technika e nagyszerű vívmányának jelentőségét. Megkezdődik a tenger meghódításának egy uj időszaka, amelyben a tengerészet elhagyja a viz fel színét, épp úgy, mint ahogy körülbelül húsz évvel ezelőtt a re; pülőgépek elszakadtak a felhőktől és nagy rnagr‘ss®go^^a emelkedtek. * Érdemes megír a repülőgép és a tengeral történélmének hasonlata s^gát. A repíi- j lőgép módjára t tengeralattjáró | is növekszik, “er^^^ • s ezzei bőv’d hat^1 ”-e. t-lein te csak ka- I , ,, a lövőben tonai célokat szolgait, „ azonban — akárcsak a repü ögépet is —, polgári szolgálatba állítják. S ha jobban meggondol- ; juk, száz méterre! a tenger színe alatt hajózni, talf.n annyire sem j veszélyes, mint 8i000 méter ma- ' gassan sugárhajtású repü'őgépen átutazni az Északi-sark fe'ett. Az angolok nem várták be a ! Sk ate legutóbbi írtját, hogy fel- í használjuk a rriélyrégi hrjozásl eddigi vívmányait: már e'készi-' I tették egy ötvenezer tonnás | ;atomhajtásu teheiszállitó tenger-, | alattjáró terveit, 180 méter ho z-1 szu lesz, 90 méter mélyben, 25 jcsőmé sebességgel halad majd. I Mennyi idő kel vajon ahhoz, hogy a hajózásnak ez a forradal|ma végbemenjen? Valószínűleg 'nem is olyan sok, mint ahogy elképzeljük. Az utazás feltételei | különben a levegőben is, meg a víz alatt is egyformák maradnak: 'az utast fülkébe zárják, ahol a berendezésen és a stewardess mosolván kivül semmi mást nem lát.-------------003------------ÓHAZAI CIPŐMÉRTÉKEK Többek kérésére alább ismét közöljük az itteni és óhazai cipőmértékek összehasonlitó táblázatát. Különösen most, a tavaszi csomagküldés idején sokai hasznát vehetik ennek a táblázat nak őhazai mérték Itteni mérték 32 — 2 33 _ 2/z-i 34 — 3V2 35 _ 4-41/2 36 — 5 37 _ 5/2-6 38 — 6/2 39 — 7-7/2 40 — 8 41 _ 8/2-9 42 — 9/2 43 _ 10-10/2 44 — II 45 _ II/2-I2 46 — 12/2 LEHIGH STATIONERY COMPANY ahol választékos készletét beszerezheti: IRODÁT ESZKÖZÖKBEN ftS FELSZERELI SEKBEN 14 W. Fourth St. Phone UN 7-9341 Bethlehem, Pa. a a a s a a a a CZfiPKÓ JÓZSEF ÓHAZAI SZABÓMESTER 725 E. Fourth St. Bethlehem, Pa. Phone UN 6-5043 Elvállal és szakszerűen kész-it minden szabó szakmába tartozó munkát. — Uj öltönyök, felöltők, télikabátok készítését. Javitási munkákat, tisztítást és vasalást SOUTH BETHLEHEM KEDVELT ÉS NÉPSZERŰ SZABÓSÁGA! a a 1 I 1 1 VÁSÁROLJUNK U. S. SAVINGS BONDOKAT! Uj Plasztik Fogsorok LEFIZETHETI. MIALATT MAR HASZNÁLJA Törött fogsorok javítása megvárható Teljes fogorvosi kezelés Foghúzás elaltatással vagy érzék telepítéssel Előjegyeztetés nem szükséges RENDELÉS Hétfőn, szerdán, pénteken, • Reggel 9-től este 8-ig Kedden és csütörtökön. Reggel 9-től este 6-ig Szombaton, reggel 9-től déli 1-ig DR. CHARLES MEIL 27 W. Fourth St. Bethlehem PHONE UN 7-9002 BÁRMILYEN EGYHÁZI EGYLETI ÉS ÜZLETI NYOMTATVÁNYOK ÚGYMINT ALAPSZABÁLY-, NYUGTA- ÉS UTALVÁNYKÖNYVEK, MULATSÁGOKRA BELÉPTIÉS SORSOLÁSI JEGYEK, LUNCH TICKET”-EK, PLAKÁTOK. RÖPCÉDULÁK, LEVÉLPAPÍROK, BORÍTÉKOK, SZÁMLÁK, CÍMKÉK, LAKODALMI MEGHÍVÓK NÉVKÁRTYÁK BETHLEHEMI HÍRADÓ NYOMDÁJÁBAN a legizlésesebb kivitelben, mérsékelt árak mellett és a leg rnviflpbb 1 kp*TM1*"'1' 1 roviűeBO ltíuli Deiui ei# - ~ AMERICAN WINDISH & HUNGARIAN PUBLISHING CO BETHLEHEM, PENNA. 1139 E. THIRD STREET Phone UN 6-1252 SZŐRME MEGŐRZŐ SZEKRÉNYEK KERÜLJE EL A TAVASZI NAGY TOLONGÁST TISZTITTASSA KI RUHÁIT MIELŐBB ! Mi teljes felelősséget vállalunk biztosításunk révén tűz-, lopás- és moly ellen, ha szőrméit a mi biztonságszőrme megőrzőnkbe helyezi el. LEGMÉLTÁNYOSABB ÁR LEGKEVESEBB $2.00 Árajánlatot adunk • RUHATISZTITÁSRA • GLAZEOLÁSRA • DIV AT OSITÁSR A Más egyéb dolgok belátás szerint EGY NAPI TISZTÍTÓ SZOLGÁLAT A nyár folyamán, Júliusban és Augusztusban minden szombaton zárva lesz az üzletünk délután 3 órakor 708 E. FOURTH ST. BETHLEHEM PHONE UN 6-2242 NEVESS - HOGY MEGGYÓGYULJ ! A vérnyomás és a nevetés. Majdnem mindennap hallunk te kor_ -o utvaüuua uha/i, __,sy milyen tokán szenvednek magas vérnyonásban. Pedig nemcsak a magas vérnyomás, hanem az alacsony is iok kellemetlenséget okozhat. Eddig ezt “egészséges” beteg- 1 légnek ismerték és az orvostudonány kevés figyelmet szentelt anulmányozására. Azt hitték jgyanis, hogy akinek alacsony a /érnyomása hosszú életű ' lesz. | mert véredényei kevésbé hasznáődnak el, a tapasztalat azonban mást mutat. Mindenki tudja, hogy könynyebb betegség, például nátha után, ha a beteg felkel az ágyból, , szédül, lábait pedig nehéznek ér- j zi. Ilyenkor rendszerint leül az ] ágy szélére, hogy kissé “összeszedje” magát. Ez az összeszedés tulajdonképpen nem más, mint hogy megvárjuk, amig a vér nyomás normálisra fokozódik. A test minden helyzetének meghatározott vérnyomás felel meg. Legalacsonyabb a vérnyomás akkor, amikor fekszünk és legnagyobb, amikor hátunkon fekve felemeljük a lábunkat. Testünk minden helyzetváltozáskor néhány percig megtartja az előbbi helyzet vérnyomás magasságát. Ezért érzünk szédülést felkelés után: az alacsony vérnyomás még néhány percig uralkodik testünkben. Egészséges embernek nem károsak az ilyen vényomás változások. Az utóbbi busz évben meg figyelték, hogy a világ felnőtt lakosságának 25—30 százaléka alacsony vérnyomásban szenved. Némelyek szerint ez a kevés mozgás következménye, mások a kevés és rossz étkezést vagy a modern ember szellemi túlterhelt-MAGYAR ZENF a bethlehemi WGPA — 1100 rádió-állomásról minden szombaton d. u. 1 órától 1:30- óráig valamint minden vasárnap dél 12 órától d. u. 1 óláig Tóth János népszerű magyar zenekara játszik és Mikisits Feri énekel. JASZNALJA KI A JAI ALACSONY \RAKAT! Alka’om Önnek, hogy pénzt takarítson jövő téli szén-szám óján és leszállítsa megélhetési kiadásait. Adja fel rendelését eiefonon még ma! HHZIE B PREMIUM ANTHRACITES W ANTHRACITE SZÉN PREMIUM Engedélyezett széukeresltedc cég SZILAGYI GÉZA ÉS HA 1414 E. 4th St., Bethlehem Phone UN 6-3751 PREVENT FOREST FIRES! William Penn Fraternális Egyesület - Bethlehemi 98-ik fiókja Alakult 1908 augusztus 10-én Tagja lehet az egyletnek az Egyelült Államok területén lakó minden kifogástalan előéletű, a fehér fajhoz tartozó,, testileg és szellemileg épp és egészséges férfi vagy nő vallás és nemzetiségi különbség nélkül. Felvételi korhatár 60 év. Életbiztosítások $500- tol $100,000. Az egylet legújabban bevezette a családi kórházbiztos-tást, mely biztosit a családfőnek heti $150.00, a feleségnek $112.50 és a gyermekeknek $75.00 segélyt a kórházi kezelés időtartamára. A családi kórházé.ztositás vonatkozik az 50 évnél nem idősebb szülőkre és a 21 évnél nem idősebb gyermekekre, ügyedül álló személyek részére is van kórházi biztosítás. Férfi tagok részére bevezette az egylet a magasabb összegű betegbiztosítást öt osztállyal, ahol napi, $2,50; $0.75, $5.00, $7.50 és $10; összegű napi segélyben részesülhetnek betegség vagy balesetből kifolyó munkaképtelenség esetén. Kórházi kezelés esetén ennek dupliáját kapja a biztosított. Cilihez járul még baleseti halál esetén Komoly összegű baleset biztosítás. Az egylet által kiboesájtott kötvények három esztendő után visszaváltnatók vagy kifizetett kötvényre cserélhetők át. A gyermekosztály tagjainak korhatára 16 év. A fenti biztosításokra vonatkozóan részeletes felvilágosítást nyújt Szolga Miklós kerületi felügyelő, aki felhívható irodájában, 410 Adams St. alatt a UN 8-4102, vagy lakásán 727 E. 7th titreeten a UN 5-1218-as telefonszámon. Az iroda hivatalos órát tart: hétfő, kedd, szerda és péntekén d. e. 10 órától d. u. 5 óráig, csütörtökön d. u. 2 órától este 8 óráig, mig szombaton d- e. 10 órától d. u. 2 óráig. Biztosítási ügyekben hívásra készségesen házhoz is megy, TISZTVISELŐK Elnök: Géza Lang, 2006 Michael St.;». Alelnök: Béla Bichter, Szolga Miklós, felügyelők; Titkár: Ifj. Lang István, 1066 Delaware Ave.; Ellenőr es jegyző: Freund Simon; Számvizsgálók: Demkó Gyula s Id. Laug István, Hivatalos lap: Bethlehemi Híradó. NŐI OSZTÁLY TISZTVISELŐI: Elnök: Deml'ó Gyuiáné (Phone UN 7-3383; Alelnök: Sülé Sándorné; Titkár: Freund Simonné; Ellenőr: Dömötör Lajosné; Jegyző: Kiss Jenőné.------------------------OOP- ' \ Kapisztrán Szent Jánosról einevezeti R. K. Templom és Beteg legélyző Egylet, Bethlehem, Pa Alaplttatott 1905 Julius hő 16-án j Ezen egylet gyűléseit tartja minden I lónap harmadik vasárnapján az UJ ^ umplom alatti basementben. Ha vala- ( nely tag megbetegszik, úgy kérjük ■ iogy azt azonnal jelentse be a titkaaal, 2139 Lincoln Street annak f ' lapnak a megjelölésével, amelyen a j betegség kezdődött. Ezen vallásos egyletnek van gyernekosztálya. Minden katolikus szülő ^vermekét 2 Ívestől lft évesig esekólv jabi fizetés mellett bebiztosíthatja 1 Sterleln Jánosnénfil, a gyermek osztály ügykezelőjénél, 672 Hayes St., Phons 8-1332. Az elhalálozást szíveskedjen mindenki az elnöknél bejelenteni. TISZTVISELŐK: Diszelnök: Ft. Eeseterics József plébános. Elnök Barilovics Ferenc, Alelnök: Stayer János, titkár: Joseph Penzes Jr., 2139 Lincoln Straet, Telephone UN 8-5340. Pénztáros Kapusi F. Dávid, 1021 Delaware Avenue. Jegyző: Schmidt Ferencné. Számvizsgálók: Stayer János s Barilovics Ferenc. Betegiátogató: Stayer Jánosné. Gyermek osztály ügykezelő: Sterlein Jánosné. Bizalmi férfiak: Idős. Lang István es Tóth Markus. Egyleti orvos, Dr. John Kubek. Hivatalos lap: Bethlehemi Híradó. A NŐI OSZTÁLY TISZTVISELŐI * Alakult 1935 március 5-én Elnöknö: Kozó istvánué. Alelnöknö: Stayer Jánosué; pénztáros: Kukoda lmréné. Gyűléseit tartja minden hónap harmadik vasárnapján délután 2 orakor a templom alatt basemeuti helyiségben. —----------u oo A Bethlehemi Első Magyar Dales Önaépzo Egy.et 511 Atlantic Street Bethlehem, Pa. Telefon UN 6-9451 Alapittatott 1905-ik évben Az Egylet célja egyrészt a magyar nyelv ős kultúra megérzése, a nemzeti óntudat fenntartása, a testvéri összetartozás ébren tartása és ápolása. Másrészt segíteni honfitársainkat az uj haza életébe beleilleszkedni. A rendes és pártoló tagok kötelessége e célkitűzések önkéntes és önzetlen munkával való megvalósítása, illetve támogatása. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokat, táncmulatságokat, piknikeket és előadásokat rendez. Az Egylet 1957 év óta a magyar sport támogatására otthont ad a Hungarian Liberty Sport Clubnak. TISZTVISELŐK: Lovag Eudolf elnök. Jászfy József alelnök, Paizs Lajos titkár, Tóth János pénztáros, Fejes Sándor jegyző, Kotzman Gyula és Greensein Helen ellenőrök, Pőczc János könyvtáros, Farkas Lajos és dr. Szolga Miklós kultur és vigalmi bizottság, Sárközi Ferenc és Mrs. A. Zárics bizalmiak. —------------ooo--------------Bethlehemi Amerikai Magyar Demokrata K8r A KÖB CÉLJA: Egyesíteni a Magyarországból idezármazott amerikai polgárokat és olgárosodni óhájjókat, azon célból. ogy ” kebelébe való társulás ró én minél jobban megLuüvliésscÁ az merikai törvényeket és szokásokat s zokat elsajátítván, politikai jogaik és ötelességeiV gyakorlása által minél óbb és hasznosabb tagjai lehessenek gy a helyi mint az állami és nemzeti özéletnek. Gyűléseit tartja minden hó ELSŐ asárnapján délután 2:30 órakor a ethlehemi Magyar Házban, (Cor. 3rd nd Evan« Street«). GYÖ NYÖRU KIÁLLÍTÁSÚ ÜDVÖZLŐ KÁRTYÁK NAGY VÁLASZTÉK- — BAN. - Dohány- O, ám - Fényépezőgépek - Cukorka Pipere cikkek • 4» sok *yí írószerek . más áru, alk.lmas ajándéktárgyak jutányosán kaphatók. MEILINGER PÁL 610 E. THIRD STREET BETHLEHEM, PA. Phone UN 6-4131 TISZTVISELŐK: Diszelnök: Wargyas Michael Elnök: Deinko Julius S.; Alelnök: Richter Béla; Titkár: Deinko Julius 8.. (708 Broadway, Telephone UN 7-3383), Jegyző: Barilovits Frank: Pénztáros Simon Károly, (413 Pawnee St., Phone UN 7-5590); Ellenőrök: Molnár Györgj és Juhász István ; Trusteek: id. Lane István, Kulcsár István, Stanko Márton és Monek Márton. A KÖR NőI-OSZTALYA Alakult 1939 április hé 2-án Elnöknö: Mrs. Rose Babos -754 Wyandotte St., Phone UN 8-0170); alelnöknö: Mrs. Julius Deinko; titkár nő: Steirlein Jánosné, Tel. UN 8-1332, jegyzőnő: Birkás Gyuláné; ellenérnő: Mrs. Julius Szajkó; pénzt&rosnő: Mrs. Jenő Kiss; számvizsgáló: Mrs. Louis Dömötör; Trusteek: Mrs. Louis Török Mrs. Joseph Roseman, Mrs. Andrew Magyar és Mrs. Emma Rácz. Jogtané esős: Edward Buyak. Hivatalos lap s Bethlehemi Híradó-ooo-MAGYAR MUNKÁS JÓLÉTI ÖNKÉPZŐ EGYLET 1110-12 E. Third Street Alakult 1917 november 17-én I. Az Egylet célja jóléti alapot fenntartani, amely a tagoknak annyi dollár temetkezési segélyt fizet, ahány jótálló tagja van az Egyletnek Évi tagsági dij $5.00. ; 2. Egy évi tagság után a női tagok -$25.00 szülési segélyben részesülnek. 3. Az egylet tagja lehet minden, fizikailag és szellemileg egMSzseges férfi és nő vallási és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül. 4. Az Egylet minden jótékonysági intézmény gyűjtési akcióját támogatja. 5. Az Egylet összes ingó és ingatlan vagyona a magyar munkás joieu on képző egylet temetkezési segélyalapo fizető tagságának tulajdonát kepezi. 6. A tagok erkölcsi kötelessége a gyűléseken résztvenni, a munkáson hont támogatii, az üzleti forgalmat mindenkor elősegíteni es az osszva gyónt ellenőrizni. 7. A pártoló tagok egy dollár tagdi jat fizetnek évente. 8. A Kulturbizottság a munkásotthon ügyvezetője. Főfeladata szórakoztató kultur-összejóvetciek rendezése es a testvéri szellem eszmejenek eiosegi tése. Az Egyletnek mindenkor célja volt és ma is célja, hogy a magyarságot összetartsa és ápolja a fogadott hazam» és felejthetetlen szülönazána iránta mélységes 3zeretetet. Leiünk, iiugj tiszteljük és mindenkor betartsuk iu gadutt hazánk törvényéit es ápoljuk a demokrácia hagyományait, amelyek révén könnyebben viseinetjuk életünk terheit gyermekeinkkel együtt. 9. Szeretettel hívjuk magyar testvéreinket, lépjenek be e jótékony célt magyar intézménybe. A temetkezési segély biztosítás olyan jutányos, hogy 25 év volna szükséges, hogy a tag befizetés után tőkét, amit egyszeri befizetés után kap az örökös. 10. Az Egylet minden hónap első vasárnapján este 8 órakor tartja gyű lését « magyar munkásotthonba». PRIOR 8 OLD READING VALLEY FORGE | RHEINGOLD HELYI SÖRÖK I HELYI SÖRÖK ! FRANK PIFF 4 SON ■ BOTTLERS AND DISTRIBUTORS 318 E. Fifth Street (Rear) Bethlehem, Pa. 1 UGYANCSAK NÁLUNK MEGRENDELHETI Piknikre — Clambake-re — Party-ra — Lakodalomra Keresztelőre- — összejövetelre, valamint házi használatra j A VIDÉK LEGFINOMABB SÖREIT^ légét tartják a baj okozóiának. Cétségtelen, hogy az utóbbi ok a egfontosabb, mert az agyban ^helyezkedő idegközpontok van:ak hatással a vérnyomás magas ágára. Mindenki tudja, hogy a nérges -ember arca elvörösödik, nert vérnyomása feV^Ökik, mig i gond az embert fáradttá, letértté teszi és ilyenkor vérnyonása is egészen alacsony. Ha kedvetlenek vagyunk, vagy tisebb fáradtságot, fejfájást irzünk, nincs nyugodt álmunk — nindennek a vérnyomás az oka. lyenkor úgy érezzük, hogy beegek vagyunk, s csodálkozunk ra az orvos azt mondja, hogy be:egségünk oka az alacsony vérryomás. Szerencsére az orvostudomány nem tehetetlen az alacsony vérnyomással szemben. Vannak bizonyos szerek, amelyek összehúzzák a véredényeket.Ennek folytán 3. vérnek nagyobb ellenállást kell legyőznie keringése közben ez pedig a vérnyomás emelkedését hozza magával. Az említett szerek fokozatosan kigyógyitják a beteget. Ezenkivül persze diétáznia is kell addiv amig a gyógyítás tatt. Sótlan étel: kell ennie, sokat kell mozognia és főleg sokat kell nevetnie! Igen, nevetnie kell, mert a neve! tés bizonyos ideig emeli a vér! nyomást. Az élet örömei, a vidámság a legjobb gyógymódja az alacsony vérnyomásnak. Akinek tehát alacsony a vérnyomása nevessen többet. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nevetésre másnak nincs szüksége. CSALÁDI JELENET — Az a rengeteg sz'var, a.nil elszívsz, mind pénz ami füstté válik, ---- pöröl az asszony.---- S az a sok púder, amit ar codra kensz, mind pénz, ami por rá válik, — dörmög vissza a férj