Bethlehemi Hiradó, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-11 / 37. szám

1959 szeptember 11 BETILEI! MI HÍRADÓ 1-üt olcfaf EGY MILLIÓ AMERIKAI KIS AUTÓ GAZDÁT KERES Henry Ford II nyilatkozati szerint a néhány év óta Ame.i­­kában is nagy keresletnek örven­dő kis autók évi 750,000-től egy millió vevőre számíthatnak, mert e,zek a kjs kevesebb gazo­lint fogyasztanak és alacsony árúak. Úgy a Ford, mint a Chev-i tóiét és Chrys'er gyár foglalko-j zik kis autók gyártásával. Rémé-' ik, hogy számos család tér át két j autó használatára és fog a rendes1 íipusu autó mellett kis autót is tartani. Az uj nagy Ford-kocsi, aj Falcon" há.omnegyed tonnával cönnyebb lesz, mint az 1959-esj Fairline és normális hajtási lebesség mellett 30 mérföldet fut ae egy gallon gazolinnal. Hat zcmély számára nyújt helyet, kra, hir szerint 2,000 dollár MAGYARORSZÁG A CSÚCS KONFERENCIÁN ? A N. Y. Times jelentése sze int Kruscsev azt fogja javasoln z amerikai látogatásán, hogy 1 aladék nélkül tartsanak csucs­­:onferenciát, amelyen a Négy lágyon kívül Lengye'ország, lsehszlovákia és Magyarország is észt vegyen. Nyugati körökben visszatet­­zést kelt, hogy Kruscsev a csúcs- 1 onferencián a csatlóskormányo- 1 at a nyugati hata ‘makkal egyen- 1 ingűként akarja szerepeltetni. - | ÜGYES TÓSZTMESTER j — Nem akarok hosszan be­élni, — mondja egy ember, r :it szónoknak felhívott a tószt- j ester. , — Nagyszerű jimit mondott, j­­- szakítja meg beszédét a szó- J­­>knak a tósztmester, — leülhet ár eleget beszélt. HUNGARIAN LIBERTY SPORT CLUB HÍREI SZŐLŐ Vasárnap d. u. 4 órakor lab­darugó-mérkőzés lesz a Saucon Parkban ezúttal a Libert v ellen-1 tele a nagyké-reségü German-! Hunganan ’esz. Ez lesz a az évad ut ötöd bdíütuu^Ob mé-kőzé^e, mert szept. 20-án már bajnoki mérkőzések kezdődnek. Kérjüx i Lehighvölgy magyarságát, hogy, támogassa a környék egyet'en magyar sport egyletét, hogy biz­tosítsuk a jövőjét is. Felhívjuk az isszes szurkolóink figyelmét, íogy legyenek kint a pályán é? oiztassák fiainkat a győze emre. * * ’ * . Felhivjuk tagjaink és l bdaru­­sóink figyelmét, hogy I 1-én pén­zkén gyűlést tartunk, mindenki egyen ott tekintve a gyű é; fon i osságára. j * * * Koncert lesz szept. 20-án este 3 órai kezdettel az Önképzőkör ragytermében, melyen közre nüködik Dr. Kisze’y Andor zon­goraművész és Mahics Csaba he­­;edümüvész. A műsor a követ­kező: Beethoven: Sonata hegedűre is zongorára F major (Spring).1 Chopin: Ballada, G minor. Etude, A Flat (Aolian Harp), Ltude C minor (Revolutionary).; I DÉL-Michigan államból, U. S. No. 1 zamatos minőség, ga­rantáltan, mind édes mind nagy fürtökben. A legjobb sző­lő az országban, Fehér és kék. Whiskey hordó és borsajtó. Díj­talan szá’litás. E'ső szállítmány szept. 19-én. MARTZ & SON 115 N. 3rd St., Allentown, Pa. Phone HE 3-0836 Mulatságok naptára SZEPT. 13-ÁN: Tóth János ze­nekarnak piknikje, Wargyas Grepn Acres. Tóth zenekar. SZEPT. 20 ÁN: Magyar Refor­mátus Szüreti Mulatsága, War­gyas Green Acres. Pártolja lapunkat! Pártolja lapunkat! VOTRAL’S FLORAL SHOPPE 801 E. Fourth St. AHOL MINDEN ALKALOMBA A LEG­SZEBB A iá virágokat, csokorban vágj cserépben megrendelheti Phone UN 8-1961 BLINDERMAN DRUG STORE 805 E. Fourth St. Phone U N 6-5641 Bethlehem, Pa. HÁZHOZ IS SZÁLLÍTUNK! Orvosi receptek pontoe elkészítése. — Két vizsgázott és be­iktatott gyógyszerész állandó szolgálatban. PIÓCÁK ÉS “ROYAL” SÓSBORSZESZ RAKTÁRON. NAGY VÁLASZTÉK HÁZI GYÓGYSZEREKBEN GYÁSZ E8ETÉN BIZALOMMAL FORDULJON STEYERS Funeral Servicé TEMETÉS-RENDEZŐHÖZ 500 Linden Street Phone UN 6-8059 Bethlehem, Pa. MILGREEN 5 ÉS 10 CENT STORE Nálunk minden szükséges dolgot beszerezhet! Magyarul beszélünk. 25-27 W. BROAD ST. BETHLEHEM, PA. Their Favorites..a FREE Pencil with Every Pair of School Shoes Your children, like meny others, will want to go back to school i>. Poll-Parrot shoes ... shoes pre­ferred for their smart styling, lasting comfort and long wear. All sizes and widths J ___ $5.98 to $8.98 Poll-Parrot Shoes lor School PAUL ALEXY 209 E. THIRD ST. 63 W. BROAD ST. VA IRY TEJ és tejtermék kereskedő Higiénikus s előzékeny kiszolgálás 822 Evans St., Bethlehem, P». Phone UN 6-3446 J JAMES J. K1SH HALÁLA-Í James J. Kish, a bathi Ke >' - -land ^ • Stone PorL*»....^. k_o. ror ! manja (Bath R. 2) szombaté délután 47 éves korában e'.hun a Szent Lukács kórházban. Tag; volt a bathi St. John’s lutheráni 1 templomnak. Feleségén, szül. Anna Pulczc I kívül édesanyja, három fia, ki j leánya és kiterjedt rokonság gy. szolja. j *----------------------­“SZÜRETI BÁL” LESZ AZ ÉVADZÁRÓ PIKNIK SZEPTEMBER 20-ÁN ‘Az évadzáró nagy piknik« szüreti bál" formájában tartj az Amerikai Magyar Reformált Egyház szept. 20-án, vasárna délután a Wargyas farmo (Gréen Acres), Hellertownban A hagyományosan nagysiker szüreti bálon testvérkezet nyuj egymásnak a Lehighvölgy égés magyarsága, hogy a hideg őss harmatot mege’őzze egy szűrei tánccal. Táncversenyzők, magvarruhá csőszök és birók kitcsznek magú kért de méginkább a finom disz nótoros magyar konyha, sütemé nyék, frissítők és kívánatos nye reménytárgvak. A zenekar dél után 3 órától este I 0 óráig fiatal Iá varázsol minket s a férfiai adománya csak $1.75, a táncos lábú hölgyeké pedig csak $1.25 Sok szerencsét kívánunk azok nak,, akik úgy gondolkoznak hogy “szüret után lesz az eskü vöm”, viszont a szüreti csősz bíró nem használható polgár házasságok megkötésére. Mindenkit szeretettel várunk! Olvasóink, hirdetőink és cikk-iróink figyelmébe KEDDEN DÉLBEN van nálunk a LÁPZÁRTA. Kedden délután beérkezett híreket és bármilyen közleményeket már csak a követ­kező heti számban hozhatjuk, a Bethlehem! Híradó szerkesztősége Az orvosi tudomány ELISMERI a méhfullánk mér gének hatását rheumatikus ese lekben. A MUSCULAID” egye dűli olyan bedörzsölő módszer mely méhfullánk mérget tártál máz. Fájdalom nélkül enyhitő­­leg hat. Rheuma, arthritis, csipő és derékfájás, viszértágulás, görcs, hülés, stb. esetekben. Ne szenvedjen. Kérjen INGYENES azonnali bővebb értesítést. Cim: JOHN TÓTH, 114. Hillcrest Road, South Bend 17 Indiana Járt utat járatlanért el ne hagyd! Csak az USA-ba és Ka nadába szállítok! AZ AMERIKAI MAGYAR RE­FORMÁTUS EGYHÁZ PüSPÖ KI IRODA SAJTÓOSZ­TÁLYÁTÓL: Ft. Béky Zoltán püspök Eisenhower elnöknél A Kruscsev találkozó előesté­jén vettük a hirt, hogy Ft. Béky Zoltán az Amerikai Mag-ar Re­formátus Egyház püspöke, az amerikai protestáns és "orthodox egyházak püspökeivel külön ki­­ha lgatáson jelenik meg a Fehér Házban Eisenhower e'nöknél. — Béky püspök az egyetlen magyar egyházfő, aki abban a kitüntcté:­­ben részesült, hogy ezekben a válságos időkben az elrök e’é juthat. Béky püspök fanatikus magyarságáról, a leigázott és szabadságukért harcoló népekért folytatott küzde'rréről meg va­gyunk győződve. Egyházi és vi­lági fórumokon is évtizedek óta harcol a leigázott magyarság sza­badságáért ós igaz ügyéért. Béky püspök a leigázott na­­g arság igaz ügyét külön memo­randumban tárja az elnök elé. Nagy hivatása és missziója remél­jük lega'ább valamelyes sikert fog eredményezni. SAVE ON HEATING OIL... Order Shell Heating Oil at low summertime < prices today! FREE TANK TREATMENT takarítson pénzt a FŰTŐOLAJON . . . Rendeljen Shell fűtőolajat most az olcsó NYÁRI ÁRAKON! Ingyenes tani; Engedélyezett olajkereskedő cég SZILÄGYI GÉZA ÉS HA 1414 E. 4th St. Bethlehem Phone UN 6-3751 ALEX BODY WORKS AUTó-HUZATÁSI SZOLGÁLAT Elsőrendűen felszerelt autó ka rosszéria javító műhely. Elvál­lal uj munkát, valamint javí­tást és festést a legcsinosabb kivitelben és jutányos áron ALEX FEJES SÁNDOR óhazában kitanult szakember 420 BROADWAY (Hátul) Five Points Bethlehem Phone T7N 8-1941 WHY do.we need blood? Capt. Mary Younger, Army Nurse Corps, answers th« question: "I'm stationed at an Arny Hospital—far from any front-Iir.e fighting. But here the biggest bajtle of all goes on . . . the battle for life. «> “Day after day, 1 Ve seen the blood you donate restore health to the shattered, life to the lifeless. Help­ing these men, watching them, I’ve come to understand why the need for blood—whereveiused—is always urgent.” y-i-** BLOOD may go to * . W .J K . .-aUiocn-- -* combat area, a lo.___.„r.ial, or for Civil Defense needs But wherever it goes, this priceless, painless gift will some day save an American life! * NATIONAL BLOOD PROGRAM A GIVE BLOOD NOW Call Your Red Cross Today! “A jövőt a múltra építjük!” A szabad világ magyarságának legnagyobb testvérsegitő, biztosítási és tár­sadalmi intézménye, a William Penn Fraternális Egyesület, 1959. szeptember 14 én kezdi meg, Pittsburgh, Pennsylvaniában a négy évenkint szokásos nagy­gyűlését. Az ország minden részéből érkező delegátusokat e lap utján is szives sze­retettel köszöntjük. Tudjuk, jó és alapos munkát fognak végezni. A testvérsegités szolgálatában eltöltött 73 esztendőnk teljesítményei olya­nok, hogy azokra nyugodt lelkiismerettel építhetjük jövőnket, biztos tudatában annak, hogy a dicső múltat egy szebb és jobb jövő fogja követni. A Rákóczi és a Verhovay testvéri kézfogásából született Egyesületünk ne­vet cserélt, de szivet nem! Magyar testvéreinket kérjük arra, hogy jövőjük, szeretteik érdekében jöj­jenek hozzánk, legyenek tagjai Egyesületünknek. Minél többen leszünk, annál fokozottabb mértékben tudjuk majd szolgálni nemes célkitűzéseinket. WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET 436 FOURTH AVENUE PITTSBURGH 19, PA KELL A GARAS mindenkinek, — tartja a magyar közmondás. — Viszont azzal is tisztában kell lennie minden olvasónknak, hogy egy lapot csakis az előfizetői tarthatnak fenn. A napról-napra emelkedő papírárak súlyos terhet jelentenek az amerikai lapkiadóknak és megérti a szives olvasó, ha arra kérjük, hogy KŐIM BE I HP ELŐFIZETÉSI DIJÁT a lejárat utáJt*— A magyar emberben meg van az a szép jellem­vonás. hogy amit rendel vagy vásárol, azért becsülettel meg is fizet. Tehát ha másnak kell a garas, mit szépítsük a dolgot, ne­künk is szükségünk van arra. Ne csak ön újítsa meg előfizetését, de szerezzen egy uj előfizetőt is. Küldje az összeget postán ezen címre: 8ETBLEHEMI HÍRADÓ (BETHLEHEM HUNGARIAN NEWS) 1139 E. THIRD ST- Phone UN 6-1252 BETHLEHEM, PA, KIS BÖLCSESSÉGEK * Szép az — ami érdekből tet­szik. *­A betű olyan mint az orvos­ság. Mérséklettel adagolva növeli a gondolkodást nagy mennyiség­ben — megöli. * Semmilyen munka nem sok, amit másokkal akarunk elvégez­tetni. * Férfi-ideál az az asszony, aki tisztességes, amig velünk nem ta'á'kozott, de rögtön lemond erről, ha minket meglátott. * A házasság csak akkor jó: ha egy akarat van benne. Vagy a férjé, vagy az — asszonyé. * Egy dologban lehetünk csaki biztosak: keveset fcudund és -mér­hetetlen sokat nem tudunk. j------------------nr.li. .. . SIR THOMAS BEECHAM HÁZASSÁGA Pablo Cassals, a nagy csellóJ művész, ugylátszik iskolát csináltJ Példáját legújabban Sir Thomas Beecham, a világhírű angol kar-1 mester követte. Sir Thomas, aki most 80 éves, augusztus 10-én feleségül vette 27 éves titkárnőjét. Miss Shirley Hudsont. A házasságot Zürich­ben kötötték. Ez már a mester harmadik házas-ága, a miről r. ég a legközelebbál'ói sem sejtettek semmit, a hir nyilvánoss'gra való hozataláig. Az 53 éves korkülömbség el­lenére az age karmester bizakod- s va néz a jövőbe. -------------------------------------------------------­LAKÁS KIADÓ _______ i Négy szoba és fürdővel ellátott r lakás kiadó. Havi bér $35.00.— ■ Érdeklődök hívjanak a követke­ző telefonszámot UN 8-6453. Corelli-Leonard: La Follia. SZÜNET: Schubert: Sonatina hegedűre és zongorára (D major). Brah ms: Valtz. Tschaikowsky: Románc. ^-,.iart0k‘0rSzág: Magyarnép­idllCOK. Bartók: Román néptáncok. Liszt: XV. Magyar Rapsodia. Rákóczy Induló . Kérjük a magyarságot támo­gassa a magyar művészetet és sgyüttal ápoljuk a magyar zene­kultúránkat, amely az egész vilá­gon közismert és amelyre min­denkor csak büszkék lehetünk, :ehát legyen ott minden magyar szén a ku turális megmozdulásom ;s ünnepeljük ezen ritka a kálóm­mal művészeinket. Jegyek elővételben előre kap­hatók a Lehigh Stationery üzlet­ben, a Bethlehem Sporting Goods Liz etben az Önképzőkör házna­gyánál. Alex Body VVorks-nál. Fe'v'lágósitásért hívja UNive’sityl 8-1941. Fejes MOST VASÁRNAP LESZ A TÓTH ORCTES"rr* * y PIKNIKJE ii Lohn Tóth hires, kivál or n chestrája, amely már annyi, raá a sok által rendezett mulatságoi húzta a talpalávalpt a résztvevői ( örömére és gyönyörűségére, mos n a saját évi piknikjére invitálja ; :t Lehigh völgyi közönséget. A nagy piknik szept. 1 3-ár vasárnap lesz délután hárorr órától tízig a Wargyas fé’e Gree: Acresben, az i Easton Roadon He'lertownban. Mondani sen kel , hogy a Tóth orchestra mos r még jobban kifog tenni magáért a mint máskor és a legszebb mu s zsikát fogja szolgáltatni a közön j ség legjobb szórakoztatására. T A belépőjegy férfiak számár: $1.75, nőknek $1.25. Legyünk ott mindannyian Hiszen a Tót'r *■ orchestra. "Hona" primás és Mi- Z. kisits Feri énekes. Istenáldott ! muzsikája és éneke, már annr kellemes és élrezetes órát szer ‘ zett a bethlehemi és környéki ma gyarsagnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom