Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1875
53 mellett a magyar nyelv is ápoltassák, s hogy az intézet igazgatója a kerület által választassák; ha e kívánalmak 5 áv alatt nem foganatosíttatnának, ezen alapítvány a losonczi esperességi iskolára fordítandónak nyilváníttatott. Azonkívül a nógrádmegyei ev. lelkészek és tanitók 760 ftot gyűjtöttek össze, s ezen összeg kamatjait fele részben fölajánlották a selmeczi és a besztercze- bányai gymnasiumnak. Más tekintetben is fontos előkészületek történtek az utóbbi gymnasium újjászervezéséhez, mely tekintetben különösen Koch nagy tevékenységet kifejtett. Ugyanis ajánlatára megnagyobbíttatott a tápintézet, úgy hogy ott az 1808/9-iki tanévben már 35, a következő tanévben pedig 50 növendék részint díjtalanéi, részint csekély fizetés mellett fölvétethetett. Ő maga úgynevezett convictus létesítésére vállalkozott, melyben oly növendékek, kiket szüleik származásuk- vagy állásuknál fogva a tápintézetbe küldeni rös- teltek, olcsó és tisztességes ellátásban részesülhettek. A convictus az 1809/10. tanévben 3 növendék részvétele mellett valóban életbe is lépett; ebéd- és vacsoráért 90 ft fizettetett.') Ily előzmények útán a tanulók száma évről- évre szaporodott. Mig az intézetet az 1808/9-iki tanévben még csak 5 rhetor, 16 syntaxista, 24 grammatista, és 31 donatista, tehát összesen csak 76 növendék látogatta; a következő tanévben ott már 17 rhetor, 17 syntaxista, 32 grammatista és 39 donatista, tehát összesen 105 növendék találtatott, kik közül 64-en idegenek voltak; ezek közt 40 túróczi és liptórnegyei volt, kik mindnyájan a tápintézetben élelmeztettek. Miután ilyen módon egyrészt az intézet anyagi alapja némileg megszi- lárdíttatott, másrészt növendékeinek száma tetemesen megszaporodott; bekövetkezett végre azon időpont, a midőn az a kerülethez tettleg szorosabb viszonyba helyeztetett, még pedig az által, hogy 1810 Decz. havában Magda Pál, kerületi tanárnak megválasztatott, s e hó 6-án hivatalába ünnepélyesen bevezettetett. Az ezen alkalommal tartott egyházi gyűlés a gymnasiumi tandíjakat oly módon szabályozta, hogy a tanulókat négy kategóriába beosztotta, s minden kategóriára nézve kétféle díjat megállapított; a kisebbet a 3 alsó osztály növendékeinek, a nagyobbat a 2 felső osztály tanulóinak kellett fizetniök. Az első kategóriába tartozók jótéteményeseknek („beneficiati“) neveztettek; ezek 4 vagy 8 ftnyi díj fizetésére köteleztettek; a második kategóriát a fizetők („solventes“) képezték 8, illetőleg 12 ftnyi tandíjjal; a harmadikba a con- victusban résztvevők („convictores“) soroltattak 10, illetőleg 12 ftnyi díjjal; a negyedikbe úri családok gyermekei („kerüli“) tartoztak s 14, illetőleg 16 ftnyi díjjal megterhel tettek. Az így megállapított tandíjak az illető osztálytanároknak voltak fizetendők, s ezek jövedelmének egyik lényeges részét képezték. Magdának ezen kívül 500 ftnyi rendes fizetés biztosíttatott, még pedig olyképen, hogy a kerületi pénztárból 200 ft, a többi pedig részint az új alapítványok kamatjaiból, részint a beszterczebányai egyházközség pénztárából födöztetett. Az mindenesetre különös dolog volt, hogy az utóbbi községnek a kerületi tanár fizetéséhez is adóznia kellett. 1) Az ebéd állott leves- és marhahúsból mártással, főzelékből és kenyérből, mihez még hetenkint kétszer vagy siilt vagy tésztás étel járult; a vacsora pedig állott leves, főzelék, és kenyérből.