Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1875

A város folytonos panaszai ezen elviselhetetlen megterheltetés ellen nem hallgattattak meg; minek következtében a városi pénztár adósságai s a pol­gárok elszegényedése folyton növekedtek, úgy hogy p. o. 1700-ban a hadi adó behajtása végett 36 polgárnál foglalásokat kellett tenni, 11 polgár pedig koldusbotra jutván, kénytelen volt kivándorolni ')• Ily körülmények közt kel­lett az ev. egyháznak semmiből mindent előteremtenie! Nem csoda tehát, hogy különösen az itt elősorolt első években az ev. egyházi és iskolai sze­mélyzetnek is a polgárság Ínségében osztozkodnia kellett. Az Erdődi-féle bizottság egyetlen egy határozati pontja megmásíttatott utólag, t. i. az, mely által meghagyatott, hogy az evangélikusok lelkészeiket és tanítóikat magok fizessék. Ezek ugyanis arra hivatkoztak, hogy ha ezen elv rájok alkalmaztatik, a jogosság parancsa szerint a katholikusokra is al­kalmaztassák; minthogy pedig ez mindkét félre nézve igen terhes lett volna, minthogy továbbá az evangélikusok fölhozták, hogy egyházi és iskolai kiadá­saik régi idő óta a város által födöztettek; a nevezett bizottság egyik tagja, báró Vieckter János András kamaragróf * 1 2) megbizatott ezen ügy utólagos el­intézésével, s ennek elnöklete alatt oly egyesség köttetett, melybe a jezsuita superior Frank is beleegyezett, hogy az eddigi szokás továbbra is fentartas- sék3). De a hadi adók és más rendkívüli kiadások által kimerített s adósá­erschöpfte Bürgersmann aber in äusserste Armuth gerathen ist. Zudem nach vielfältigem Durchmarschiren öfters ganzer kaiserlicher, polnischer, auch wohl feindlicher Armem, und jüngst der baierichen Miliz musste man im jüngstverstrichenen Winter, da schon die Noth über die Ohren zu wachsen beginnete, mit Reichung der Portionen, nebst Einlogirung und mit Service-Aushaltung der löbl. Generalität und des ganzen Generalstabes den ausgemer­gelten Bürger beladen.“ V. 1. 308, 2. — 1695-ben, a mikor a városra 16000 frtnyi hadi adó rovatott, a 317, 37 szám alatti iratban e panaszos megjegyzést olvassuk: „Welche Steigerung auch der Stadt Neusohl den gänzlichen Ruin auküudet; zumalen weilen bei der so harten und theuren Zeit alle Wirth — und Kaufmannschaft darniederlieget, hingegen nichts Ver­setztes oder zu versetzen vorhanden ist. Wofern einmal die Creditores ad executionem greifen sollten, würden gewisslich die meisten Häuser öd und alle Bergwerk, so die Neusohler in Bau erhalten, wüst verlassen werden müssen.“ 1) V. 1. 317, 34 sz. a. 2) Bauhofernél a 311-ik lapon hibásan Fichtuernek neveztetik. 3) V. 1. 320, 26: „Nos iudex et senatus interior et exterior tam catholicae, quam evangelicae religionis lib. r. m. civ. Novisoliensis recognoscimus tenore praesentium — quod nonnullis nostrum recenti memoria, aliis autem ex observato a compluribus annis usu atque ex publicis civitatis rationibus constaret, quod tam catholici, quam evangelici hic loci eccle­siarum pastores et ministri ex publici civitatis ef ecclesiarum proventibus, habita inter nos ét praedecessores nostros certa orali accorda, ante excelsam commissionem Erdődyanam, quae anno 1588 mense Majo praesens hic fuerat, exsoluti fuerint; et licet praelibata com­missio id mutandum initio asseruerit, nihilominus tamen, postquam coram eadem excelsa commissione de modalitate, qualiter hactenus catholici et evangelici ministri interteuti et exsoluti fuerint, expositum, ac id quoque, si mutatio hocce in puncto sequeretur, id catho­licis aeque ac evangelicis onerosum fore, dictum fuisset, factum fuisse, ut ab excelsa com­missione 111. domino Joh. And. libero baroni a Viechter, eotum cammergraffio et praetitula- tae commissionis commembro, negotium hocce cum catholicis et evangelicis complanandum delegatum fuerit, remque hanc deinceps cum catholicis et evangelicis orali conventione me­diante inter se et coram D. cammergraffio ita fuisse accomodatam, ut solutio ministrorum ecclesiasticorum tam catholicorum quam evangelicorum cursum suum et usum talem, qualis

Next

/
Oldalképek
Tartalom