Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)

1954-09-15 / 1842. szám

1954. szeptember 15. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI 80 EZER HOLD FÖLD Congressmen Bentley egy csa­pásra népszerű lett a mindenfé­le börtön, akasztófa elől szökött D.P.-k és uri-papi életüket vesz­tett egyéb csirkefogók előtt. Ennek az urnák a javaslatá­ra, most egy kongresszusi bi­zottság vizsgálja ki azt, hogy az általuk vasfüggöny mögötti országoknak nevezett államok­ban miféle atrocitásokat követ­tek el a “vörösök”. Hogy gyakorlatilag milyen értéke van egy ilyen “vizsgálat­nak” azt mindenki tudja, hogy *az egyenlő a nullával. Egyrészt azért, mert semmiféle kongresz- szusi bizottság az állitólagos kegyetlenkedőket felelőségre nem vonhatja, másrészt ezek, akik szenvedő “hősei” voltak az orosz és magyar kegyetlensé­geknek, nem tudnak ezen a té­ren semmi újat hazudni. Mert nincs az az ostoba hazugság, amit a hivatalos és félhivatalos szervek a propagandájukban fel ne tálaltak volna. A cél, hogy az amerikai nép békevágyát, ame­lyet az amerikai diplomácia ku­darcai élesztenek, elnyomják, el­lensúlyozzák. Eszem ágában sincs azt állí­tani, hogy nem fordultak elő visszaélések, erőszakoskodások, különösen a nemi élet terén. Mint olyan, aki az első világhá­borúba résztvett éveken keresz­tül, jól tudja, hogy ezt minden nép katonái elkövették az “el­lenséggel” szemben, sőt még a szövetségesekkel szemben is. Távol áll tőlem az, hogy mente­getni igyekeznék ilyen vissza­éléseket, de joggal kérdezzük, hogy miért csak Magyarország ellen vannak úgy felháborodva az általánosan elkövetett disznó- ságok miatt? Miért felejtették el és igyekeznek elfelejteni azo­kat a tényleges gazságokat, amelyeket ma olyan kedves ná­cik követtek el. Amelynek közel 10 millió civil esett áldozatul. Miért nem vizsgálják meg a ta­nuk és a többi D.P. nyilas ban­diták gyilkosságait, rablásait, hiszen őket még felelőségre is lehetne vonni, illetve a törvény alapján ki kellene kergetni eb­ből az országból, de ehelyett számtalanok a háborús bűnösök közül, amerikai fizetési listán vannak. Miért nem beszélnek a sok, sok ezer japán és német tör­vénytelen gyermekekről, kik az amerikai katonák jóvoltából ke­rültek erre a keserves világra. Miért nem beszélnek a Német­országban levő sok ezer félvér lelencekről, végeredmény ben nem nagy a külömbség hogy erőszakkal, vagy az éhség kor­bácsával tették szerencsétlenné ezeket a nőket. Csak egy érthető ebben a ku­tya-komédiában. A lecsúszott urak és papok dühöngéseit, ne­kik minden okuk meg van, hogy gyűlöljék a mai magyar rend­szert. Hiszen ez a rendszer fosz­totta meg őket a parazita éle­tüktől, vetett véget az ezer éves úri bitangságnak. Ezek eléggé aljasok ahoz, hogy nyíltan há­borút követeljenek, amely Ma­gyarország és a magyar nép pusztulását jelentené. Ezek a dupla hazafiak annyira gyűlölik az uralmuk alól felszabadult magyar népet, hogy inkább az utolsó irmagját is kipusztitanák, ha nem tudják a hitvány ural­mukat visszaszerezni. Egy magasállásu katolikus pap is volt a tanuk között, ki igyekezett megcáfolni azt, hogy Magyarországon vallásszabad­ság lenne és beismerjük, hogy tényekre, letagadhatatlan té­nyekre tudott hivatkozni. El­mondta, hogy a papok kezéből sok száz iskolát vettek ki és he­lyettük ingyenes, kötelező álla­mi iskolákat állítottak fel. Bizonyította, hogy eltörölték a kötelező vallásoktatást és csak az jár vallásoktatásra, aki ar­ra önként hajlandó. Bizonyította, hogy eltörölték a kötelező egyházi adót, amely mindenkire kötelező volt. Most csak az fizet a papnak, akinek szüksége van rá és az-állam ad pótlékot a papoknak, hogy meg­tudjanak élni. De a legsúlyosabb bizonyíték az a kanonok ur szerint a val­lásüldözésre, hogy elkobozták az egyház hatalmas vagyonát hogy az milyen nagy volt — mondotta a jól kihizott pap — arra jellemző, hogy egyedül a kalocsai érsektől 80 ezer hold földet koboztak el. A papzsák elfelejtette meg­mondani és a bizottság elfelej­tette megkérdezni, hogy mi lett a kalocsai érsek 80 ezer hold földjével, hogy az talán Rákosi Mátyás tulajdonába ment át? Pedig ez nagyon érdekes kérdés és őszinte felelet még érdeke­sebb, főleg tanulságosabb lett volna a kongresszusi uraknak. Ha a pap hitt volna istenben, úgy azt kellett volna mondania: Uraim! Ezt a 80 ezer hold jó magyar földet, nem mi, a kalo­csai érsekség papjai műveltük meg, pedig volt belőlünk elegen­dő, hanem a talpalatnyi föld nél­küli cselédek és részes aratók. Ezek a cselédek önök által el nem képzelhető nyomorúságban, elnyomatásban éltek. Az éves cselédek látástól vakulásig dol­goztak, a nyomorúságos kom- menciójukért. Munkájukat meg nem tagadhatták, mert akkor ott volt a csendőr, a szolgabiró és a cselédtörvény alapján 4-8 heti börtönbe tehették, vagy ad­dig, amig fel nem vette a mun­kát. Ezeknek a földbirtokló érsek­ség adott lakást is, ahol legjobb volt a helyzet, ott két család la­kott egy szobában. Egymás előtt élték a nyomorúságos csa­ládi életüket. Négy családnak volt egy közös konyhája, amely állandó háborúskodást jelentett az asszonyok között. Tizen, nem ritkán 15-en lak­tak egy ilyen levegőtlen szobá­ban, amelynek a következtében elképzelhetetlenül nagy volt a gyermek halálozás. A család el nem hagyhatta, még látogatóba- sem a lakóhe­lyét. Pihenő napja sohasem volt. Vendéget nem fogadhatott, a szó szoros értelmében rabszol­ga volt. A nyári mezei munkák idején, aratáskor, csépléskor, részmun­kások dolgoztak, kik a termés 11-12-ed részét kapták, amely­ért nehéz munkát kellett végez­niük. Ez a rész olyan kevés volt, hogy ezek a földriélküli földmű­vesek állandó éhezésnek voltak kitéve. Őszintén megmondva, a hatal­mas papi birtokokon, volt a leg­rosszabb sorsa a cselédnek. Ezt a földet vették el tőlük és minden kártérítés nélkül szét­osztották a nincstelen cselédek és parasztok között. Ilyen sors­ra jutottak a grófi és zsidó nagybirtokok és minden ami ezer éven keresztül úri, dolog- talan életet biztosított a papok­nak, uraknak, az mind a pa­rasztoké, cselédeké és egyéb dol­gozóké lett. Persze ezt nem mondta el a kövér pap. Igaz, hogy nem is lett volna tanácsos elmodani, ha csak nem akarta kitenni magát annak, hogy kommunistának'bé­lyegezzék. De ilyen veszély nem állt fenn, mert az igazság és a papi csuha talár vagy kaftán, nem fér meg együtt. Petőfi Sándor több mint száz éve mondotta: “Ahol pap emel szót, ott az igazság megfeszittetik.” MIÉRT? Sokszor vetik fel ezt a kérdést a legjobb munkástársak is, a legközelebbi hozzátartozók is, hogy miért kell most is kiadni a Bérmunkást. Ma, amikor az ere­deti célját, az Ipari Unionizmust magyar nyelven lehetetlen ered­ményesen propagálni. Hiszen azok, akik ma a Bérmunkást ol­vassák, túlnyomó részben kies­tek elöregedés folytán az ipa­rokból, tehát az ipari unioizmus szempontjából számításba nem jöhetnek. Túlzott erőfeszítés, túlsók megtermelése azoknak, akik erejükön felül végeznek munkát, hogy a Bérmunkás megjelenhessen. Megterhelés az olvasó tábornak is, fentartani a lapot. Tagadhatatlan, hogy van ezekben az érvekben igazság. Sajnos az olvasótábor elörege­dett, nem csak nálunk, de min­vonják és felfegyverzik. Ez a terv a franciák ellenállásán meg­tört. Jogos tehát a kérdés, hogy ezek után milyen uj alakulat felé törekszik Dulles külügyminiszter? Az eddigi nyilatkozatok szerint arra lehet következtetni, hogy a németek felfegyverzését mégis csak keresztülviszik. És fel fogják fegyverezni a japánokat is. így az, aki most néz a politikai horoszkópba, Amrika-Japán-Spanyol szövetséget lát benne. Igaz, hogy ez még ma nagyon fasiszta szint mutat. Azonban a német nácik és Franco fasisztáinak a fehérre mázolása már ré­gen folyamatban van és hogy az ilyen MÁZOLÁSHOZ az Eisen­hower adminisztráció nagyszerűen ért, azt senki nem tagadhatja. den nemzetiségi csoportosulás­nál ugyan ez a jelenség. Amig a reakciós szervezetek, egyhá­zak az elmúlt években kaptak friss erőket a D.P.-istákból, mert ma minden züllött, az országá­ból kirúgott nácit, fasisztát, nyi­last az egész történetét megcsu- folva, keblére ölel ez az ország. Addig az öntudatos munkás em­bernek nincs arra semmi lehe­tősége, hogy ide bevándoroljon, igy uj, fiatal olvasókat nem ka­punk, de éppen igy nem kapunk uj erőket a lap előállításához sem, pedig higyjék el, hogy nem kis megerőltetésbe kerül az Írók­nak, a titkárnak, kik bizony már rég elhulajtották csikó fogaikat. Bizony betegesek is, egyik-má­sik a napi robot után végzi el kötel'ességszerüen évek, évtize­dek óta ezt a munkát, nem fize­tésért, még csak nem is dicső­ségért, hanem önzetlenül, tisz­tán elvi meggyőződésből. Igaz, hogy az Ipari Unioniz- mus magyar propagandája ide- jézt múlt, de nagyon rosszul fog­ják fel az IWW szellemét, az igazi forradalmi Ipari Unioniz­must, ha a fenti okok miatt szükségtelennek látnak egy oly lapot, mint a Bérmunkás. Az IWW nem egy szakszervezet, az IWW-nak magasabb célkitűzé­sei vannak, egy uj társadalmat akar megvalósítani, amelyért való propaganda, az uj társadal­mi rendszer ellenségei ellen va­ló küzdelem, azok leleplezése, az uj Magyarország küzdelmeinek eredménye mindaddig időszerű lesz, amig lesznek magyar mun­kások Amerikában, akik azt ol­vasni, fentartani akarják és ké­pesek is arra. Ameddig lesznek tollforgatás- ra képes munkástársak, -kik megírják és adminisztrálják a lapot. Ha a fenti két tényező, az ol­vasók, vagy az irók, postázok közül valamelyik kidől, akkor fog megszűnni a Bérmunkás, de dezertálni, az osztályharc front­járól kényelemből, vagy beijedt- ségből, soha sem fog. Hogy mi ad erőt a lap előál­lítóinak, a meggyőződésükön kívül? Az olvasók ragaszkodá­sa, szeretete. A lapunkhoz be­érkező levelek, amelyek az elő­fizetéseket, felülfizetéseket kisé­rik, azok amelyek serkentenek bennünket a forradalmi köteles­ségünk teljesítésére. Sokszor meghatottság vesz erőt rajtunk, könny szökik a szemünkbe, amikor egy egy öreg harcos nehézkesen megirt levelét olvassuk. Ezek a levelek egy-egy gyöngyszemek, amelyek bőséges fizetések a végzett mun­káért. Az elmúlt napokban különö­sen megható volt, egy 72 éves olvasónk levele Niles, Michigan- ból, ki többek között a követke­zőket írja: “ . . . Én nagyon megértem, hogy milyen nehéz egy ilyen la­pot kiadni mint a mi Bérmun­kásunk. Nagyon sajnálom, hogy én nem tudok többel hozzájárul­ni mint az én előfizetésemmel. Sajnos én mint 72 éves öreg em­ber ,aki nyugdíjon vagyok és csak 25 dollárt kapok havonta, ezt a három dollárt is három hó­napon keresztül vontam el ma­gamtól, hogy az én lapomat, a munkások igazi bibliáját tovább­ra is tudjam olvasni.” (Folytatás a 7-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom