Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)

1954-07-01 / 1837. szám

BÉRMUNKÁS 3 oldal Az indokínai háború AZ INDOKÍNAI HÁBORÚ IGAZI OKAI. — AMIT MINDEN AMERIKAINAK TUDNI KELLENE ENDOKINÁRÓL. — KI AD FELELETET JOHNSON SZENÁTOR FONTOS KÉRDÉSÉRE. A “MONTHLY REVIEW” ÉRDEKES CIKKE. Az amerikai kereskedelmi sajtó olyan sok ,a valósággal el- lentetben álló adatot terjeszt Indokináról, hogy az amerikai kö­zönségnek teljesen hamis fogalma van arról, hogy miért is folyik ezen elkeseredett harc Indokínában. Azért szükségesnek tartjuk az alábbi adatok ismertetését. J Mint az “Encyclopedia Britanica”-ból megtudhatjuk, az in­dokínai harc tulajdonképpen 1884-ben vette kezdetét, amikor a Laos államban fekvő Tonking kerület népe fellázadt a francia uralom ellen. A franciák 1858- ban kezdték meg az indokinai nép leigázását. A francia köny­vek szerint a “védelem” alá vett indokinai államok népei a civili­zációtól elmaradt, dolgozni nem szerető, lusta emberek, akik kép­telenek saját maguk kormány­zására és azért nagy örömmel fogadták a franciák “segítését”. Ez a segítség azonban olyan nagymérvű kizsákmányolás lett, hogy Laos népe már 1884-ben fellázadt s a négy évig tartó há­borúban a franciáknak 25,000 emberből álló hadseregre volt szükségük a külömböző megerő­sített pontok őrzésére, ami olyan sokba került nekik, hogy nem sok hasznot kerestek a gyarma­tokon. Az indokinai nép ezen idő­től kezdve állandó ellenszenvvel viseltetett a francia elnyomók­kal szemben. Midőn 1940-ben Franciaor­szág behódolt Hitlernek, a Vichy kormány indokínai képviselete viszont a japán kormánnyal kol­laborált. Mindkét országban az igazi hazafiak titkos ellenálló harcot kezdtek a hódítók ellen. Indokínában ezen ellenállókat a “Vitminh” néven nevezték, amit a “Független Vietnam Né­pek Ligája” név kezdőbetűiből vettek. Ezt az ellenálló mozgal­mat kezdettől fogva Ho Chi Minh, rég! forradalmár vezette. ELSŐ FÜGGETLENSÉG Amint a háború vége közele­dett az ellenálló guerilla csapa­tok egyre erősebbek lettek, több és több terület került a kezük­be, mire az addig japánokkal tartó franciák megint kezükbe akarták ragadni a kormányt, amiben azonban a japánok meg­akadályozták őket, összefogdos- ták az összes franciákat és a vi- etminh csapatoknak adták meg magukat. A győztes Vietnam nép ekkor ezt az országot függetlennek nyilvánította. A japánok által kinevezett Bao Dai, báb-uralko­dó is lemondott és elfogadta a “legfelsőbb tanácsadói” címet a Ho Chi Manh kormányban. Négy hónap múltán általános és sza­bad választást tartottak a füg­getlen, demokrata köztársaság­ban. Ezen választásnál Ho Chi Minh óriási többséget aratott. Hanoi városban például a szava­zatok 98.4 százalékát kapta. Ugylátszott, hogy az uj élet­re kelt fiatal demokrata köztár­saság sima fejlődés elé került. Azonban a Pottsdamban tartott konferencián (1945 julius havá­ban) egyszerre csak azt hatá­rozták el, hogy az Indokínában rekedt japán katonaságot a 16­ik szélességi foktól északra a kí­naiak, délre pedig az angolok, fogják lefegyverezni. CHIANG TERVEI Kina alatt akkor a Kuomin­tang, vagyis Chiang Kai-shek kormányát értették. Ebben az időben Yunnan kerületben volt egy olyan kínai hadsereg, amely nem nagyon kedvelte Chiangot. Chiang, hogy eltávolítsa ezt a hadsereget és Yunnanban meg­erősítse magát, ezt a hadsere­get küldte Indokinába a japá­nok lefegyverzésére. Ez a had­sereg nem igen törődött Indo­kina belügyeivel, lefegyverezte a japánokat, ami a Ho Chi Minh kormány további megerősödését eredményezte. A délen azonban máskép tör­tént. Az odaküldött angol had­erő parancsnoka, Gracey gene­rális szóba sem akart állni a Ho Chi Minh kormánnyal, azt mon­dotta, hogy az a japánok báb­kormánya és az angol meg a ja­pán csapatok felhasználásával újra a franciák kezére játszotta a déli területet. A valóban szé­gyenteljes dolog ebben az, hogy ezt a dolgot Gracey generális az akkor uralomra került Labor Party kormány tudtával és be­leegyezésével csinálta. Amint a déli rész a franciák kezére került, mindjárt meg­kezdték a manővereskedést az északi rész megkeritésére is. Közbnjártak tehát Chiangnál, hogy vonja ki a kínai csapato­kat és ugyanakkor elismerték a Vietnam köztársaságot, erre vo­natkozólag szerződést írtak alá a Ho Chi Minh kormánnyal 1946 március 6-án. SZERZŐDÉST SZEGŐ FRANCIÁK Azonban amig Ho Chi Minh Párisban járt, hogy a szerződést ott is megerősítsék, d’Argenlieu admirális megszegte a szerző­dést, báb kormányt állított fel Cochin Kínában, Vietnam-ba francia csapatokat rendelt s La­os, Cambodia meg Vietnam ál­lamokat is mint francia gyar­matokat kezdte kezelni. Később az a hir terjedt el, hogy d’Argen­lieu admirális ezen szerződés szegését a francia kormány tud­ta nélkül és akarata ellenére kö­vette el, de azért később minden kormány helybenhagyta. Ho Chi Minh 1946 szeptember havában hagyta el Franciaor­szágot. Ekkor már tisztán lát­ta, hogy minden ígérgetés dacá­ra is a franciák újból gyarma­tot akarnak csinálni Vietnam ál­lamból. Indokínában az előző év­ben nagy éhínség volt, csak a Tonkin kerületben körülbelül 1 millió ember pusztult el. Ezért a Ho kormány mindenféle adót beszüntetett és igy a franciák elleni hadjáratot nem lehetett megindítani. (Jellemző a francia gyarmatosításra, hogy a fran­cia “Bánkúé de 1‘Indochine” — egy maroknyi francia tőkés üz­lete, amely sok millió dollár hasznot húzott éveiite, soha egy cent adót sem fizetett.) A franciák julius 26-án (1946) kezükbe vették az összes kikö­tőket és maguknak követelték a vámokat és egyéb kikötői jöve­delmeket. A Vietnam nép itt-ott ellenállt, lázadozott, november 20 és 21-én Haiphong kikötőben már kisebb csatát is vívtak a franciákkal. Amig a Ho Chi Minh kormány a további össze­csapások elkerülésére tárgyalá­sokat folytatott a francia meg­bízottakkal, Morliere generális, — felsőbb rendeletre hivatkoz­va, — elrendelte az összes viet- nem tisztviselők eltávolítását és a francia csapatoknak megerősí­tését. SZABADSÁGHARC Ily körülmények között a Viet­nam népnek nem maradt hátra más az önvédelemnél. Megindult a guerilla háború az ország szá­mos helyén. A francia sajtó ada­tai bizonyítják, hogy a Ho Chi Minh kormány újból meg újból ajánlatot tett az egyezségre, de a franciák visszautasították. A francia hazafiaknak ugyanis nagy szükségük volt egy ilyen győzelemre, hogy tekintélyüket visszaszerezzék. A francia la­pok jelentése szerint a túlzó ha­zafiakat vezető de Gaulle gene­rális büszkén mondotta: “Visz- szavesszük Indokinát, mert most már elég erősek vagyunk arra”. — Másszóval Indokina leigázá­sa nem a jog, az igazság, hanem pusztán csak az erő kérdésévé lett. Ez a háború most már a 8-ik évébe lépett. A Vietnam nép hi­hetetlen áldozatkészséggel és hősiességgel harcol szabadságá­ért, amit a franciák csak az amerikai segítséggel tudnak el­nyomni. A szabadságharcosokat persze elnevezték banditáknak, majd kommunistáknak. Ezért figyelemre méltó John­son (R. Col.) szenátor beszéde, amit ez év április 26-ik napján tartott a szenátusban. Ennek a beszédnek leglényegesebb része a következő: “Ázsia népe fellázadt és for­rong a gyarmati uralom ellen. Az előttem beszélő szenátor is elismerte; hogy az indokinai há­ború öt évvel ezelőtt még FEL­SZABADÍTÓ háború volt. Akkor soha senki sem mondotta, hogy a kommunisták vezetik, de öt hónap óta mindenki igy beszél róla. Saigonból érkező hir 90 nappal ezelőtt jelentette, hogy a viet-minh csapatokat kommu­nisták vezetik, de még akkor se mondották, hogy ezen csapatok kommunistákból állnak. Szeret­ném tehát tudni, hogy melyik időpontban és milyen mérték­ben változtak ezen csapatok kommunistákká és miképen lett a már 7 éve folyó FELSZABA­DÍTÓ háborúból egyszerre kom­munista támadó háború?” (Monthly Review) A háborús uszítok túlóráznak (Vi.) Mi, akik békére vá­gyunk, békét remélünk és azért dolgozunk, szomorúan látjuk, hogy a háborús uszítok száma mindjobban gyarapodik, mind több generális, admirális és po­litikus csatlakozik a háborús usztókhoz és sajnos még újsá­gok is. Charles A. Willoughby gene­rális, aki McArthumak volt a kémkedési osztály főnöke, New Yorkban junius 1-én tett kije­lentése szerint azonnal meg kell indítani a háborút Ázsia összes területein, hogy “egy megsem­misített földterületet létesítse­nek a kommunisták útjába”. Ezt közölte a detroiti News. Mark W. Clark generális, aki McArthur után az összes ázsiai hadaknak, igy Koreában is fő- parancsnok volt, Los Angeles­ben kijelentette, hogy “United States should fight, with no hold barred and shoot the works for victory”. Vagyis, hogy az Egyesült Államok minden ere­jével, fegyverével (az atom­bombákkal is) harcoljon, ha az indokinai háborúba belemegy. Clark generális a 40 millió dolláros Richfield Co. olajfino- mitó megnyitásának a bankett­jén tette ezt a borzalmas kije­lentést, május 27-ikén Los An­gelesben. Nathan Twining, a repülő haderő főparancsnoka azt ígér­te, hogy ha az ő repülőosztaga­inak alkalmat adnak, akkor ki- pusztitja a kommunistákat Ázsi­ában. Ezt Knight irta a detro­iti Free Press vezércikkében. James Van Fleet, aki szintén az összes ázsiai haderők pa­rancsnoka volt és a koreai há­borút vezette, azt tanácsolja, hogy újból kezdjék meg a koreai háborút és “minden erőnkkel bele kell menni, mely rendelke­zésünkre áll”. Más hírforrásokból Van Fleet azt is helyesli, hogy az indokinai harcokba is bekapcsolódjanak, ha máskép nem lehet megmen­teni Délázsiát. Szenátor Knowland álláspont­ját mindenki ismeri, azért neve­zik őt formosai szenátornak. Szenátor Bridges, republiká­nus szenátor azt mondja, hogy “az amerikaiak életének meg­mentésére, használják az atom­bombát mindenhol”. Ezek mellett, majdnem min­den nap kisebb-nagyobb hábo­rús uszítok tesznek pökhendi ki­jelentéseket, melyeket a lapok feltűnően közölnek. Mindezek dacára, mi reméljük, hogy béke lesz, haladás, a pusztítás helyé­be. Mert Knowland és Bridges szenátorok mellett vannak józa­nabb szenátorok és politikusok is, akik tudják, hogy az atom­bomba nem fogja megmenteni az amerikaiak életét, sőt ellen­kezőleg. Amint az ellenségnek kinevezett népek között, úgy az amerikai és annak szövetségesei között is, tiz ártatlan polgári egyént fognak megölni egy vö­rös katona ellenében. Erre is gondolni kell.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom