Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)

1954-07-01 / 1837. szám

Rémület Japánban AZ AMERIKAI ATOM- ÉS HIDROGÉNBOMBA KÍSÉRLETEK RETTENETES RÉMÜLETBEN TARTJÁK A JAPÁN NÉPET. KÖVETELIK A KÍSÉRLETEK ABBAHAGYÁSÁT Irta: TOKUE SHIBATA, egyetemi tanár A tokyoi “Asahi Weekly” március 28-iki számában a Fukur- yu Maru halászhajó legénysége beszámolt arról a kalandról, amin az amerikai atombomba kísérletek következtében keresztülmen­tek. Elbeszélték, hogy március 1-én hajnalban, úgy 4 óra és 12 perc táján a nyugati égbolt alján vörös szinü villámlásszerü fényt láttak, amit hét perc múltán robbanáshoz hasonló nagy menydör­gés kisért. *--------------------------------— Találgatni kezdték, hogy váj­jon mi lehetett az? Egyikük célzást tett arra, hogy talán az amerikaiak atombombát robban­tottak fel a közelben, de a kapi­tány biztosította őket, hogy jó távol vannak attól a veszély­zónától, amit a U.S. Navy az atombomba kísérletekre kijelölt. De ennek dacára azonnal abba­hagyták a halászatot és megin­dultak hazafelé. Három óra múl­tán könnyű, fehér hamu-esőt kaptak. Erre a hamura egyikük sem vetett nagyobb figyelmet, azon­ban 4 nap után a * halászokon erős égési sebek mutatkoztak, még erről is előbb azt hitték, hogy csak a nap okozta azokat. Azonban valami módon az egye­tem tudósai fülébe jutott a do­log, akik megvizsgálták a ha­lászhajót s jelentették, hogy azon igen erős atom radiációt (kisugárzást) találtak. Erre a Tokyo Egyetem tudósai vizsgá­lat alá vették a fehér hamut, amiről aztán mint “halál-hamu” tettek jelentést. VESZEDELMES KISUGÁRZÁS Közben természetesen orvosi kezelés alá vettek a halászokat is. A hir, igen gyorsan elterjedt egész Japánban s nagy rémüle­tet keltett már csak azért is, mert kiderült, hogy az a 4,400 font hal, amit a Fukuryu Maru behozott szintén át volt itatva veszedelmes radiációval. A Nip­pon Times újság szerint “a tu­dósok úgy találták, hogy min­den halban volt annyi radiáció, hogy megölhette azon embert, aki egy óra hosszán át közvet­len mellette állt”. A kormány persze azonnal el­rendelte az összes ily halak elá- sását, de ugyanakkor elrendelte azt is, hogy minden olyan ha­lászhajó terhét meg kell vizs­gálni a Geiger műszerrel, ame­lyek a Bikini szigetek irányából hozták terheiket. Az ily vizsga­lat következtében rengeteg ha­lat kellett elpusztítani. Az amerikai nép, — különö­sen az ország belsejében élők, — nem sok halat eszik. Nekik a csirke sokkal fontosabb a tuna halnál. De Japán pár szigetén élő 85 milliónyi népének a hal a legfontosabb tápláléka, külö­nösen a tuna, amelyet a “tenger csirkéjének’-’ neveznek. Képzel­jük el, hogy ha rádióaktiv bom­bát dobnának Omaha vagy Chi­cago nagyvágó állatállománya­ra, ugy-e milyen nagy pánikot okozna az egész Amerikában? Ily^n nagy rémületet okozott Japánban az a hir, hogy a Bi­kini szigetek irányában fogott vagy fogható halak halálos ve­szedelmet jelentenek. NAGY TÉVEDÉS A hivatalos adatok szerint a március elsején felrobbantott bomba 14 megaton erejű volt, kétszer akkora erős, mint a tu­dósok előre kiszámították. Itt nem csak azt kell számításba vennünk, hogy» az atomtudósok az egyszer tévedtek, hanem in­kább azt, hogy mi biztosíték van arra, hogy nem-e tévednek még nagyobb mértékben is? Mi (japánok) azt hittük, hogy az Egyesült Államok kor­mánya legalább is ennyit fog mondani: “Végtelenül sajnáljuk, hogy ez a dolog megtörtént. Minden lehetőt el fogunk követ­ni, hogy az a jövőben meg ne ismétlődjön”. Ehelyett azonban az incidens után pár napra a kongresszusi Atom Energia Bi­zottság elnöke, Mr. Cole, azt hangoztatta, hogy ‘‘azok a ja­pán halászok talán kémkedő utón voltak”, majd megrótta a japán sajtót, hogy olyan nagy dolgot csinálnak éhből az eset­ből. Ez mutatja, hogy az egyik ember halálos bajait is mennyi­re könnyen vehetik mások. Ter­mészetesen mindazok, akiknek ezen ügyből nagy anyagi veszte­ségük támadt, nagyon haragud­tak Mr. Cole-ra. A japán kormány vizsgálatai mutatták, hogy a Fukuryu Ma­ru 14 mérföldéi kívül volt az amerikaiak által kijelölt 70 mér- földes veszélyes zónán, mégis Mr. Strauss, az Atom Energia Bizottság elnöke azt hangoztat­ta, hogy “az a japán hajó egész biztosan a veszélyzóna területen volt”. Ugylátszik, hogy Mr. Strauss a jósnők távolbalátó ké­pességével bir. EMELIK A VESZEDELMET Ezek után azt hittük, hogy az amerikai hatóságok beszüntetik az ily veszedelmes kísérleteket, ehelyett azonban a veszély-zóna határát hatszorosan kitolva to­vább folytatták azokat, ami azt jelenti, hogy Japánt elzárták ha­lászó területének igen jelenté­keny részétől. Japán bíróságai felvetették a kérdést, hogy van-e joga valamely nemzetnek arra, hogy egy másik ország élelmiszer megszerzését igy kor­látozza ? Miután a japán atomtudósok igen sok veszedelmes rádióaktiv halat találtak , amelyeket el kel­lett pusztítani, a nép félve vásá­rolta a legfontosabb élelmisze­rét. Egyes üzletekben nagy táb­lákon hirdették: “Az itt árult halat megvizsgálták és jónak ta­lálták”. Ekkor az Amerikai Atom Energia Bizottság megbí­zásából hozzánkjött bizonyos Dr. Eisenbund, felajánlva segít­ségét, amit a japán hatóság készséggel fogadott. Ez a Dr. Eisenbund felületes vizsgálat után kijelentette, hogy a veszély zónán kívül fogott halak mind elfogyaszthatok, elég, ha azo­kat Geiger műszerrel vizsgálják meg. De ugyanakkor az ameri­kai polgároknak azt az utasítást adta, hogy NE EGYENEK OLYAN HALAT, AMIT ELŐBB IGEN TÖKÉLETESEN ÁT NEM VIZSGÁLNAK .— A ja­pánok élete tehát nem érdemel­te ki azt a tökéletes vizsgálatot. A további vizsgáitoknál ki­tűnt, hogy az apróbb halakkal táplálkozó tuna veszedelmes ra­diációt kaptak a robbanástól. Az ily halak pár nap alatt igen nagy távolságra jutottak el s igy még a robbanástól 400 mér- földnyire halászó Shoho Maru is fogott veszedelmes radiációt tartalmazó tunát. Amikor a japán orvosok kér­dést intéztek arra, hogy milyen anyag okozta a rádió égést, azt felelték neki, hogy annak tudá­sára semmi szükség sincs, kezel­jék csak a sebeket mint minden más égést kezelnének. Itt is mindjárt a kémkedés vádjával álltak elő, ami bizony nagyon elősegítette, hogy az amerikael- lenes japánok száma gyorsan szaporodott. SEGÍTSÉG AMERIKÁBÓL Március vége felé a Los An­gelesben székelő japán konzul nagy örömmel jelentette: Ame­rikai barátaink segítséget ad­nak, reülőgépen küldik a radiá­ciós égésekre a csodaszereket! És meg is érkezett a nagy láda, Tokyoban nagy cécóval fogad­ták, az újságok közölték a nagy képeket róla. De sajnos, amikor a ládát kinyitották, abban csak közönséges kenőcsöket találtak, amit az égésekre nem lehet használni, no meg aztán egy in­dián BŰVÖLŐ TALIZMÁNT. A “Yomiury Weekly” ezt irta er­ről az ajándékról: “Ha New Gu­inea barbárjainak fogpasztát küldenének, talán nagyobb örömmel fogadnák, mint mi fo­gadtuk az amerikai dobozt, ami­kor megtudtuk, hogy mi van benne.” Amerika népe nem tudja el­képzelni annak a terrornak a nagyságát, amit a Bikini kísér­letek a japán népnél keltettek. Megint hallhatók lettek az “Em­lékezz Hiroshimára!”, “Szemet- szemért!” és hasonló kiáltások. De nem csoda, hiszen most va­lahányszor halat eszünk, önkén­telenül is a hidrogénbomba jut eszünkbe. Eszünkbe jut, hogy pár ilyen bomba egész országun­kat össznépével együtt elpusz­títja. És most már az ilyen bombá­kat még irányított lövegekkel is tudják szállítani. A kérdés te­hát nálunk ez: Túl éljük mi ezt az atomháborus korszakot? Hi­szen most már Hiroshima meg Nagasaki után a Bikini bombá­kat is számba kell venni. Med­dig bírjuk még ezt a nagy félel­met? Úgy vélem, hogy mi (japá­nok) el tudnánk felejteni az eddigi atombomba vesztessége­inket, nem készülnénk bosszúra, ha Amerika beszüntetné ezen rettenetesen veszélyes HELL- bomba kísérleteket. (Monthly Review) MÁR A SÍRÁSÓK IS? WASHINGTON — Az egyik előkelő temető sírásói béreme­lést követeltek s miután nem kapták meg, sztrájkkal fenyege­tőztek. “Pedig mi nagyon szeret­jük a foglalkozásunkat”, — mondotta az egyik sirásó, — “hiszen csupa milliomosokat te­metünk.” Az autóipar központosítása (Vi.) Május hónap végén je­lentették, hogy abban a hónap­ban a három nagy üzem (Ford, General Motors és Chrysler) az összes autógyártmányoknak 95 összes elkészített autóknak a 96 százalékát adta ki, összesen 562.539 gépet. Ebből a General Motors 280.334 személykocsit és 39.266 teherkocsit, Ford 176.706 személy és teherkocsit készített. Chrysler jelentése szerint, a májusi termelés összesen 66,232, a tavalyi 120.126 kocsival szem­ben. Ezen év első öt hónapjá­ban Chrysler kitermelt 350.242 kocsit a tavaly első öthónapi 615.968 kocsival szemben. A megmaradt 4 százalék fel­oszlik a Hudson, Kaiser, Willis, Nash, Packard, Studebaker kö­zött. Ezen társulatok a tönk szé­lén, állva, most egyesüléssel próbálják életüket meghosszab­bítani. A jelentések még kihangsú­lyozzák, hogy az első öt hónap­ban a General Motors kitermelt 1,545,462 autót és truckot, a ta­valyi 1,609,339-el szemben. A Ford első öthavi termelése 1954-ben 911.843, a tavalyi 651.308-al szemben. A munkásoknak már évtize­dek óta tanítják, nem csak a jobb gondolkozásu tanárok és munkásvezérek, hanem maga a nagytőke is, hogy a vagyon, a termelés mind kevesebb kezek­be tömörül. Egy-egy kritikus év, elsepri a kisiparokat, a nagy ha­lak felfalják a kicsiket. Persze azt nem jelentették, hogy ezen bőséges termelésnél, mennyi autó maradt meg a ke­reskedők raktáraiban. De ezen a vidéken már nem tudják ho­vá rakni és dacára a felsrófolt termelésnek, május hónapban az eladás még kevesebb volt, mint áprilisban. Már még a nagyon rózsás szemüvegen nézők is, több mint 300,000 munkanélkülit jósolnak Michigan államban a nyár köze­pére. Persze amikor az autó­gyárakat lefogják zárni, akkor sem a felhalmozott autókat fog­ják okul felhozni, hanem azt hazudják, hogy az uj modelok átszerelése miatt zárják le a gyárakat, amidőn még nagyobb átváltozás esetén sem szokták lezárni,. Az ismerőseidről szóló plety­kák terjesztése még nem jelenti a közösségi szeüem gyakorlati alkalmazását. 2 oldal ujEiniUUa&AS

Next

/
Oldalképek
Tartalom