Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-02-27 / 1821. szám
t oldal BÉRMUNKÁS 1954. február 27. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .........................$3.00 One Year .........................$3 00 Félévre .............................. 1.50 Six Months .................. 1.50 Egyes szám ára ______ 5c Single Copy _____________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders __________ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio . -----■ ii ■■■!. I mm ■■■■■—»-1——i »e \ Hl l 11 ■■■ -■ ii ■> ««■■■»■—■ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE <*@*>42 Beismerik a népámitást Annak a nyelvöltögetésnek, egymás gyalázásának a csufnév osztogatásnak, amit a republikánus és demokrata honatyák egymás ellen irányítottak az a haszna lett, hogy hivatalosan is leszögezték, milye vilárga szóló népbolonditást űznek itt már évek óta a “vörös hering” mutogatással, — ami alatt a kommunista mumussal vadó ijesztgetést értik. Mint emlékezetes, az amerikai bankárok, gyárosok és nagy üzleti érdekeltségek szolgálatában álló sajtó évek óta harsogja, hogy a kommunisták “erőszakkal” akarják megdönteni az ország kormányát. Állításuk szerint kommunistákkal volt tele mindenféle kormányhivatal, az iskolák, az egyetemek, a színházak és sok másféle ipar, sőt még az egyházak is. Megindult tehát a “nagy tisztogatás”, ezer meg ezer embert távolítottak el hivatalból, vagy fosztották meg őket a megélhetés lehetőségétől. Mindkét politikai pártban a militánsan antikommunisták kezébe került a vezetés. De nem csak a kongresszusban, hanem azonkívül is a kommunista mumussal való ijesztgetés vezetett a legegyeszerübb s a legrövidebb utón a hírnévhez, a hatalomhoz. Ezért a két párt szélsőséges antikommunista vitézei versenyezve kérkedtek, hogy melyik párt tett ártalmatlanná több kommunistát. Miután Brownell igazságügyi miniszter elkövette azt a ballépést, hogy a republikánusok érdemének követelte a 2200 “kommunista’’ kormányhivatalnok elmozdítását, a demokraták részletes kimutatást követeltek. A demokrata szenátorok követelésére R. W. Scott McLeod, a State Department biztonsági direktora és a főnöke, Walter Bedell Smith, helyettes külügyminiszter kijelentették, hogy a State Departmentben EGYETLEN EGY KOMMUNISTÁT SEM TALÁLTAK. Ezen tisztviselők jelentése szerint a State Departmentből mindössze 11 tisztviselőt küldtek el “biztonsági” ok miatt, de azok sem voltak kommunisták. Az átlagos amerikai, aki napilapjában csak a címsorokat olvassa, a rádió leadásokra pedig csak fél-füllel figyel, abban a hiszemben él, hogy itt mindenféle hivatal tele van a gyilkoló tőröket és bombákat szorongató kommunistákkal, akik minden percben készen állnak a kormány ERŐSZAKOS megdöntésére s ime, most hivatalos helyről állítják, hogy a kommunistákkal való ijesztgetés csak az amerikai nép félrevezetésére történt. Habár nem ilyen nyíltan, de ugyanezt mondja az a jelentés is, amit a napokban adott ki a Herold H. Velde (R.) képviselő elnöklete alatt működő Amerika-ellenes Aktivitásokat Kutató Bizottság is. Még ez a bizottság is kénytelen volt elismerni, hogy az amerikai kommunisták nem nyertek érdemleges befolyást a kormányhivatalokban, sem a nevelés terén, sőt még az egyházi személyzet körében sem, mint azt a McCarthy főügyésze, J. B. Matthews jelentette. Mindezen cáfolatok azonban nem jutnak el az amerikai nép nagy tömegeihez, nem oszlatják el a kommunisták ellen mesterségesen szított nagy gyűlöletet. A gyülölethirdetők továbbra is kamatoztatni fogják az embereket egymás ellen uszító gonosz taktikájukat. Évekkel ezelőtt látható volt, hogy az amerikai fasizták a szabadság hangoztatásával, fasiszta ellenes jelszavakkal fogják megkísérelni a hatalomrajutást. Éhez az első lépés hihetetlen nagy hazugságokkal megzavarni a nép gondolkozását annyira, hogy képtelenek legyenek a tisztánlátásra, az észszerű gondolkozásra. Hitler és Mussolini jól tudták, hogy gyülölethirdetéssel annyira fel lehet kavarni a szenvedélyeket, hogy az emberek nem gondolkoznak többé logikusan, hanem vakon követik érzelmeiket. Hitler a zsidók, majd a Németország körül lakó, szerinte “alsóbbrendű” népek ellen irányította a gyűlöletet, amerikai követői a színes népeket, majd a kommunistákat tették ezek helyére. Persze kommunistának neveznek mindenkit, aki nem hódol be és nem tapsol gyűlöletet hirdető taktikájuknak. A kockázat teherviselése Nem mi mondjuk, hanem az Egyesült Államok több szenátora, hogy President Eisenhower legújabb intézkedései újabb “Koreát” készítenek elő, ezúttal Indo-Kinában. Az Eisenhower adminisztráció ugyanis 200 repülő-technikust küldött a guerilla szabadságharcosok által szorongatott francia csapatok támogatására. A White House-ból jövő jelentés szerint már eddig is dolgozott ott 100 amerikai technikus, most tehát 300 amerikai fegyvertelen katona javítja és kezeli azon repülőgépeket, amelyekről a guerilla harcosokat bombázzák. Előbb szenátor Edward B. Russell (D. Ga.), majd John J. Sparkman (D. Alá.), valamint Walter F. George (D. Ga.) támadták élesen Eisenhower intézkedését. Hiába mondotta az elnök, hogy ő nem akar háborút Indo-Kinában és azért nem is harcoló csapatot, hanem csak “technikusokat” küldött oda, hogy segítsék a franciákat a Vit Minh csapatok elleni harcban, a szenátorok nem fogadták el ezt a megnyugtatást, mert nagyon jól tudják, hogy az üy harcoknál a “technikusok” is a harcvonalban dolgoznak és mi történik, ha a Viet Minh csapatok agyonlőnek néhány amerikai “technikust”? “Akkor majd kirendeljük a fegyveres csapatokat a megbosszulásukra,” — mondotta az egyik szenátor. Persze nem minden szenátor ellenzi a technikusok átküldését. Vannak, akik nagy örömmel fogadták ezt a hirt. Wiley (R. Wis.) szenátor szerint éppen itt az ideje, hogy “erélyesen kezeljük ezt az ügyet”. Számos szenátor és másféle politikus is örömmel látnának egy újabb koreai “rendőrakciót”, mert ha bele is kerülne pár százezer amerikai fiú életébe, de gondoljuk meg, hogy milyen nagy hasznot hajtana a bankároknak, a gyárosoknak és a nagykereskedőknek? És miután jelenleg mi itt ebben a “felülről alácsorgó” termelési rendszerben élünk, ha a bankárok, gyárosok és üzletemberek sok-sok milliót keresnek, abból lecsorog néhány dollár a munkásoknak is, akik máris attól tartanak, hogy hamarosan az utcára kerülnek. így az elnök, — dacára annak, hogy elismeri, miszerint bizonyos mérvű kockázattal járt a technikusok elküldése, nem sokat kockáztat, mert jól tudja azt, hogy a bankároktól, gyárosoktól és az amerikai üzletérdekeltségtől csak nagy dicséretet nyerne, ha az indo-kinai beavatkozás mégis csak újabb koreai “rendőrakcióra“ vezetne. Eisenhower tehát nem kockáztat semmit. A kockázat csupán csak azon sok millió emberre hárul, akiknek sorait megtizedeli az ilyen háború, akiknek házait felpörzsölik és akik kezeiket, lábaikat, szemeiket vesztve örökös ember-roncsok maradnak utána. Nagylelkű ajánlat Washingtonból jövő hírek szerint a Távol-Keleten fekvő haderők főparancsnoka, Hull generális azzal az üzenettel jött haza Koreából, hogy Syngman Rhee, Délkorea elnöke felajánlott előbb egy, majd pedig két divíziót arra, hogy átvigyék Indo-Kinába a franciák segítségére. A koreai “rendőrakció” megkezdése óta egyre azt halljuk, hogy Dél-Korea demokratikus köztársaság, anjelyet a totalitárian Észak-Korea megtámadott és azóta ott harc folyik a szabad világot képviselő demokrácia, meg a diktatúra között. És ime, ennek a nagyon demokratikus országnak az elnöke egyszer csak önhatalmúlag, az ország népének megkérdezése nélkül külföldi harctérre, ágyutölteléknek akar küldeni egy vagy két divíziót. Ezen hir szerint a már nagyon öreg Rhee nagy bátorsággal ajánlotta fel 15-30,000 alattvalójának az életét anélkül, hogy azoknak valami beleszólást is engedett volna ezen nagylelkű ajánlatba. Ennél tisztább, szebb és magasztosabb demokráciát már Diogenesz lámpájával sem találhatunk. A demokráciának ez oly gyönyörű megnyilvánulása, hogy mi, — nem tagadjuk, — nem akarjuk elhinni. Nem tartjuk elhihetőnek, hogy az öreg Rhee, bármilyen önkényesen uralkodik is, felajánlhatna a franciák részére olyan 15-30,000 embert, akiket az amerikaiak képeztek ki, az amerikaiak látják el fegyverrel, ruházattal és még élelemmel is. Amerikai támogatás nélkül ez a haderő túlérett gomba módjára esne szét. Semmi kétségünk sincs aziránt, hogy ezen két divízió felajánlásának gondolata nem a Rhee agyában született. Ennek a gondolatnak a szüleit valahol az amerikai militaristák vagy háborús uszító politikusok között kell keresni. Csak ezeknek áll érdekében a Koreában most befejezett harmadfeles háború kiujitása. Talán érdekes lesz még figyelembe venni azt a hirt is, amit az Associated Press Délkoreai fővárosából, Seoul-ból küldött. Ezen hir azt mondja, hogy az Észak-Koreában szabadonbocsájtott antikommunista hadifoglyok közül már eddig 7578 “állt be” a délkoreai hadseregbe. Ez a hir azt szugerálja, hogy az amerikai hadvezetőségnek támadt az az ötlete, hogy azon antikommunista foglyokat, akik azt hitték, hogy most már majd valami nagy jutalmat, jó állásokat, házat és feleséget kapnak, — mint Ígérték nekik, — bekényszeritik a délkoreai haderőbe és Syngman Rhee utján nagylelkűen felajánlják őket a franciák indo-kinai gyarmatának védelmére, a szabadságukért küzdő viet-nam nép lemészárlására. Ha ebből az ötletből nem lesz semmi, az csak annak tudható be, hogy az Egyesült Nemzetek vezetői tartanak attól, hogy a Kínai Népköztársaság nem nézné tétlenül ezt a dolgot és a határai felé közelgő ily fenyegető haderőt éppen úgy feltartóztatná, mint tette azt Koreában a Yalu folyónál.
