Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-02-27 / 1821. szám
1954. február 27. BÉRMUNKÁS 3 oldal Indo-Kina béke nehézségei AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK EGYIK LEGISMERTEBB POLITIKAI ÍRÓJA, WALTER LIPPMANN, AZ INDO KÍNA PROBLÉMÁJÁT AZ ALÁBBI ÉRDEKES, ROVATÁBAN ISMERTETI A francia nép igen nagy nyomást gyakorol Bidault külügyminiszterrel, hogy hagyja már abba az indo-kinai háborút. Úgy tdom, hogy a franciák véleménye errevonatkozólag nagyon egyöntetű. Miután ez a háború minket is erősen érdekel, hogy mi történt az utolsó négy hónapban, hogy a franciák véleménye igy megváltozott? Négy hónappal ezelőtt, a Laniel-Bidault kormány idejében a vélemények megoszlottak; voltak, akik a háború továbbvitelét követelték. Ez igy volt a jelenleg folyó harcok megkezdése előtt, amikor uj katonai parancsnokot neveztek ki, megerősitő csapatokat küldtek Franciaországból és amikor jött a sok amerikai dollár és sok másféle anyagi segitség is. Semmi ok sincs azon feltevésre, hogy a franciák valamilyen katasztrofális vereséget szenvedtek volna. A harcikészség változásának oka inkább az, hogy a franciák nem érték el azt az eredményt, amit Laniel és a többiek vártak és ígértek. Ők maguk valószínűleg nem hitték, amit a hiszékeny népnek beígértek, hogy Indo-Kinát tisztán csak katonai győzelemmel meg lehet tisztítani a kommunistáktól. Lanielék más teóriát tettek próbára; azt a teóriát, hogy a nép nagy többsége mindig a győzők oldalára csatlakozik. Ebben a teóriában van valami lehetőség különösen Indo-Kinában, ahol olyan guerilla háború folyik, amiben a régi orthodox katonai módszerekkel nem lehet győzelmet aratni. A siker az ily háborúnál a polgári lakosság támogatásától függ. Ily támogatás nélkül a guerilla harc hamar elbukik. EREDMÉNYTELEN KÍSÉRLETEK Ha csak néhány nagyobbszerü helyi győzelmet is arathattak volna a franciák, hogy azon vidékek lakói átjöhettek volna hozzájuk a kommunisták ellen, akkor erre az erőre támaszkodva megkezdhették volna az egyezkedést. A francia vezető államférfiak nem is vártak ennél nagyobb eredményt. Ezt kísérelték meg az utóbbi négy hónap alatt, de a kísérlet dugába dőlt. Az uj katonai tervek és próbálgatások nem hozták meg a kivánt lokális győzelmeket. Az indo-kinai népből szervezett sereg még nem érte el azt a pontot, hogy saját tisztjeik vezetése alatt harcolnának. És arra sem mutat semmi jel, hogy Indo-Kina népe a franciákért lelkesedne. Valószínű, hogy megállja a helyét az a teória, hogy a nép a győzők oldalára csatla-. kozik, de hogyan lehetnek a franciák ily győzők? Hiszen nem küldhetik Indo-Kinába az egész francia haderőt, amelynek egyik része le van foglalva Északafrikában, a másik része meg Németországban. És nem várhatnak arra sem, hogy az Egyesült Államok küld majd oda is egy nagy hadsereget? De tegyük fel, hogy az Eisenhower adminisztráció megváltoztatja az eddigi álláspontját és nagy haderőt küld Indo-Kinába, akkor odajutunk, mint jártunk akkor, amidőn MacArthur megindult a Yalu folyó felé. Kina bizonyára beleavatkozna és hamarosan kiterjedne a háború Thailand, Burma és más országokra is. Hamarosan nemzetközi háború lenne belőle. Midőn a háború megszűnik hasznothajtónak lenni s a végét nem lehet látni, az észszerű dolog a fegyverszüneti tárgyalások megindítása, mint tette Eisenhower is Koreában. Persze ez most már sokkal nehezebb, mint egy évvel ezelőtt lett volna. Igen jó alkalom lett volna a koreai fegyverszünettel egyetemben az indo-kinai háborút is befejezésre juttatni. / A PÉNZ NEM ELÉG Ettől persze már elkéstünk. Most már azt kell megállapítani, hogy melyek azon alapvető kérdések, amiken ez a fegyverszünet nyugszik? Valószínű, hogy ezen kérdések között vannak sokkal határozottabbak is, mint az, hogy a Vörös Kínát be kell venni az Egyesült Nemzetek soraiba. Az alapvető kérdés az, hogy a franciák politikai és katonai hatóságok mily feltételek alatt hajlandók kivonulni Indo-Kinából? Mert nem kell feltételezni, hogy a Szovjetunión, még ha akarna is, rá tudna parancsolni Vörös Kínára és Ho Chi Min-re, hogy fogadják el a franciák feltételeit. Azt is figyelembe kell venni, hogy hét évi háború után a franciák sem akarnak kivonulni úgy, hogy a benszülötteket magukra hagyj át, akik aztán a Vörös Kina vazalusává tennék az országot. Ez a probléma áll előttünk is, amit nem könnyű megoldani, sőt inkább összezavarjuk, amikor úgy állítjuk be a dolgot, mintha az egész kérdés mélyén csak az állna, hogy egy kicsit több vagy valamivel kevesebb pénzt költünk-e, vagy mennyi katonai segítséget adunk a franciáknak az indo-kinai háború megnyeréséhez. Ennek a problémának a megoldásához első sorban is arra van szükség, hogy Párisban és Londonban, de még Washingtonban is olyan szemmel nézzék az ázsiai ügyeket, mint nézték azon angol államférfiak, akik India hasonló, de sokkal nagyobb méretű problémáját megoldották. Washington — Az Associated Press jelentése szerint az Egyesült Államok és Pakistan közötti szerződés ez utóbbi felfegyverezésére már elkészült. Ezen hir szerint az amerikai kormány úgy döntött, hogy India tiltakozását nem veszik figyelembe. AZ INDUSTRIAL, WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIAYILATKOZATA A munkásosztály és & munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áh. E két osztály között küzdelemnek kell lolynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbe ni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, bogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ehen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az aj társadalom szerfcezeté* énitiük a '■éfri társadalom keretein helöl. A MUNKAFRONT HÍREI Mexicali, Baja California, — A napszámos munkára jelentkező mexicoi munkások szégyenletes ide-oda lökdösése, dacára a mexicoi kormány tiltakozásának, még mindig nem szűnt meg. Az amerikai nagy farmerok ügynökei elhíresztelik a szegény mexicoi nép körében, hogy nagyon jól kereshetnek California, Arizona, Texas és egyéb délnyugati államok zöldség és gyümölcs farmjain, mire igen nagy tömegekben tódulnak a határállomásokra, ahol semmiféle épület sincs a befogadásukra. Miután sokkal kevesebb munkást keresnek, mint amennyi jelentkezik, nagy tömegekben akarnak áttörni a dróttal kerített határon, ahol a> határőrök ide-oda lőkdösik őket. A múlt évben szerződés volt a két ország között és a munkásokat a mexcoi kormány szállította a határállomásokra, ahol kiválasztottak őket és bizonyos megszabott időre szóló bebocsájtási engedélyt kaptak. Ezek közül most 14,000-nek lejárt az ideje, igy vissza kell menniük Mexicoba. .Miután a munkaszezón csak most kezdődik igazán, rendesen úgy csinálnak, hogy a határra viszik őket, ahol egyik lábukkal átlépnek Mexicoba, aztán hirtelen megfordulnak s visszaugranak, nehogy valaki más foglalja el a helyüket. Jelenleg tárgyalások folynak Washingtonban, hogy ezen hasznos és nehéz munkára jelentkező munkásokat emberségesebb módon kezeljék. Washington —:A 74 éves Workers elnöke azt mondotta, John L. Lewis, a United Mine hogy “igen nagy munka áll előtte”, amit a barátai úgy magyaráznak, hogy Lewis a United Mine Workers szervezetbe akarja felvenni az AFL-ből kizárt new yorki hajómunkásokat, de azonkívül meg fogja kísérelni az AFL, a CIO és a független szakszervezetek egyesítését is. — Ez elég nagy munka egy 74 éves embernek. Washington — Merchant and Manufacturers Association adatai szerint január hóban csak 11 sztrájk volt, amelyekben 5638 ember vett részt, akik 17,418 munkanapon át pihentek. Hét sztrájkot az AFL, ötöt a CIO és egyet egy független szervezet tagjai vívtak. ' New York — A Transport workers Union (CIO) elnöke, Michael Quill azt mondotta, hogy midőn béremelésért tárgyaltak a szubway munkások részére, a várost képviselő Harris J. Klein, a “Transit Authority” tagja Ígéretet tett arra, hogy támogatni fogja a munkások követelését, ha azok felhasználják befolyásukat, hogy őt városi biróvá nevezzék ki. Klein ezt a kijelentést sértőnek találta és becsületsértési port indított Quill és a union ellen. Amerillo, Tex. — A Santa Fee railroad egyik műhelyében 16 munkás a zárt műhelyre, 13 pedig ellene szavazott, mire a vasúttársaság a munkások többségével meg akarta kötni a szerződést. A kisebbség bírósághoz fordult és E. C. Nelson kerületi biró megtiltotta a társulatnak, hogy aláírja a szerződést, mert akkor a 13 munkásnak vagy be kell lépni a unionba, vagy munkájukat veszítenék. — Ebben az esetben tehát a biró a többséget kényszeríti arra, hogy a kisebbség akarata szerint dolgozzon. Az utóbbi időben egyre gyakrabbban fordulnak elő ilyen munkásellenes bírói ítéletek. Miami Beach, Fia. —, Az AFL Teamster Union elnöke, Dave Beck kijelentette, hogy AFL és CIO egyezségről addig szó sem lehet, amig a CIO-hoz tartozó 50,000 kocsis át nem megy az ő szerveztéhez.
