Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-01-02 / 1813. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1954. január 2. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ...........................$3-00 Félévre ............................... 1.50 Six Months ....................... 1.50 Egyes szám ára .... 5c Single Copy ___________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. * Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE «@»42 nagy küzdelemben rájuk nézve élet-halál kérdést jelent az, hogy az atomenergia terén elmaradnak-e vagy sem. A sors különös iróniája folytán az Egyesült Államok, amely legmesszebbre haladt az atombpmbák gyártásában, legkevésbé fontos az atomenergia másféle felhasználása, mert itt egyenlőre még igen sok a szén, az olaj és a vízierőművek száma is igen nagy. Az atomenergia gyors bevezetése egyenlőre nagy csapást jelentene úgy az olaj, mint a szénbáróknak, valamint a mindenféle erőmüveket biró bankároknak és iparmágnásoknak is. Jelenleg teljesen ezeknek a kezében van az amerikai kormány és igy nem csoda, hogy itt az atomenergia békés célú felhasználására folyó kísérletezés lemaradt az atombombák fejlesztése mellett. Most azonban az Eisenhower adminisztráció ráeszmélt, hogy ha ez tovább is igy tart, Amerika egyszer csak arra ébred, méghozzá nem is nagyon sokára, hogy a világ fontosabb államai olcsó erőforrást nyernek ipari gépeik hajtására, ami olcsóbbá teszi ipari termeléseiket és akkor a nagy világversenyben a ma vezető helyen álló Egyesült Államok elmarad. Eisenhower ajánlatának a lényege tehát az, hogy az atomenergiáért folyó nagy versenyből ki ne maradjon az Egyesült Államok, mert annál nagyobb csapás nem érhetné az országot. Atomenergia verseny Ezen sorokat, amelyek a Bérmunkás 1954-es évfolyamának első számában látnak napvilágot, abban a reményben Írjuk, hogy ez az év jóval közelebb viszi a két nagy, számos kisebb és a még egyre tartó lélektani háborúktól elcsigázott emberiséget a világbékéhez. Dacára annak, hogy a háborút szorgalmazók még mindig igen nagy hatalommal rendelkeznek, jelen pillanatban úgy látszik, mintha a békét szolgáló erők kerülnének túlsúlyba s ettől felbátorítva mi is békés, nyugalmas, szükségtől mentes, egészséget és boldogságot hozó újévet kívánunk olvasóinknak. Kétségtelen, hogy a béke esélyét növelte Eisenhower elnök azon ajánlata, hogy a vezető hatalmak alakítsanak Nemzetközi Atomenergia Bizottságot, amelynek égisze alatt egyrészről kontrol alá vehetnék ezt a rendkívül nagy erőt, másrészről pedig megkezdhetnék annak oly gyakorlati felhasználását, amely nem a háborút, a pusztítást, hanem éppen ellenkezőleg, az építést, tehát a békés célokat szolgálná. Nagyon valószínű, hogy a napokban öszszeülő négyhatalmi konferencián foglalkoznak majd ezzel az ajánlattal. Mint ismeretes, Eisenhower elnök ezt az ajánlatot a bermudai tanácskozóról hazatérve a United Nations általános tanácsának tartott beszédében tette meg. Azonnal felmerült a kérdés, hogy vájjon mi késztette az Eisenhower adminisztrációt ezen nagyjelentőségű ajánlat megtételére. Az elnök beszédet analizáló kommentátorok némelyike úgy vélte, hogy ez az ajánlat valójában nem egyéb, mint a már régen folyó “hidegháború” egyik akciója azon célból, hogy a békemozgalommal kapcsolatos kezdeményezést elvegye az oroszoktól, akiknek eddig ez igen kifizetődő propaganda anyagul szolgált. A másik sokkal valószínűbbnek látszó ok az, hogy az atomenergia terén már más országok is igen nagy haladást tettek. Anglia például már nemcsak több atombombát próbált ki, hanem meg is kezdte az atomenergia békés célú felhasználását. A jelentések szerint olyan kis “reaktort” készített, amelynek segélyével az atomenergiát háztömbök fűtésére tudják felhasználni. De jöttek a hírek és a titkos jelentések más országokból is. így például közhírré adták, hogy 12 európai ország, Belgium és Svájc vezetése alatt, szövetségre léptek az atomenergia békés célokra való kihasználására és Genfben megkezdték az építését egy olyan atomzuzó (reaktor) gépnek, amely húszszorosán felülmúlja az Egyesült Államok legnagyobb ilyen gépét is. Belgiumnak sok urániumja van, hiszen az Egyesült Államok is a belga gyarmatról , Congo-ből kapja uránium készletének legnagyobb részét. Nagy mennyiségű urániumot kapott Amerika eddig Kanadától is. Most azonban már a kanadaiak is ráeszméltek, hogy a világ iparosodásában messze el fognak maradni, ha el hagyják szállítani az urániumot más államba, hogy ott szolgáljon kiapadhatatlan erőforrásul. Azért itt is megkezdték a reaktorok építését és hamarosan hasznos munkába fogják az atomenergiát. És végre jönnek a titkos jelentések a Szovjetről is, hogy ott sem alszanak, hanem lázasan dolgoznak az atomenergia fejlesztésén. És miután innen állandóan fenyegetik a Szovjetuniont meg a népi köztársaságokat az atombombával, természetes, hogy az atomenergia fejlesztésénél tekintettel vannak annak úgy a békés, mint a katonai használatára. A legutóbbi ily jelentés szerint az oroszoknak már nem csak atom és hidrogénbombájuk van, de útban vannak ahoz, hogy hamarosan kipróbálják az első “C” bombát is. “C” bomba alatt a cobalt bombát értik, amely állítólag sokkal borzalmasabb hatású a hidrogén bombánál is. De ugyanakkor az Oroszországból jövő titkos jelentések arról is szólták, hogy ott is készülnek már azon reaktorok, amelyek lehetővé teszik az atomenergia békés célokra való felhasználását. Franciaországban szintén türelmetlenül követelik az ily, kisebb reaktorok építését, sőt mi több, még Jugoszlávia is csatlakozott azon államok csoportjához, amelyek nagy erőfeszítést fognak kifejteni oly reaktorok építésére és fejlesztésére, amelyek révén kiapadhatatlan s egyben olcsó erőforrást nyerhetnek. Különösen fontos ez azon országoknak, amelyeknek nincsen elég szenük, se olajuk. Ezek nagyon jól látják, hogy a létért való A fasizmus haladása Washingtonból jövő hírek szerint Eisenhower elnök és a pár héttel előbb még őt erősen kritizáló szenátor Joe McCarthy között újra helyerállt a béke. Az elnök ugyanis a kongresszus vezetőivel való tanácskozás során magához kérette a nagyszájú, másokat’ bemocskoló, halottgyalázó demagóg szenátort is, aki a titkos tanácskozásról széles mosolyra húzott szájjal távozott, jelezve, hogy “ő és az elnök megértették egymást”. Mint ismeretes, szenátor McCarthy felhasználta azt az alkalmat, amikor az egész országra kiterjesztett rádió hálózat utján Truman volt elnöknek adott választ arra is, hogy erősen megkritizálta Eisenhowert azért, mert nem erőszakolja rá a szövetséges államokra, hogy szüntessék meg az összes kereskedelmet a Kínai Népköztársasággal. McCarthy azt követelte, hogy az Egyesült Államok kormánya fenyegesse meg Angliát és a többi szövetséges országokat, hogy nem kapnak több amerikai segélyt, ha azonnal be nem szüntetik az általa kifogást összes külkereskedelmüket. Miután ez a beszéd nagy megrökönyödést okozott külföldön, arra előbb Dulles külügyminiszter, majd maga Eisenhower elnök is válaszolt, azt állítva, hogy McCarthy ajánlata “az amerikai külpolitika szive ellen irányul”. A furfangos McCarthy azonban felszóllitotta a követőit, hogy táviratokban, levelekben mondják meg az elnöknek, hogy melyik irányt kívánják. És miután a furfangos Joe-nak a gazdag emberekből álló jól megszervezett gépezete akcióba lépett, állítólag 50,000 levelet és táviratot küldtek a Whitehouseba, amelyek nagy többsége az elnök politikája ellen irányult. Vájjon ezen fék levelek és táviratok okozták-e, vagy sem, annyi tény, hogy Eisenhower behódolt a diktátorságra törő demagóg szenátornak. A tanácskozások után ugyanis az elnök titkárának jelentése szerint az Eisenhower adminisztráció tovább fogja folytatni a kommunisták üldözését, holott az elnök előbb tett kijelentése szerint 1954-ben arra már nem lesz szükség. McCarthy győzelméről tanúskodik az is, hogy javasolni fogják az eddig törvénytelen telefon kihallgatások és elfogott levelekből szerzett adatok felhasználását a szubverziv pöröknél. És végre törvényt akarnak hozni McCarthy által javasolt módon az alkotmány 5-ik függelékének megsemmisítésére is. Ezen javaslat szerint biztosítják a tanút, vagy vádlottat, hogy nem használják fel ellene a saját vallomását s igy nincs ok annak megtagadására, de aki mégis megtagadná, azt el lehet ítélni a bíróság elleni tiszteletlenség bűnében. Az Eisenhower-McCarthy tanácskozás kétséget kizárólag bizonyítja, hogy az amerikai védjegyű fasizmus, amelynek itteni neve “mccarthyizmus” mily nagy haladást tett a republikánus párt egy éves uralma alatt. Egy igazi nagy ember Előre lehetett látni, hogy az amerikai hazafias sajtó támadni fogja Albert Einstein világhírű tudóst azért, mert egy fiatal fizikusnak azt tanácsolta, hogy ne válaszoljon a kongresszusi bizottságok azon kérdésére, hogy kommunista-e, mert az ily kérdések ellentétben állnak a szabadgondolkodás és a vélemény szabad nyilvánításának elvével. A hazafias újságok nem egyenesen, hanem csak olyan balkézzel, “hátulról mellbe” ütéssel támadják az ősz tudóst. Először megdicsérik, hogy milyen nagy mestere a mathematikának meg a' fizikának és hogy a tudomány milyen sokat köszönhet neki. De akkor aztán egy gyors fordulattal azt'mondják, hogy Einstein persze csak ezen a téren olyan kiváló, azonban a gyakorlati politikában nincs jártassága, ott tehát nagyon naiv és igy a tanácsát nem kell komolyan venni. Ezzel szemben a tény az, hogy Albert Einstein, akit a német nácik kiüldöztek Európából, határtalan nagy bátorságról tett tanúságot, amikor a fent említett tanácsot adta, avagy amikor egy tanítónőhöz intézett levelében ezt irta: “El kell készülnünk