Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-04-17 / 1828. szám
1954. április 17. BÉRMUNKÁS TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI EGY EMLŐN ÉLNEK Vedd kezedbe az amerkai magyar lapokat, tapasztalhatod rögtön, hogy soha olyan gyűlölködés, piszkolódás nem volt még ezekben a polgári szemetekben, mint a mai időkben. Mint veszett kutyák esnek egymásnak, nem feledkezve meg arról sem, hogy egymást állandóan a hatóságoknál jelentgessék fel. És itt nincs külömbség, ezt éppen úgy gyakorolják a “demokratikus”, “liberális” lapok szerkesztői, mint a legrothadtabb fél s egész nyilas — elméleti vagy gyakorlati gyilkos — bandái. Szó se róla, nem fáj ezért az én fejem, legfeljebb a gyomrom kavarog az utálattól. A sok piszkolódás és mocskolódással együtt még az igazat is megmondják egymásról. Csak legfeljebb az az érdekes, hogy mindegyik fenyegeti a másikat, hogy a biróság elé állítja a rágalmazásért, de ez csak üres fenyegetés, mert nem tudni mi okból, mindegyik óvakodik attól, hogy megpróbálja kitisztittatni a bemocskolt becsületét, valószínű rájuk is áll az, hogy végeredményben mindegyiknek igaza van, vagyis a leghihetetlenebb egymás elleni mocskolódásban is van egy kis igazság. Nem óhajtom én itt ismertetni, hogy ezeknek az uraknak mi egymásról a véleménye. Végeredményben, ha más szempontból is, a mi véleményünket már régen megalkottuk az egész társaságról. Amiért ez a kenyérért való ronda tülekedés mégis megismétlődött, azaz hogy bármenynyire marják, csaholják is egymást, egyben egységesek, ez pedig a mai magyar rendszer, a magyar nép elleni gyűlöletben. Ami energiájuk még megmarad az egymás elleni tülekedésből, azt mind arra használják, fel, hogy a legképtelenebb, legostobább hazugságot szórják a Magyar Népköztársaságra. Nem is az a megemlíteni való, hogy milyen szégyenteljesen hazudnak, piszkolódnak, hogy milyen aljas módon uszítanak a saját fajtájuk ellen, hogy kéjelegve ajánlgassák a magyar nép pusztulását jelentő atombombás háborút, hanem az, hogy a “szó-' cialista” “Ember”-től le a legutolsó pittsburghi fasiszta szemétik, egyazon forrásból kapják az anyagot Magyarország rágalmazására. Ugyanazon időben jelennek meg a buta hazugságok, az éhínségről,a nagy munkanélküliségről, stb.. Úgy a napi, mint a hetilapokban legtöbbször pontosan azonos szöveggel, csak néha rondítanak az egyes “szerkesztők” rajta a saját ízléseiknek megfelelően. Egy anyatejet szívnak, a legnagyobb amerikai tőkések által fentartott “Free Európa” szervezet hazugság gyárából szopogatják ezeket a badarságokat. Egymás között azt is állítják, hogy egyes szerkesztők ezért anyagi támogatást is kapnak, holmi havi 400 dollárokról szól a nóta, de ez nem is fontos, hogy pénzért vagy önkéntesen mocskolják-e a magyar népet. Persze hivatkozhatnánk a hazai lapok jelentésére, amely szerint ma kétszer, háromszor anynyi élelmiszer van a szabad piacon, mint egy év előtt és az árak 25-30 százalékkal alacsonyabbak. De erre azt mondják, hogy propaganda, pedig tény az, hogy bármelyik amerikai város rendőrsége boldog lenne ha a közbiztonság csak megközelítené Budapest közbiztonságát. Tény az, hogy Magyarországon egyetlen olyan ember sincs, aki ha dolgozni akar, ne kapna munkát, a munkanélküliség teljesen ismeretlen fogalom. Az emberek jóltápláltaknak, elég jól ruházatuaknak látszanak és több élelmiszer jut az átlagos magyar munkásnak, mint Angliában. A fentieket egy angol szakszervezeti bizottság állapította meg, kik két hetet töltöttek Magyarországon, szabadon látogatták a gyárakat, bányákat. Kint voltak a falvakban, elmentek a munkás otthonokba, a lakásaiba, színházakba, sport eseményekre. Nem állítják, hogy nincsenek hibák, de meg van az akarat, a képesség a hibák felszámolására. A bizottság jelentése a nyugati sajtó állításait, az egyéni és vallásszabadság elnyomásáról, a dolgozók elégedetlenségéről, ostoba rágalmaknak jelenti ki. Vájjon minek nevezné ez a bizottság, ha történetesen magyarul tudna olvasni és elolvasná azt a sok, de az aljasság mellett buta hazugságokat, ami a magyar amerikai újságokban jelenik meg naprólnapra, hétről-hétre ? UJ KOREÁT! Mind élesebben rajzolódik ki az, hogy a genfi konferencia, amelyet oly örömmel üdvözölt a világ békeszerető népe, amelynek a hivatása lett volna az, hogy békét teremtsen Ázsiában, végleges megegyezést hozzon létre Koreába és befejezni segítse a már nyolcadik éve folyó indokinai háborút. Ha azt a fogadtatást vettük volna figyelmbe, amelyel a genfi értekezlet elhatározását itt fogadták, akkor már abban a pillanatban amikor nyilvánosságra került, halottnak mondhattuk volna. De emlékeztünk arra, hogy a berlini értekezlet előtt a mi ületékes politikusaink határozottan kijelentették, hogy Berlinben a német és az osztrák kérdésen kívül, mást nem tárgyalunk, mégis megtárgyalták az ázsiai kérdést és elhatározták a genfi értekezletet, nem a szovjet, hanem a szövetségesek nyomására. A szovjeteken kívül Anglia, de főleg a nagyon érdekelt Franciaország ragaszkodott ehez az összejövetelhez, mert a francia nép túlnyomó többsége ragaszkodott ahoz, hogy a “szennyes” indokinai háborút megegyezéssel befejezzék, így remélni lehetett azt, hogy ez a nyomás a szövetségesek részéről érvényesül Genfben is és megegyezés jön létre az indokínai háború kérdésében is. FEGYVERSZÜNETET A határozat után a francia parlamentben a nagyon tekintélyes ellenzék azt javasolta, hogy azonnal vessenek véget a harcoknak és még a genfi értekezlet előtt kössenek fegyverszünetet, mint tették azt Koreában. A francia miniszterelnök ezt azzal akadályozta meg, hogy az “nem volna loyális Amerikával szemben,” mert az amerikai kormány ellenzi a fegyverszünetet, de biztosította a francia népet, hogy ahogy a nép, úgy a kormány is, feltétlenül békét akar. A berlini értekezlet után az amerikai kormány és a hadvezetőség, erősen fokozta a fegyverszállítást Indokinába és követelte, hogy a francia kormány adjon teljes függetlenséget a benszülött báb-kormá n y n a k, amelynek a hadseregét azután amerikai tisztek képeznék ki és beleszólást követelt a hadvezetésbe is. ^ Ezeket a követeléseket a francia kormány visszautasította, mert amint a francia lapok megírták a cél az volt, hogy az igy függetlenné lett Indokina kormányával Amerika kötne szövetséget és kiszorítaná teljesen a franciákat Indokinából, de az. amerikai anyagi segélyre éhes francia kormány kénytelen volt újabb és újabb engedményeket tenni, igy amerikai katonai mechanikusokat elfogadni, kik civil ruhában tartanák rendbe az amerikaiak által szállított repülőgépeket. Alkalmaznia kellett amerikai polgári pilótákat, kik hadianyagot szállítanak a körülzárt Dien Bien Phu erődbe. A fegyverszünet elmaradása, ezek az intézkedések az indokínai harcok kiélesedéséhez vezettek. A szabadságharcosok guerilla csapatai, egymás után támadták meg az őrzött repülőtereket és pusztították el az amerikai repülőgépek tucatjait, robbantották fel a lőszer raktárait, száz kilométereken pusztították el a vasúti közlekedést, tették bizonytalanná a francia megszálló csapatok életét mindem hol. Ugyan azon időben a szabadságharcosok több hadosztálya ostromot kezdett Dien Bien Phu ellen. Egymásután foglalta el a külső erődöket, szorította mind szükebb körbe a franciákat úgy, hogy minden pontját állandó ágyutüz alatt tudja tartani, pokollá téve az ostromoltak életét. Ezek a harcok nagyon véresek rengeteg áldozatot követelnek mind a két oldalról, amelyet' 5 oldal egy fegyverszünettel el lehetett volna kerülni, ha a cél tényleg az lett volna, hogy a genfi tárgyalással véget vessenek az áldatlan öldöklésnek. KOREÁT Hogy az amerikai kormánynak nem célja egy megegyezéses béke Ázsiában, abból nem csinálnak titkot. A külügyi államtitkár, az elnök nyilatkozatai és intézkedései nem hagynak kétséget. A külügyi államtitkár bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat Angliával, Franciaországgal, Ausztráliával, New Zealandal, a Fülöp szigetekkel, Thailanddal, stb., hogy egységes akciót kezdjenek Indokina ellen. A jelentések szerint, ha a Nemzetek Szövetségén keresztül nem lehetne elérni, hogy beavatkozzon úgy ezek az országok avatkoznának be katonailag is az indokínai háborúba. Az elnök intézkedése folytán, az indokinai háború folytatására 1133 millió dollárt ad Amerika, ha “egységes” harcot folytatnak Indokina ellen és két éven belül, győzelmesen befejeznék a háborút. Három héttel a tárgyalások megkezdése előtt üyen intézkedések kétségtelenül azt mutatják, hogy ott nem a háború befejezését akarja a kormányunk, hanem annak a kiterjesztését, mert mint azt a külügyi államtitkár és az elnök hangsúlyozott jóváhagysájával kijelentette, nem fogjuk eltűrni, hogy Indokinába a Vietminh féle kormány uralomra kerüljön. Itt nincsen és nem lehet szó az indokínai nép akaratáról, amely Dulles ur szerint is 67-70 százalékban a szabadságharcosok közé tartozik. Itt nyíltan, a gyarmati uralom elnyomó uralmát akarjuk fentartani. De ugylátszik Mr. Dulles most elszámitotta magát, mert a kijelölt szövetségesek nem nagyon hajlandók uj Koreát teremteni és megfúrni a genfi konferenciát. Anglia visszautasította a tervet, Churchilléknek számolni kell az angol nép hangulatával, amely nem akar uj háborút és főleg nem Kínával és vele együtt a szovjettel, a Népi Demokráciákkal. Anglia kereskedni akar, megakarja tartani a most kötött nagyszabású kereskedelmi szerződést ezekkel az országokkal. A legjobban érdekelt francia kormány is túlsóknak találja az amerikai védelmet és nem hajlandó Genf előtt semmiféle megegyezésre. A francia sajtó felháborodva utasítja vissza ezt a beavatkozást, ők Genfbe komolyan tető alá óhajtják hozni a megegyezést, ezt kénytelen hangoztatni a kormány is. A francia nép felháborodása óriási, amit élénken mutat az az esemény, hogy a felháborodott polgárok — nem kommunisták amint ezt az amerikai lapok is megírják — egy hazafias ünnepélyen megverték a fráncia-miniszterelnököt és a hadügyminisztert, csak a gyors rendőri beavatkozás és a még gyorsabb elmenekülés tette lehetővé, hogy egy pár rúgás és pofonveréssel menekültek ki a polgárok kezei közül. Nem csák a háború folytatánököt vetetett fel invesztigátornak. Ez a Williams vádolta meg B. Bromley Oxman püspököt azzal, hogy kommunista, vagy kommunista szimpatizáló, amiért a bizottságtól 9,211 dollár fizetést vett fel. Kearney egész csomó ilyen visszaélést sorol fel, ami eléggé mutatja, hogy az ily kongresszusi bizottságok annyira hangoztatott hazafisága csak egyszerű “greftet” rejteget.