Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-11-28 / 1808. szám
1 oldal BÉRMUNKÁS 1953. november 28. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre ..........................$3.00 Félévre ............................... 1.50 Egyes szám ára _____ 5c Csomagos rendelésnél 3c Előfizetés Kanadába egész évre Subscription Rates: One Year ..........................$3-00 Six Months .......... 1.60 Single Copy __________ 5c Bundle Orders ________ 3c ............................. $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közléstlk még nem jelenti azt hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A háború fokmérője Ideje lenne, hogy végre valamely hivatalos intézmény megszerkesztené már a háborús feszültség hőmérőjét és azután időről időre jelezhetnék, hogy milyen közel állunk a harmadik nagy háborúhoz, avagy mennyiben haladtunk az ellenkező, — a béke irányába. Ha volna ilyen háború fokmérőnk, akkor megírhatnánk, hogy jelen pillanatban például hány fokot mutat a háborús feszültség, föltéve, hogy magát a tényleges háborút 100 fokra veszsziik. Miután nincs ilyen műszerünk, megint csak a találgatás mezején maradunk, noha megadhatjuk azon tényezőket, amik háborús fokmérőnk mutatóját felfelé vagy lefelé mozgatják. Nem tudjuk, hogy Winston Churchill angol miniszterelnököt milyen okok késztették ama parlamenti kijelentésére, hogy szerinte a háborús feszültség jóval apadt az utóbbi hetekben és “a béke kilátásai emelkedtek”. A háborús fokmérő mutatóját már lenyomja az is, ha a jelen nagy feszültséggel kapcsolatban nem a háborút, hanem a békét említik. Mert dacára annak, hogy állítólag mindenki csak a békét akarja, mégis mindenki tart az újabb nagy háború kitörésétől. Ugylátszik, hogy egyenlőre Churchill is azokhoz csatlakozott, akik ezt mondják: “A béke kiépítésével tegyük lehetetlenné a háborút!” Ezzel szemben Amerikában igen sokan azt hangoztatják, hogy csak a háborús felkészültséggel, a háborús fenyegetéssel lehet megteremteni a békét. A két felfogás között lényeges külömbség van, noha mindkettő azt hangoztatja, hogy a békét akarja. Amerikában a háború befejezte óta a legnagyobb és legjobban kamatozó üzletté lett a kommunimussal való ijesztgetés. Nem csak ezer meg ezer ember él belőle, szerez nagy vagyont rajta, hanem a politikusok is mind ezen lovagolnak hatalomra. Hihetetlen méretű, alacsony színvonalú, gyakran egészen durva propagandával életre keltették a kommunista mumust és most azon versenyeznek, hogy melyikük tudja megmenteni az országot a képzeletbeli veszélytől. Nem egyéb ez, mint megismétlése azon középkori babonának, amikor a Sátánnal ijesztgettek mindenkit és a papok azon versengettek, hogy melyikük tudja hatásosabban megvédeni a gonosz szellemtől a szegény megrettent hívőket. A POKOL EL*CSARNOKA Talán Sátánra és a lakhelyére gondolt az Atom Energia Bizottság Thomas E. Murray nevű tagja is, midőn a napokban azt mondotta, az atom- és a hidrogénbomba a FÖLDET A POKOL ELŐCSARNOKÁVÁ VÁLTOZTATTA. Mr. Murray bizonyára tudja, hogy mit beszél, hiszen az Atom Energia Bizottság tagjai jól ismerik, hogy ezen borzalmas fegyverek mire képesek. Mr. Murray, — meg mások is, — azt mondják, hogy az amerikai népnek tudomására kellene hozni, hogy valójában milyen rettenetes pusztítást lehet okozni a hidrogénbombával. Mr. Murray ugyanis azt tartja, hogy az amerikai nép ERREVONATKOZÓLAG MÉG NAGYON KEVESET TUD. Azért az utóbbi hetekben megindult a vita, hogy vájjon nyilvánosságra hozzanak-e még több információt az atomfegyverekre vonatkozólag. A militaristák vezére meg az Atom Energia Bizottság elnöke, Lewis L. Straus azt tartják, hogy többet már nem szabad nyilvánosságra hozni, mert akkor olyan titkokat árulnának el, amikből az ellenségnek haszna lenne. De miért lenne abból haszna az ellenségnek? — kérdi Mr. Murray, — hiszen az oroszok már szintén ismerik a hidrogénbomba titkát? így az egyetlen válasz az, hogy ha az amerikai nép va* lóban RÁESZMÉLNE ARRA AZ ISSZONYATOS PUSZTÍTÁSRA AMIT A HIDROGÉNBOMBA HÁBORÚ OKOZNA, AKKOR BÉKETÁRGYALÁSOKRA KÉNYSZERÍTENÉ A VEZETŐIT. És ha háború helyett csakugyan a békét teremtenék meg ezen hidrogénbomba információk, akkor abból nemcsak az ellenségnek, de a világ összes népének végtelen nagy haszna lenne. Kultur színvonal Az Egyesült Államokat és annak minden intézményét állandóan szerfelett dicsérő, saját magát is kiemelő, de máskülönben nagyon is szűklátókörű amerikai polgár tipikus képviselőjét olyan hűen alkotta meg Sinclair Lewis, a pár évvel ezelőtt elhalt nagynevű iró, a George Babbit nevű regényhősével, hogy ezen embereket azóta röviden csak a Babbit néven említik. Babbit szerint az Egyesült Államoknak van a legnagyobbszerübb története, itt éltek a legnagyobb hősök, itt vannak a leggazdagabb emberek, a legnagyobb gangszterek, a legnagyobb tudósok, stb. stb. És természetesen azt állítja, hogy kultúra terén is ez a vezető állam az egész világon. Babbit felfogására most alaposan rácáfol a Gallupp közvélemény kutató intézet, amelynek adatai szerint dacára annak, hogy az iskolázottság az Egyesült Államokban a legmagasabb az egész világon, mégis az összes kulturális államok között itt olvasnak legkevesebb könyvet az emberek. A Gallup iroda statisztikai adatai szerint az Egyesült Államokban jelenleg minden száz felnőtt ember közül csak 17 olvas valamilyen könyvet. Ezzel bizony nem kérkedhet Babbit, különösen ha hasonlítja más államok adataival. Ugyancsak a Gallup iroda állítása szerint Angliában 55 százalékot, Ausztráliában 34 és Kanadában 31 százalékot tesznek ki az olvasók. így ha csak a könyvolvasást vesszük figyelembe, akkor az Egyesült Államok népének kulturális színvonala messze alatta marad a többi angolnyelvü országoknak, még Ausztráliának is, holott a Babbitok azt félig-meddig “vad” országnak tartják. A Gallup vizsgálat azonban még szomorúbb képet mutat a részletes analizálásnál, mert akkor kitűnik az, hogy a könyvolvasók legnagyobb része a college végzettek közül kerül ki, a csak 8 elemit végzettek között csak 7 százalék olvas könyvet. A könyvolvasás a kultúra magasabb fokát mutatja, a könyveket nem olvasó embert nem lehet igazán kulturáltnak nevezni, mert még a szaktudásban is a maradandót, az igazán értékest csak a könyvekben találjuk meg. Újságok, folyóiratok nem helyettesíthetik a könyveket, azok inkább csak bevezetőül szolgálnak a könyvekhez. Az általános kultúra ily alacsony színvonalát mutatja az is, hogy ebben a nagyon gazdag országban, ahol milliókat és billiókat költenek haszontalan csecsebecsékre, fényüzési cikkekre, mindössze csak 1450 könyves bolt van, holott a kis Dánia 650 ily üzlettel rendelkezik. Dánia lakosainak számát nézve itt abban az arányban legalább 26,000 könyves boltnak kellene lenni. Ezzel a kulturtalansággal Babbit nem dicsekszik. Szenzációs könyvek Dacára annak, hogy az Egyesült Államokban általában véve igen kevés könyvet olvasnak, mégis itt adják ki a legszenzációsabb könyveket. Ez természetes, hiszen a könyvek kiadásánál is az egyetlen cél a profit szerzése és sok példányt csak a különösen nagy szenzációt Ígérő könyvből lehet eladni, tekintet nélkül arra, hogy a könyv tartalma máskülönben képvisel-e értéket. Különösen az utóbbi időben lett divatossá a politikai háttérrel rendelkező életrajzi munkák piacra hozása, amelyek ugylátszik mind kifizetődtek, mert egyik követte a másikát. Az ilyen szigorúan “csak a valót” tartalmazó könyvben a “hős” elbeszéli valamelyik professzionális írónak azon szörnyű dolgokat a náciktól vagy amit a vörösektől szenvedett, vagy amiket állítólag azokkal együtt csinált. Pár héttel ezelőtt a new yorki Random House könyvkiadó cég adott ki egy ilyen könyvet, amelyet Quentin Reynold irt s amelyben bizonyos George Dupre nevű kanadai egyén mondja el, hogy mennyit szenvedett a nácik kínzó kamráiban és miként szabadult meg onnan. A könyvkiadó cég mint teljesen “autentikus”, vagyis igaz történetet hirdette a könyvet, amelyből hamarosan el is adtak 10,000 példányt, darabonként 2 dollár 75 centjével. Közben Duprenak valami bírósági ügye akadt Calgary, Alberta városban, ahol kiderült, hogy az illető soha de soha sem volt a nácik foglya és hogy az egész “sztorit” csak Reynolddal együtt eszelték ki, mert az megbízatást kapott a Reader’s* Digest folyóirattól egy ilyen hátborzongató “igaz történet” írására. A Random House, lévén kényes a hírnevére, most az újságokban hirdeti, hogy az iró és a könyv hőse igy becsapták őket és azért mindenkinek visszaadják a pénzt, aki az igazság helyett merő hazugságot tartalmazó könyvet visszaküldi nekik. A Random House esete mutatja, hogyan készülnek ezen “igaz” sztrórikat tartalmazó könyvek, de mutatják azt is, hogy az olyan reakciós vállalatok, mint a Reader’s Digest, egvenest megrendelik az ilyen szenzációs, de máskülönben népámitó Írásokat. Jön, vagy nem jön? A jövő felett töprengő amerikai polgárt mostanában két igen fontos kérdés izgatja. Az egyik, hogy lesz-e újabb világháború? A másik pedig az, hogy jön-e a depresszió, vagy sem? Igaz, hogy ez a két kérdés tulajdonképpen nagyon szoros kapcsolatban áil egymással, mégis gyakran külön-külön foglalkoznak velük. így például az Eisenhower elnök által kinevezett Council of Economic Advisers bizottság, amelynek elnöke Dr. Arthur F.
